Reggel vacak időre keltünk, de az időjárás-jelentés azt mondta, meleg lesz, így mentünk Berekbe strandra. Hűvös is volt, még amikor bementünk is, de valóban kirittyent 10 óra körül.
Mivel hűvös is volt, meg éhes is voltam, először elmentünk rétesezni. Már rég óta szemezek a rétessel az ülőfürdő sarkán lévő faházikóban. Még alig volt nyitva, bár az ablakok nyitva voltak, de se ember nem állt benn, se a cuccok nem voltak kipakolva. Ami egyrészt rossz volt: mivel nem láttam sehol, így nem mertem kávét kérni, másrészt jó: épp ott, az orrom előtt vágta fel a friss, meleg 400 Ft-os túrós rétest az eladó. Az utánam 5 perccel érkezőt persze rendesen kiszolgálták, kapott kávét is; én akkor sem mentem vissza kérni és megelégedtem egy rétessel –, pedig nyugodtan ehettem volna ennyiért még egyet, mert máshol is ennyi és még csak nem is sütőből frissen kivett.
Kaja után felcsoszogtunk az ikerhez. A gyerekek átöltöztek, belementek, én sokáig tököltem az öltözéssel, végül nem is mentem bele. Átmentünk az Ifihez; hideg volt a víz, fáztam, a kölykök csúszkáltak. Korni furán érezte magát, elment a vécére, azzal jött vissza, hogy megjött neki. Akkor neki vége is lett a strandolásnak, vissza is öltözött. Ki akart menni Andráshoz, de amikor felhívta, ő lebeszélte róla, illetve rábeszélte, hogy amíg tud, maradjon benn, hiszen a háznál se vécé, se víz, se semmi nincs. Korni maradt is, de hallani sem akart róla – senki –, hogy a parton ücsörög, míg mi a vízben vagyunk Andrival. Kicsit edzettek a játszótéren, aztán felsétáltunk a kajálókhoz. 11 óra volt, kb. 2 órája voltunk benn. Vettünk sültkrumplit, Korni magának jégkását
én semmit, nem volt szívem pénzt költeni. Kaja után Korni mégis kiment Andráshoz. Mi beledagonyáztunk a melegbe. Punnyadtunk, dögönyöztük magunkat a vízsugarakkal, beszélgettünk, hülyültünk és legfőképpen unatkoztunk. 14 óra körül kimásztunk a vízből, felöltöztünk. Vettünk Ice n Go-t, majd leültünk az egyetlen normális, hüvös ülőhelyre. Aztán menekültünk, mert kiderült, hogy az a kijelölt bagózó. Kifelé még találtunk egy padot egy fa alatt, amiről hullottak ránk a bogarak, szóval onnan is tipliztünk. Közben hívott András, hogy ő végzett, mi hogy állunk. Míg odajött értünk a parkolóhoz, addig mi fotózgattuk magunkat a szökőkúttal.
Még nem volt 15 óra, mikor elindultunk hazafelé. Korni eddig bírta. Véletlenül talált egy könyvet a telefonjában –, a Csak kitaláltalak?-ot, ezt olvasta.
Itthon, nem tudom, miféle indíttatásból, elkezdett verset tanulni. Egy Ady-verset kezdett el memoriterelni, az Idegen arcokat – még sose hallottam róla. Vagy 2 versszakot meg is jegyzett belőle, mire megunta. Akkor már ilyeneket is mondott: „ha idegen arcokat nézek, arcom ijedten földhöz vágom…” - nem mintha az eredeti számára sokkal értelmesebb lett volna…, el kellett magyarázni neki, hogy ez valószínűleg azt jelenti, hogy leborul Isten előtt.
Kotyvasztgattam:
Kedden gyrost csináltam. Ezt Eszti szokott csinálni, ők nagyon szeretik és én is, szerinte nem bonyolult. Tényleg nem, és finom! A csirkemellet csíkokra vágtam, kis olajjal és a gyros fűszersó 3/4-ával bepácoltam, majd kisütöttem. Eszti szokott öntetet is csinálni hozzá úgy, hogy a maradék fűszert belekeveri 1 nagy pohár natúr joghurtba. Én ilyet nem csináltam, nem volt joghurtom se. Helyette zöldségsalátát kevertem: paradicsom, paprika, uborka, maradék jégsaláta kockákra szeletelve és sütöttem krumplit.
De a legkirályabb a „Rusztikus zsemle” volt hozzá, amit a Street kitchenről sütöttem. Sajnos másnap már ehetetlen volt, de akkor, melegen nagyon finom volt.
Olvasgattam:
Evie Wyld: Ha minden madár énekel: Ez a könyv volt Linsszy #1hónap #1kiadó kihívásának egyik könyve és nagyon jó véleményeket mondott róla a videóban. Úgyhogy alig vártam, hogy kiolvashassam! A kihívásra persze nem tudtam, de addig nyaggattam a könyvtárat, mire beszerezték –, aztán még a hülye korona miatt fertőtlenítették 1 hónapig, szóval teljesen tűkön ültem, mire elolvashattam. De kár volt!
Annyira lassú és komor ez a regény, hogy sokszor semmi kedvem nem volt olvasni. A puzzledarabkák is lassan álltak össze, kicsit olyan volt, mint ha egy 20 darabos kirakó fölött ülnénk órákig. Már rég tudjuk, nagyjából hogy fog kinézni, mégis órákig gondolkodunk egy-egy darabon, hogy hová illik. Aztán elég nagy meglepi a végén, hogy mégsem egy boci jött ki a 20 darabból, hanem egy kecske…
Mondjuk, számomra ettől még nem lett katarzis, sőt! Felidegesített, hogy ez volt az ok, hogy elbujdosott és senkit nem érdekelt, mi van vele, senki nem akart neki segíteni. Hát, bakker…, egy idióta tinédzser volt. Nem járna neki a megbocsátás, a feloldozás…?! - ja, vagy ez a katarzis…? Hát, én utálom az ilyen katarzisokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése