Van egy olyan probléma a kutyával, amit próbálok, de valószínűleg nem fogok tudni megoldani, míg a teraszon lakik: a reggeli kutyagumi. Ugyanis, amióta itt van, minden reggelem azzal kezdődik, hogy összeszedem a kakit és Domestosszal letakarítom a lépcsőket. Hiába etetem korábban vagy később, teljesen mindegy, mert éjjel-hajnalban tojik, úgyhogy reggel tuti, van gombóc valamelyik lépcsőfokon. András tervez kennelt csinálni neki, de az beletelik egy egész napba és most nincs erre ideje. Egyelőre a legfontosabb az, hogy puccba vágjuk a házat szombatra, amikor jönnek anyósomék.
Ennek érdekében ma, miután lefestette az ajtófélfákat, 10 körül elment Kornival Berekbe. Hoztak pár bútort/bútordarabot, pl. az ágyneműtartót, amit úgy fixált be a kocsiba éppen hogy. Hazafelé az utolsó (előtti) kanyarban nagy csörömpölés hallatszott, biztos volt benne, hogy elcsúszott és kitörte a hátsó szélvédőt…, de nem, hanem a két utána következő kocsi összeütközött, ugyanis, aki mögötte ment, lassított, de az utána jövő nem.
Én egyedül voltam itthon egész nap – Andri Egerben barátkozott –, főzőcskéztem. A kutya sokat aludt, a macska pedig egész napra eltűnt valahová. Este jött elő, csupa gyanta volt a bundája, összeragadva a lábán, hátán, vastag rétegben. Én azt gondoltam, a marha belefeküdt valamibe, András szerint valami durvább történt vele: beleesett valahová vagy bántotta valaki…, ennyire nem idióta, hogy belefetreng a gyantába. A következő napokban valóban bágyadtabb is volt, nyúzott. Nem tudom, mi történhetett vele… Megfürdettem, de nem sokat ért, a sampon nem hozta ki a bundából a gyantát, hiába kentem be kis olajjal előtte –, azt olvastam, az segít lehozni.
cicafevés; visszaköltözött az ablak alá, a virágföldbe
kutyafekvés; olyan 2 percig fetrengett, mire megtalálta ezt a kényelmes pózt
Szóval egyedül voltam és kotyvasztgattam. Még régebben, a Tasty-s korszakomban találtam egy videót, amiben 9 mind-blowing party food rolls volt és ebből már megcsináltam párat: az 5-öst, a 6-ost és a 8-ast és most, a kedvencemet, a ronda kukacot, a 7-est. Én lapsajt helyett reszeltet használtam és mivel kicsit sok lett a hús (pedig kimértem és csak pár dekával volt több), hatalmas lett a kukac, nem volt könnyű összegöngyölni. 45 percig sütöttem fóliában, 15 percig nélküle. Szuper lett!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése