Bár a legtöbb iskolában a Covid miatt nem tartanak szülői értekezletet, az első évfolyamban mégis szükségesnek tartják, bár nem tudom, minek, mert tapasztalataim alapján ott mondják a legkevesebb új infot. Ma is ezt tapasztaltam például, Andri szülőijén.
Délután mentem át busszal Egerbe. Leszálltam otthon, megnéztem a postát, aztán lesétáltam a sulihoz. Útközben összeintegettem Andrással, aki megvárta benn, míg végzek és épp kocsival araszolt a lakáshoz. Beugrottam egy üveg vízért, aztán – kissé korán – bementem a suliba. Felmásztam a 2-ra, a szájkendőben, de egyébként is megfulladtam. A teremben már voltak páran, én beültem legbelülre, leghátulra a sarokba, de a végére annyian lettünk, hogy mellettem is ültek, meg mindenhol.
A 17 biosz és a 19 általános tagozatosnak tehát, akiket egy osztályba suvasztottak, nagyjából ott volt az anyukája –, apukát egyet se láttam. Bár a tanár azt mondta, aki akarja leveheti a szájkendőt, én végigfuldokoltam a majdnem 2 órát.
Tanórák: a gimiben nagyjából megváltozik az órarend. Nekem az egyik legemlékezetesebb, legmeghatározóbb éveim a gimis évek voltak, de őszintén szólva egy betűnyi tanulásra sem emlékszem…, azért remélem, Andri ennél hatékonyabb lesz, főleg, mert a két gimi közt azért van színvonalbeli különbség. Mint már írtam, egyszer van 6 órájuk, de most kiderült, hogy akkor se, mert az 5 tesiórát úgy osztották órarendbe, hogy még + 2-t nekik kell felvenni valahová. Van tömegsport, ami nem tudom mi, meg akik járnak egyesületbe, azoknak azt beszámítják, de Andri nyilván nem jár, és úgy sikerült benyomorgatnia, hogy 9. órája is lett… (Utánanéztem, mert engem is érdekelt: régen volt gördeszka sc sportegyesület, de már évek óta nincs; ahogy a fészbukon ki tudtam okoskodni, aki csinálta, már nem lakik Magyarországon se.) Van olyan, hogy Közösségi szolgálat, 50 órát kell teljesíteni a 4 év alatt, egy kiskönyvbe kell jegyezgetni, ami kész. Jó ötlet, ha jól csinálják, de lehet kínlódás is. Meglátjuk, nekünk hogy sikerül… A suli is becsatlakozik ilyen-olyan feladatokba (most pl. egy óvoda játszóterét kell lefesteni), de a legtöbben a könyvtárban dolgozzák le az 50 órát. 9-ben még nem fontos ezzel foglalkozni, persze lehet.
Nagyjából időhúzás gyanánt átbogarásztuk a házirendet, ami semmiben sem különbözik más iskoláétól, leginkább a vírussal kapcsolatban vannak „megszorítások”, de amit akarnak, úgyis azt csinálnak a kölykök, főleg 14 éves kortól 18-ig.
Beszéltünk programokról, amikhez szerencsére, végre nekünk nem sok közünk van már –, ezt utáltam a legjobban általánosban, még úgy is, hogy semmiben nem vettem részt. Lesz valami elsős avató csütörtökön, a tanár szeretne még a jó időben kirándulást, valami túrát a közelben. Távolabbi tervek nincsenek, egyik napról a másikra él mindenki.
A végén nagy nehezen megválasztottuk az SzMK-tagokat, megbeszéltük, hogy az osztálypénz 1e Ft lesz havonta és hogy lesz facebook-csoport szülőknek.
Ezután oszlott a banda, én hívtam Andrást és kotortunk haza. Sok értelme nem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése