4 hónapja nem voltunk Miskolcon; már nem is érdekel, nem az életünk része. Bár vannak pillanatok, amikor elmélázok, milyen gyönyörű, egészséges nagylány lett Korni és mekkora állat nagy mákunk van, hogy így van. Úgyhogy a háromhavonkénti miskolci ellenőrzés az utóbbi 1-2 évben már csak kötelező kirándulás és bár mindig nagy tervekkel indulunk el, a végére mindig úgy elfárad mindenki – nagyjából a semmitől –, hogy sose lesz belőle semmi. Pl. most se mentünk be az Auchan-be, mindenki egyhangúlag leszavazta. A Praktikerbe viszont kétszer is…
De kezdjük az elején! A karanténhelyzet enyhülése itt is érezhető, bár András meg Andri nem jött be a folyosóra, de többen is ültünk ott. A vérvétel közben lefényképeztem az asszisztens csaj szuper faldekorációját,
majd ketten elvittük Kornival a vért a laborhoz. Én most vittem először, ő már többször is, mégis ott ácsorogtunk a nyitott ajtó előtt vagy fél órát, mert én nem kopogtam be – a nyitott ajtón, ahonnan simán kilátott, -hallott, aki benn ült –, Korni meg nem szólt, hogy be kéne. Szóval fölösleges félórás várakozás után meglett a majdnem tökéletes véreredmény: sejtszám 4900.
Nem sokkal ezután jött a doktornő is –, Szilvi barátnője. Lényegében csak kérdezgetett, már nem is vizsgálta meg Kornit, látta, hogy minden rendben van és a válaszaiból is erre következtetett. Augusztus végén kell jönni Mr-re, egyébként novemberben.
Mire végeztünk, Andri halálra éhezte magát, így kb. abban a pillanatban fizették ki a nagy zacskó pogácsákat a Fornettiben, amikor már lehetett menni a Mekibe. Ettől függetlenül mentünk oda is (leginkább vécére, mert a kórházi okádék – és ez nem túlzás, sőt!), aztán a Praktikerbe. A kölyök megmakacsolták magukat és nem jöttek be, én igen, mert meg voltam győződve, hogy vannak kutyacuccok a boltban. De szerintem keverem valamivel, mert itt egy darab se volt, sőt, semmi, így míg András bebarangolta a boltot – ő tudta, miért ment oda –, én szétuntam az agyam. Mikor végeztünk, kinn, az ajtó előtt láttam meg egy napozóágyat, amit megnézettem Andrással, ő Kornival, akinek tetszett, úgyhogy visszamentek és megvették. Nem volt annyira olcsó, mint amennyire ócska (első látásra nem), de az volt a terv, hogy így majd többet lesz kinn Korni. Persze nem…, nagyjából csak én használom.
Lemondtam az RG-tábort. Korni nyár elején nagyon erősködött, hogy szeretne menni, így lefoglaltam neki egy helyet. Aztán kiderült, hogy lesz kutya…, akkor már húzgálta a száját, hogy vele akar lenni inkább (majd meglátjuk), sőt, valószínűleg akkor mennek Ladányba, amit Andri jobban vár, mint Korni, de vagy együtt mennek, vagy sehogy.
Mióta ideköltöztünk, rossz a terasz teteje. Vacak hullámlemezből van, aminek egy darabját valahogyan lesodorta egy vihar és olyan szerencsétlenül tört el, hogy nem tudtuk sehogy se visszatenni, mindig lefújta egy erősebb szél. Felülről pedig esélytelen volt kicserélni, ahhoz egy nagyon magas létra vagy egy tető felőli behatolás kellett volna… De most…, András megoldotta: egy damilt kötött fadarabbal saját magához, így, amikor belekap a szél, a zsinór tartja a lapot. Kellett egy zsák is alá, ami felfogja az esőt, mert persze lyukas is… Kell majd egy komplett tetőcsere százévmúlva, akkor majd a hullámpóni is ki lesz cserélve. Csak érjük meg azt a napot…!
Kotyvasztékok:
Csütörtökön klasszikus kajákat főztem „Street kitchenesítve”; például paprikás krumplit. Itt a sok lecsó, az apróra vágott krumpli és az elején megpirított kolbászka volt az érdekes. Mi ezt eddig tésztával és virslivel ettük, András hiányolta is belőle ezeket, de szerintem egyik se kellett, tökéletes lett.
A másik klasszikus egy borsóleves volt; ezt nagyjából, de nem teljesen így csinálom, most pontosan követtem a videót – kivéve, hogy a galuskát szaggatóval szaggattam. Ez is finom lett, de mindkét kaja teljesen más, mint eddig valaha.
cica-önkiszolgáló:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése