Leszedtem az összes jostát, egy nagy adagot evett Korni, egy nagyobbat én joghurttal. Büdös, mint régen a kiirtott növény, amire – még most is – azt mondja András, hogy menta. Én nem emlékszem, hogy a mentának ennyire undorító szaga lett volna –, bár tagadhatatlan, hogy az van. Mindenesetre amennyire örültem a sok pöszmétebokornak, annyira utálom ezt a josta-micsodát.
Kinn ülök a teraszon és nem látom a fától az erdőt…, meg a ház oldalától se. Tulajdonképpen, ami miatt megvettem a házat, azt pont nem látom, csak ha direkt azt nézem. Viszont jobb kéz felől, elnézve a házak teteje fölött lankás domboldal, legelők, rajtuk birkák legelésznek, fehér foltocskák a zöld bársonyszőnyegen. Elképesztően gyönyörű, idilli!
A sok nyifogásnak meg lett az eredménye: András ma összerakta a medencét. Kb. úgy ment, mint a trambulin összeszerelése: az elején és a végén Korni segített, a közepén én, de ide Andri is kellett. Ugyanis, miután összeszereltük és elkezdtük feltölteni, kiderült, hogy nagyon lejt alatta a föld és át kell vinni egy másik helyre. Eredetileg a kis udvar végébe, a trambulin mellé akartuk felállítani, de végül át kellett cibárolni a ház mellé, a sziklakerthez. Így egy ideig beárnyékolja a ház, de szerintem kell is! Egy kicsit itt is lejt, hiába pakoltunk alá földet-füvet, de sokkal egyenesebb, mint a trambi mellett volt. Korni 2 és fél nap alatt töltötte fel, a mai adag kb. a fenekéig ért, így is totál átfagyott, mert amint a térdéig ért, belefejelt és onnan fejjel lefelé volt a vízben. Éjjel nadrágban, takaró alatt aludt, 30 fokos hőségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése