Két napja szinte folyamatosan esik az eső. A kutyát behúztam a korlát mellől a küszöbre, mert már szétázott a bundája. Érdekes, hogy nem zavarta, tényleg téli kutya. Ma a szél is fújt. Andri vitt a suliba esernyőt – -1 esernyő –, Korni esőkabátot. A könyveit letakartuk szatyorral, mert átázik a táskája. Természetesen a még nem feldarabolt fára is esik az eső, klassz lesz majd fűteni vele, ha megszívja magát vízzel. Egyébként nem fűtünk egész nap, ha nagyon hideg van, akkor tartom a lángot (és a meleget) óránként 1 farönkkel, de szerintem nincs sok értelme. Csak a mi szobánkban – illetve a ház, a nappali közepén – van kályha, az fűti be az egész hodályt, a gyerekek szobáját is, ahol (nekem) mindig elviselhetetlen hideg van, de ők állítólag pont ezt szeretik.
A suli – egyelőre – működik, bár alig várom, hogy bejelentsék, hogy bezárják. A napi fertőzöttségi és halálhírek sokkolóak, fele ennyi se volt márciusban, amikor mindenkit karanténba zártak. Az valószínűleg nagyon betett a gazdaságnak, mert most mindenki csinál mindent és az iskolákat sem zárják be. ...de közben meg bármikor, így a tanárok, felkészülve az esetleges online oktatásra, most szórják ki a jegyeket. Ami azt jelenti, hogy valamire jegyet kell adniuk, és bár Korni fizika tanára mindenkinek beírja havi órai munkára az 5-öst, aki nem idióta, azért hetente egy dogát is írat velük. Most még könnyű, Korni érti és gyűjtögeti az 5-öst, 4-est. Sajnos képtelen úgy felfogni a heti 1 röpdogát (minden másból is), hogy ez egy snassz számonkérés, nem dolgozat, ezért szinte minden reggel dolgozat-stresszel indul el itthonról. Sajnálom, hogy ez lett beléjük kódolva, hogy a dolgozattól, a jegyektől rettegni kell, bár nagyrészt én is hibás vagyok, mert korábban kiakadtam egy 2-estől vagy 3-astól. Pedig maga a jegy semmit nem számít; pl. a 2 pont híján 4-es az a naplóban 3-as, de nekem 4-es. Vagy a memoriter 4-es csoportosan felmondva 4-es, az nekem 5-ös, ha nekem fel tudja mondani rendesen. De sok minden kellett ahhoz, hogy egy így kialakuljon, pl. az, hogy Andrit felvegyék a Dobóba és tudjam, szól, ha valamit nem ért.
Hétvégén „apa elromlott”, ugyanis ahelyett, hogy a laptop fölött görnyedt volna valami munka fölött vagy fát darabolt volna (illetve inkább amellett) jutott ideje arra is, hogy hajat fessen Korninak. Valamelyik nap elszólta magát, hogy ha „anyának nem lesz kedve, befestem én” és így nyilván nem volt. De amúgy volt is kedve hozzá, szerintem. Vérvörös lett Korni haja, szerintem nagyon jól áll neki.
(a viharszívű Mya Mavis)
Röhögött is rajta, hogy majd a tesi tanár megint beszól neki, mint a múltkori hajfestésekor. Akkor azt mondta, hogy „mi van, a fejére esett egy dinnye?” - most majd – Korni szerint – azt fogja mondani, „Az egész fejem maga egy dinnye. Mármint nem maga egy dinnye!”
Állítólag a kenyérsütőm lekvárt is főz, és bár András azt mondta, ha így is van, akkor is csak max. 2-3 üvegnyi mennyiséget, azért én kipróbáltam: főztem egy kis adag körtelekvárt. Mindent a recept szerint csináltam: apróra daráltam a körtét, tettem bele cukrot és fixálót is és beállítottam a megfelelő programot. De a lekvár nem lett lekvár, hanem körtemamalika lett és hiába tettem be takaró alá 4 napra dunsztoni, nem változott, ráadásul brutál édes is lett. Kiborítottam, rossz lett.
Viszont rászántam magam és vettem sütőtököt. Még soha nem sütöttem, mert nem szeretem, de a sütőtökpitét meg nagyon – még 2006-ban, az első gyülekezeti hálaadáson ettem és akkor imádtam. Most a „szuper sütőmmel” rászántam magam, hogy süssek sütőtökpitét. A tököt e szerint a recept szerint sütöttem meg (a légkeveréses változat), a pitét pedig ez alapján, bár ez a „süssük meg előre a tésztát”-dolog nekem soha nem jön be, mert mindig szétég, mire a töltelék megsül. Most 15 percig sült 200 fokon, ennyi idő alatt bebarnult a tészta és a teteje. Levettem 150 fokra, letelt a 15 perc, de még nem volt jó a belseje (beletunkoltam villával, gyönyörű lett…), így még ráhúztam 10 percet. Még mindig nem volt jó, rátettem egy alufóliát és így sütögettem, de nem volt türelmem megjegyezni, meddig. Mindenesetre a végére egész ehető lett, bár csak én ettem, és talán András is lenyomott a torkán 1 szeletet… Valószínűleg többet nem fogok sütni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése