Andri kapott egy 1-est testnevelésből. Úgy történt, hogy a tanár biológia tanár is és egy helyre küldi a biosz és a napi tesi leckéket. Egyik nap feltöltött egy tesztet is. Mire széna közt megtaláltuk a tűt (vagy inkább az minket), már lejárt a Redmenta határideje, nem lehetett kitölteni. Be is írta az 1-est, meg se kérdezte, hogy látta-e mindenki vagy csak lusta volt megcsinálni. Mondjuk, utána meg lehetett írni még egyszer, de az 1-es ott lóg a Krétában. Egyébként most kezd kibukni a rendszer hibája: ilyenkor élőben már nem csinálnak semmit, viszont online meg küldik és számonkérik a leckéket. Bár a 70%-uk már csak játszik.
Vége van az idei Bee-botnak is; a karantén miatt, meg mert kezd unalmas lenni, nem nagyon érdekelt engem már. Persze Szilvi gyerekei és Eszti fia, Tomi játszott, de valamiért egyikőjük sem jutott be a döntőbe. Tomi 33. lett; elég hamar megunta, ráadásul rengeteg volt a szünet a karantén miatt, ami lehet 10-20 embernek segítség volt, de a többi 50-et pont, hogy hátráltatta, hogy nem haladt. Tomi is ebbe a rendszertelenségbe bukott bele: mire belejött, addigra nem jöttek az új kihívások. A játékosokkal együtt a szponzorok is lemorzsolódtak, azok inkább… Mindenesetre jött pár cucc, ezeket csomagolgatta egész héten. Itthon meg robotot épített.
George Orwell: Állatfarm: Ezt a regényt hangoskönyvben olvastam el. Még sosem hallgattam hangoskönyvet és most így volt kedvem –, míg ment a szöveg, addig olvastam vele. Rudolf Péter szuperizgalmas hangján olvasta fel – kihagyva néhány részt, kicsit néha túlpörgetve (Sivitől megsüketültem, Hógolyó meg iszonyúan hadart).
Vélemény? Azt kell mondjam: hát igen… Nem újdonság és kicsit sem meglepetés. „Ha próbára akarod tenni egy ember jellemét, akkor adj neki hatalmat.” - mondta Abraham Lincoln és folytathatta volna úgy is, hogy: csak aztán húzd meg magad…! Legyen egy tizenpár fős tyúkudvar vagy egy 9,773 millió ember lakta ország, mindig lesznek zsarnok disznók, kekszért ölni képes kutyák, baromságokat bégető juhok és mindig lesz „többi állat”, akik érzik, hogy baj van, de mégsem tesznek semmit, akiket meg lehet vezetni. Lesz haláláig agy nélkül sztahanovista Bandi és lesz az utolsó pillanatban, de már minek dumáló Benjámin. Nagyon szomorú és bicskanyitogató történet, főleg azért, mert 99%-ig biztosak lehetünk benne, hogy mi sem csinálnánk jobban... ...vagy csináljuk…?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése