2020. december 27.

András meg Korni ma felmentek az erdőbe túrázni. Majdnem másfél óráig másztak, tettek egy nagy kört. Természetesen Sunnyt is vitték, így ma nagyjából annyit sétált, mint a héten összesen. Sütött a nap, de este iszonyat hideg volt, fagyott is. Még a kutya is a dobozban aludt –, mert azt vettem észre, hogy amikor annyira nincs cidri, lenn fekszik az udvaron, vagy a kövön, egy oszlop tövében, vagy a sárban… Szóval este belefagyott a tálba a kutya vize, de ma annyira jó idő volt, hogy még a macska is ideállított egy nagy kövér (vagy bundás) egérrel. 

Megint kihajítottam egy doboz PreVital macskakaját, utálja mindkét állat. A CatSpecialt szeretik, azt viszont kiszedik egymás szájából. Pedig az olcsóbb, vagyis ócskább is.

Én kotyvasztgattam a hétvégén. Tegnap megcsináltam a Főzzünk fotók nélküli szakácskönyvből-kihívás harmadik ételét (illetve negyedik, mert egy csirkemellből két kaját csináltam meg). A szuperfinom Stíriai metélt és a mérsékelten finom Lyoni csirke és Bakonyi sertésborda után a Mandulás kőttest terveztem megsütni, de az annyira semmilyennek tűnt, hogy inkább elvetettem az ötletet. Helyette ismét egy főételt választottam, a Fasírtfészket. Rengeteg darált hús kellett hozzá és bár nagyon dizájnos, borzasztóan tömény volt! Másfél kilónyi húsból 4 + 1 nagy fészek jött ki és mivel a kölykök a közelébe se mentek, Andrással pedig 1-1-et tudtunk legyűrni, így leginkább a kutya profitált belőle. Pedig finom volt és nagyon jó ötlet, de szerintem nekem nagy lett a fészek, ezért kb. olyan volt, mintha 1 tükörtojáshoz megettünk volna 4-5 normálméretű fasírtot. 

F. Nagy Angéla: A család szakácskönyve. Ez a könyv anyué volt, aki sajnos már 11 éve nem él. Nem is emlékszem más szakácskönyvre gyerekkoromból, de ezt nagyon szerettem már akkor is (lapozgatni). Bár kép nincs benne, viszont illusztráció van. A könyvet 1986-ban adta ki a Magyar Nők Országos Tanácsa – a Moly szerint, ugyanis a könyv eleje, a borítók és az első 20 oldal (ahol a levesek vannak) már elveszett. Réber László illusztrálta, aki gyerekkorom kedvenc írójának, Janikovszky Évának a könyveit is. Kreatív, vicces, nagyon szerettem ebben a könyvben is. 

A receptek is anyu „főzési stílusát” tükrözik; ő ugyanis nem nagyon szeretett kísérletezni. Nehezen lépett ki a húsleves-pörkölt-rántottszelet-körből. Pedig nagyon jól főzött, különösen sütit tudott sütni, a diós csigája, méteres kalácsa, olcsó dobosa, lekváros piskótatekercse – vagy bármi, amit kitalált, mennyei volt. De ritkán szeretett új dolgokat kipróbálni.

Én viszont igen és úgy alakult, hogy itt is kísérleteztem.

De nem lett kedvencem ez a könyv, mert én a mindennapokban teljesen másképpen főzök! Sokáig tartott kitalálni, mit készítsek el, tele volt olyan recepttel, amihez hozzá se mertem kezdeni vagy esély se volt, hogy alapanyagot szerezzek hozzá (tyúk, vadak, marhahús, sertés drágább részei). A csirkét szinte csak egyben vagy az összes részét főzi meg, csirkemellet el se tud másként képzelni, csak töltve-göngyölve, míg én szinte mindenbe azt használok felkockázva. A sertéshús szinte mindig karaj és szinte mindig egyben süti/főzi meg. 

A mackófalatok, saláták, édes tészták, sütemények, ami a könyv 80%-át kiteszik, legtöbbször annyira bonyolultnak tűntek első olvasásra, hogy nem mertem belekezdeni: lapokat sütött, krémeket főzött, mind olyan technikával, amikhez én kevésnek éreztem magam (ebből akartam pl. csinálni a kekszroládot, de nyers tojást tett bele). Sokak szerint alapszakácskönyv és minden nagyon egyszerű benne, de érdekes, én pont fordítva gondolom.

Ma sütöttem megint Pulled porkot, csináltam hozzá káposztát, de valamiért vacak lett a káposzta is és a hús is. Szerintem utoljára sütöttem ilyen húst is. Nem nekünk való.