2020. augusztus 9., vasárnap

2020. július 6.

Ahogy sejtettem is, Korni vacakul ébredt, fájt a feje. Nem is jött velünk Egerbe.
Reggel bevittük a hétvégén kapott gépeket a suliba, Andri segített Andrásnak, addig én vettem kenyeret és vagy fél órát Candy Crash-eztem a 40 fokban, míg vártam rájuk.
Hazaugrottunk megnézni a postát, András is most kapja meg a 2016-ban megcsinált diplomáját, de még nem érkezett meg. Utána begurultunk a Tescoba, míg én vettem magamnak egy normális papucsot a mamusz helyett, addig András vett Andrinak két tigrises inget. Lehidalok, milyen extrém göncöket vesz magának –, egri Lil Peep; szegénykém csak imitálni tudja az ő ruháit ezekkel a vackokkal. Természetesen most is volt cinkelés, az apja a Mentalistás verset szavalta neki: „Tigris, tigris...”.
A gyerek kisírta, hogy kajáljunk; nagyon utálom az ottani kajáldát: púposra vannak pakolva a tálcák, ami nekem nem azt sugallja – ami a cél lenne –, hogy van választék, hanem hogy vajon hány napos mócsing lehet az alján. A kaja sem túl jó, bár a túrós tészta, amit ettem, elfogadható volt.
A Tescoban vettem magamnak két térdnadrágot, amibe idén beleférek; érdekesmód nem sokkal vagyok hájasabb, mint tavaly, mégse jön rám a tavalyi nadrág. 8E Ft volt a kettő, nem tudom, miért ennyire drága. 
Mire hazaértünk Korni sokkal jobban volt, a vízbe is bement délután, de rövidebb ideig. Unatkozik.
Vérzett ma az orrom, csak úgy random, minden ok nélkül. Korni meg elvágta az ujját a krumplipucolóval. 
Egy heti nyűglődés után végül rákérdeztem a lefoglalt kutyára, hogy végül is elolvasta-e a levelem és eltette-e nekem a kis vöröset. Természetesen megvan, csak elkallódott a levelem a sok fénykép között, amit küldött (tényleg küldött róla sokat), ezért nem válaszolt. De ő már az első perctől fogva úgy értette, hogy kell nekem a vörös. Igaza van Andrásnak, hogy mindig rosszat feltételezek az emberekről… 20-a után megyünk érte, akkor lesz nyolchetes, kedden kapja meg az oltást. Utána lehet hozni. Lesz egy kutyánk. Ja nem, van egy kutyánk. - - - Ja, nem, van egy 50,8–55,9 cm magas, 15,9–22,7 kg-os, 24 órás, extra mozgásigényű, különleges szökési képességgel rendelkező, unalmában kertet felásó, macska- és egyéb kisállatgyilkos… akármink. Akarom én ezt…??!

Nincsenek megjegyzések: