2016-ban kaptam a jelenlegi telefonom, ami néhány hete egyre rosszabb lett: eltünegetett a képernyő, nem reagált a tapizásra, aztán már ki se csörgött. Már rendeltünk újat, de ezen nem tudott elérni se Korni, se a tanár, mikor tegnap Korni vacakul lett és hazaengedtette magát. Miután megláttam, hogy hívtak, visszacsörögtem a tanárt és tudtunk beszélni. Nincs jól, de nem is beteg, a feje fáj. A héten itthon marad, de orvoshoz nem megyünk.
Tanulgat is, de leginkább kinn tehénkedik a tévé előtt és párhuzamosan telefonozik meg tévézik. Az elmúlt két napban láttam kétszer a Menedéket és megnéztük a Két lépés távolságot is. A Menedék annyira rossz volt, hogy arról inkább szót se ejtek: Korni kedvenc filmje, de én még ennyi klisét nem láttam egy filmbe belegyömöszölve…, a Két lépés inkább csak csalódás, bár nem is tudom, miért, hiszen nem vártam tőle többet. Ez is kliséfilm, semmi extra nincs benne: betegek vagyunk, nem találkozhatunk, de mégis találkozunk, ebből bonyodalom lesz, de megoldódik. Hűha! Korninak a könyv se tetszett; pedig nagyon érdekelte, de az első pár oldal annyira nem tetszett neki, hogy visszaküldette a könyvtárba, mert úgyse fogja elolvasni.
Hétvégén kaptam gofrisütőt. Szerencsére megértette András, amit kértem, nem vett menő, cserélhetős multifunkciós drága gépet, hanem egy ócska kis Hauser-gépet vett (drágán), ami viszont elképesztően finom gofrit süt! Legalábbis pontosan olyat, amilyet én szeretek: kicsi, vékony, mint egy ostya, ropogós. A régi, eredeti receptet használom, tökéletesen működik és sokáig elég.
Nos, őszintén szólva…, fogggalmam sincs, mit olvastam. Ahogy fogytak a lapok, ezek nagyjából így változtak:
1. ez egy fantasyregény. Minden „klisés” eleme adott volt, harcoskompánia, nagygonosz, nagycél…, bár nem tudtam, mit akar kihozni belőle ez az író, akinek azért ennél több sütnivalója van.
2. ez egy fantasy-paródia. Minden túl szabályos: öntelt mágus, tétova papnő, kedves tolvaj, íjász meg harcos – egy tökéletes(en klisé) fantsy-csapat a klisés kapcsolataikkal. És közéjük hajítja magát AT, egy gusztustalan, visszataszító ember-pók-formában. Van, aki fél tőle, van, aki a szolgájának tartja, van, aki buta szörnynek –, de senki sem tartja értelmes, érzelmes lénynek, ami egyébként valójában. Mi ez, ha nem groteszk? És akkor még nem is beszéltünk a Sötét Nagyúrról...
3. ez valami, amit AT el akar mondani nekünk. Egységes gondolatok, eggyé válás, egyformák vagyunk, még ha némelyikünk úgy is néz ki, mint egy pók…, még ha némelyikünk amúgy tényleg egy pók. Mint minden regényében, itt is erről beszél: te és én – egyek vagyunk.
De nagyjából talán mindegyik akart ez lenni valahol, szerintem.
Durva hogy egyet értek WalkingRead értékelésével, aki 1 csillagra értékelte és A_S1MON-éval is, aki 5 csillagra
A kutyás könyvnél jobban tetszett, de Az idő gyermekei-sorozatot még csak nem is súrolja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése