Délben Andri meg Korni bebuszoztak Egerbe. Mióta engedjük őket buszozgatni, egy félhavi fizetést adományoztunk a Volánnak… Andri Attilához meg Leához ment, kíváncsi vagyok, meddig marad meg ez a barátság, mert már Instázik az új osztálytársakkal. Mondjuk, ez így van rendjén. Korni csak Bogiért ment be, együtt visszajöttek. Bogi már nagyon látni akarta Szánit élőben; most vagy 2 órát sétáltatták, rohangáltak vele, utána „kitakarították” a medencét –, vagyis ugráltak benne egy kicsit. Aztán ettek valamit, majd rohanás a buszhoz, így Bogi mindent itt hagyott: törölközőt, gördeszkát, amit elhozott, de szerintem nem is használtak. Korni elkísérte, pedig mondtuk, hogy ne menjen vele, le is késte a visszafelé jövő, amúgy nem is létező buszt, 21 órakor vergődött haza Andrival. Addig én kivittem sétálni Sunnyt. Mivel Korni úgy gondolta, hogy első nap pöpecre sétál majd pórázon, ezt bizonyítandó ki is vitte sétálni még az elején…, vagyis inkább kicibálta vagy kivitte az ölében és kinn letette, a lényeg, hogy a kutya kb. azóta gyűlöli a pórázt, amióta először találkoztak. Persze Korni örült, hogy „sétál” pórázon, ami azt jelenti amúgy, hogy ő fut, a kutya meg fut utána, tehát nekem eleve vesztett játszmám volt. Azért kisétált velem a sarokig úgy, hogy meg-megálltunk, amikor ő akart, meg összefutottunk az egyik kedves szomszéddal, beszélgettünk pár szót, addig birkózott a pórázzal alattam. Eredetileg a póráznak biztonsági funkciója lenne, nem arra való, hogy azon vonszoljuk a kutyát – vagy ő minket, és a normális az lenne, ha szabadon bóklászolna és be tudnám hívni. De nem nagyon tudom neki megtanítani a behívást, ha a 6e m2-es telken minden az övé…, ahhoz fel kéne menni az erdőig és kockáztatni, hogy úgy elmegy, hogy az életben nem jön vissza. Azt pedig nem fogom csinálni.
Most így rájöttem, hogy nekem az első kutyám Sunny. Gyerekkoromban volt egy kutyám (egészen kisgyerekként egy másik), de egyik sem volt igazán az enyém. Az első, Totó, akit csak akkor láttam, amikor eltépte a láncát és rohangált az udvaron, inkább a bátyám kutyája volt, a másik, Stefi, aki egy törzskönyvezett fajtiszta Ír szetter volt és szintén többet láttam láncon, mint szabadon – igen, mi ilyen balfasz állattartók voltunk –, csak annyira volt az én kutyám, mint Kornié Sunny: inkább apu kutyájának tartotta szerintem magát. Az (is) egy gyönyörűséges csodakutya volt, beszélni meg lehetett volna tanítani, ha foglalkozva lett volna vele, annyira okos volt! Szóval most itt van Sunny, akinek én adok enni, aki alól én takarítom a kakit és akit a nap nagy részében én simogatok és én beszélek hozzá. Akire én kiabálok, ha idióta, akit én dicsérek, ha okos. Szerintem én vagyok a gazdi…, és szerintem ezt ő is így gondolja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése