2020. augusztus 5., szerda

2020. július 4.

Hajnalban felébredtem, kinéztem az ablakon, két gólya nyugisan bogarászott az ablaktól fél méterre. Nem féltek –, amíg meg nem látták a fejem az ablakban, akkor gyorsan eltotyogtak a nagy gólyalábaikkal. Annyira gyönyörűek és olyan aranyosak a fehér tetejükkel, fekete aljukkal, kis nyurga lábukkal és csőrükkel, ahogy bóklászolnak az udvaron, néha felkapkodnak ezt-azt, aztán felugranak a levegőbe és elrepülnek a nagy szárnyaikkal. 
Dél előtt megint mentünk Egerbe a számítógépekért, amiért a múlt héten is, de most tényleg jött is. Közben hazajött Eszter a nyaralásból – Győrben voltak – gondoltam, egy kávéra találkozhatnánk. Nekik persze ezer dolguk volt, többek között mentek a plázába, de az ajtónk előtt elcsíptem. Dióhéjban elmondta, milyen volt a nyaralás, közben a lányok oda-vissza sétáltak az utcában. Aztán elindultak a pláza felé, Korni velük ment, én nem mertem, mert féltem, hogy elfáradok gyalog, de aztán mégis utánuk mentem. András otthon maradt várni a gépeket, utána csatlakozott. Nem is sok mindenre volt időnk: beugrottunk az Orsay-be, ami nem nekem való és egy cipős boltba, ahol én papucsot kerestem, de nem tetszett egyik sem. Amikor jött András, ők mentek tovább, mi mentünk kajálni. 1 db rántott sajtot ettem görög salátával; nagyon rászoktam erre a kajára, pedig nem annyira jó: a sajt nem meleg, kemény, a saláta meg dugig van lila hagymával. Kaja után visszamentünk a cipőboltba és vettünk Korninak egy sportcipőt a rózsaszín helyett. 

cipő és Windows-háttér, a végén egy fél eperföld -, ami ágadzik-bogadzik, mégse epredzik másodjára


Mikor Berekben voltunk, beugrottunk Füreden a Tescoba, ahogy szoktunk. Akkor találtunk a teraszra kis üvegasztalt, kb. 8e Ft volt. Székek még nincsenek hozzá, nem is túl kényelmes a benti székkel, de legalább van.
Este bográcsoztunk; vettünk nagy szemű tarkababot és főztünk belőle „kevés” levest –, kb. 1 hétig ettük, még úgy is, hogy a végén kicsúszott a bográcstartó lába és kifolyt a nagy része. Csináltam hozzá „Brutális desszertet”, de nem grízes tésztából, hanem mákos tésztából. Az első falat ehető volt, bár elég semmilyen, ahogy hűlt, száradt össze, akkor már elég vacak lett. Felmelegítve se volt jó. Nem tudom, grízzel is ilyen lett-e volna…


Babaduma, reklámfélreértés: „Foltos pólóban ingyen belépés” (Voltos)

Nincsenek megjegyzések: