2020. május 9., szombat

2020. április 28.

Reggelente első dolgom kinézni az ablakon, ugyanis Korni szobájából teljesen rá lehet látni a hátsó kertre és az erdőre és a mellettünk lévő nagy sztyeppére, ahol ma reggel egy gólya szedegetett a fészkéhez füvet. A fő úton lévő villanyoszlop tetején lakik egy gólyapár fiókákkal, ők építkeznek és vadászgatnak a mellettünk lévő nagy üres placcon reggelente. Ahogy azt az udvaron felhalmozódott egértetemekből látni lehet, kaja van bőven. 
Ha már szóba került a macska: ma reggel már úgy láttam, nem fáj a lába, bár kicsit még puklis és sebes. Korábban, ha csak hozzáértem, majd' letépte a kezem, most már ha megnyomogatom is csak max elhúzza. András ki is jelentette büszkén, hogy ő megmondta, hogy a macskák túlélők, és fölösleges lett volna állatorvoshoz vinni.
Délután hazamentünk. Vettem egy könyvet a Molyon Andrinak, Foxposttal érkezett, amihez be kellett menni(e Andrásnak) a plázába. Kétszer kellett visszamenni érte, mert először pakolták a postaládákat. 
Volt a Tescoban is, vett 4 db élesztőt!
Miközben mi Egerben voltunk, Mónosbélen a macska alkotott: megint bevitt egy egeret a házba, de a konyhában elejtette, az meg beszaladt a konyhapult alá. András befeküdt alá és kikaparta, de utána még ott rohangált szerencsétlen, mire megtalálta az ajtót. Persze ott is jobbra fordult, nem balra, amerre kellett volna ahhoz, hogy épségben lejusson a kertig, így végül leugrott a 8 lépcsőfoknyi magas előtérről a járdára. Gyanítom, hogy eltörte valamijét vagy megszédült, de valószínűleg nem döglött meg, csak amikor a macska utolérte… Nem lennék egér egy házban ezzel a macskával. De gyík se. Sajnos, azokat is levadássza, pedig azok nem kártékonyak, őket nem kellene.
Sütöttem ma gyümölcskenyeret. Igazából a tészta miatt sütöttem, főleg mert nincs itthon bele való gyümölcs: ugyanis a gyümölcskenyérbe aszalt gyümölcs illik. Mindenesetre beletúrtam a fagyasztóba és találtam bogyósgyümölcs-mixet, abból tettem hozzá kicsit. Annyira nem volt jó ötlet, mert ahová jutott, ott savanyú volt, de ehető volt. A receptben írt sütésidő (fél óra) után még kellett neki 20 perc, mire a tűpróba azt mutatta, hogy ehető.


minőségellenőrzés

Nincsenek megjegyzések: