Reggel indultunk a kölykökért Ladányba, vagyis egy hosszú útra (oda-vissza) a kutyával. Az első, állatorvoshoz vezető út elég jól sikerült, úgyhogy teljesen nyugodt voltam. Nos, nem is volt semmi gond tulajdonképpen, bár egy idő után megunta és nyűgösködött, le-fölugrált, végül az ölemben kötött ki. Biztonság kanyarban sem…
Megálltunk Berekben itatni meg pisiltetni, de a szomszédban keringett egy kis tacsi és az jobban érdekelte. Ivott, de nem pisilt. A füzesgyarmati hosszú egyenesben meg kellett állni, mert szerintem öklendezett. (- Állj már meg, hányingere van a kutyának! - Honnan tudod, elsápadt?) Így utólag talán csak félrenyelte a nyálát, nem volt semmi baja, de kicsit megálltunk, pihent, próbáltam itatni, de megint nem ivott. Mikor visszaszálltunk, elbágyadt.
Ladányban kutyabaja se volt, Korni egyből szalad vele egy nagy kört, de aztán ki kellett kötni, nem mertem elengedni a csirkék miatt sem és amiatt se, nehogy elmenjen. Jól viselte, nem volt hisztis – nekem jobban fájt –, de azzal nyugtatom magam (mindig), hogy más kutya az egész életét láncon éli le, ő is kibírja pár óráig.
15 óra körülig maradtunk, búcsúzáskor pedzegettem a karácsonyt, amit persze anyósom nem akar, örül, hogy egyszer túlélte a Ladány-Mónosbél-utat, úgyhogy mondtam Istvánnak, hogy van 5 hónapja rábeszélni – és magát is. De kiderült, hogy ő szeretne jönni. Persze anyósom nélkül nem fog.
Hazafelé nyugodtabb volt Sunny, igaz ketten voltunk rá. Szinte az egész utat Korni ölében töltötte. Berekben most is megálltunk. Rengetegen voltak a strandon, mindenhol parkolt autó. Egerben terveztünk beugrani a Lidlbe, de éppen zárt, kénytelenek voltunk a Tescoba menni, de ide csak András ment be, én kinn vigyáztam a kutyára. Így kicsit hosszabb volt a bevásárlás.
Itthon főztem magamnak zabkását. Fáradt vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése