Volt sütiverseny, amire természetesen beneveztem; hosszas vacillálás után pöfeteget sütöttem még reggel. Korni segített a végén, így pont kész lett 10 órára, amikor – a szórólap szerint – kezdődött a banzáj. András elvitt kocsival, a polgármesteri hivatal - és kultúrház - udvarán volt. Leadtam a sütit, persze nem késtünk, ha 1 órával később mentünk volna se, igazából még nem volt ott senki, csak a szervezők meg egy-két lézengő ritter, akik még dekorálták a színpadot vagy épp a büféből töltekeztek. A büfén kívül volt még két kondér, amiben gulyásleves főtt és egy asztal, ami szépen megtelt a verseny-sütikkel.
Korni jött velem, András, miután kirakott minket, elment Andrival Bélapátra boltba, de azt ígérte, az elejére beugranak. Mire elkezdődött, már nagyjából halálra untam magam; nem lettem beszédesebb és idegenek sem álltak le velem beszélgetni. Néha vakkantunk pár szót a sütiket rendezgető csajjal, aki egyébként kedves volt, de nem nagyon tudott a semmiről beszélgetni ő se. Korni haza is ment végül átöltözni és visszajött Andrással és Andrival. András persze egyből talált beszélgetni vágyó ismerőst egy-két régi tanítvány képében. Közben mi helyet foglaltunk és szereztünk a büféből innivalót és kávét –, illetve nem is azt, hanem energia-kávét, hát, ritka vacak valami… Szóval kezdődött a műsor. Néptánccal kezdtünk, azt hiszem, Ózdról jött egy kisebb csoport, ügyesek voltak, bár én nem nagyon szeretem a néptáncot. Utána jöttek a köszöntések, egy nyugdíjas tanító nénit és egy 50 éves házaspárt köszöntöttek. Ez elég idétlenül volt intézve, mert a megtiszteltek nem mentek fel a színpadra, csak a sorban lévő ülőhelyükre vitték oda az ajándékot és egy kislány mondott egy verset feléjük fordulva, vagyis se a verset nem mondta el rendesen, se azt nem tudtam, kiről is van szó. Miután megtörténtek ezek, némi csoportba rendeződés után, zenekari kísérettel (ami lakodalmas zenét húzott), mint egy lakodalmas menet, felment a banda 90%-a az almáskertbe. Ez minden évben, minden Batul-fesztiválon van, hogy az elmúlt év során született új kisbabáknak ültetnek egy fát és megáldják azt egy pappal. Szerintem nagyon szép szokás és illik hozzá a zenés felvonulás, attól függetlenül, hogy Andri szerint magason van, így én el sem indultam, hanem egy széken kuporogva magányosan vártam, hogy visszaérjenek. Tehát nem is láttam belőle semmit, amit utólag bánok, valahogy fel kellett volna totyogni. Korni is eltűnt közben, ugyanis átjött Bogi; tervei szerint busszal és a megszokott megálló helyett egy másiknál (a másiknál) kellett leszállnia és ez annyira bonyolult feladat Korni szerint, hogy Bogi egyedül képtelen rá, ezért ki-berohangált, hogy mi van vele. Végül kiderült, hogy az apja pont ráért és áthozta. Kb. 1 óra múlva ért vissza a faültető csapat, akkor már András nem és Andri se jött vissza, ő ment Egerbe. Helyette jött Bogi, aki Kornival együtt próbálta jól érezni magát, de szerintem nem érezte, attól függetlenül, hogy alig akartak hazamenni… Persze az még messze volt, először végignéztük a program következő felvonását. Ami 2 + 1 (fél) sztárvendég naótaműsora volt. Az 1 (illetve fél, mert nem nagyon csinált semmit) sztárvendég R. Kárpáti Péter volt, aki (mint kiderült számomra), 2012-ig volt a Barátok közt Berényi Andrása, aztán különféle, nem túl látványos dolgokat csinált: színházban játszott, szinkronizált, könyvet írt. A másik kettőt még nála is kevésbé ismerem: Lakatos Dóra és Kohautek Csaba –, ők így hárman hakniznak az országban, néniknek énekelnek „örökzöld” (= ezeréve szar) táncdalokat. Itt is ez volt a repertoár, a majdnem 1 órányi vinnyogás után nagyjából két hétig a „fenn a jános-hegyen”-t énekeltem. De hát, én akartam falusi bulira jönni…
A műsor után végre lehetett enni. Kaptunk ebédjegyet és sütijegyet, ezekre 1-1 adag járt, mi hárman (ebből 2 levet tunkoló gyerek) 4 levesjeggyel beálltunk a sorba, majd leültünk a legtávolabbi asztalhoz enni. Mindenki megkapta a levesét, a csajok az ÖSSZES húst átpakolták az én tányéromba az övékéből. Nagyon finom volt! Közben megtörtént a sütiértékelés, én fel se mentem a színpadhoz, a csajok igen; kaptunk szatyrot meg könyvet. Tök mindegy, nem is ez volt a lényeg. A leves egyébként a legjobb pontja volt a napnak, sőt, az egyik házaspár leült mellénk enni és beszélgettünk, nagyon cukik voltak! Nem mi vagyuk egyedül új lakók a faluban, az utóbi 1 évben rengeteg fiatal(abb) költözött ide, tőlem is mindenki azt kérdezi, hol lakunk. Most is. Én elmondtam, ahogy tudtam, a bácsi azt hitte, tudja és mondott pár szörnyűséget egy szomszédról, aki – az én értelmezésem szerint – tőlünk Kamcsatkában lakik és még egyszer láttuk 5 percre… Közben visszajött a felesége, kijavította, hogy nem ott lakunk, hanem amott, a bácsi meg mondta, hogy ja, ez akkor nem az a szomszéd… Huh…. Fura is volt… Ezután, hogy beazonosította, hogy valójában hol lakunk, mondta, hogy látta is már Andrást az erdőnél füvet nyírni és őszintén csodálja… Miközben beszélgettünk, kétszer zavartam el a kölyköket sütiért, de alig hoztak jókat. Valószínűleg az igazán finomakat még az elején elkapkodták.
Miután a kaja és a sütiverseny lezajlott, egy Kecskés Péter nevű ember kezdett el „háttérzenélni”, mi összeszedtük magunkat és indultunk hazafelé –, illetve hívtuk Andrást, hogy guruljon le értem. Közben elkapott a polgármester asszony, aki a rendezvény – és ahogy látom a falu – szíve, pár szót beszéltünk, mialatt a szakács bepakolt egy hatalmas adag tűzforró gulyáslevest nekem, hogy vigyem haza Andrásnak. Erre azért tényleg nem számítottam…!
Otthon én döglődtem, teljesen elfáradtam valamitől. Korniék elvitték Sunnyt a patakhoz, aztán megfürdették itthon szegényt csap-jéghideg vízben mezítláb. Persze meg se kérdeztek… Remélem, mindhárom megfázik holnapra...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése