2020. április 26.

Ma hazamentem Egerbe Andrással. Míg ő az OBI-ban vásárolt, addig én a pizzást vártam –, rendeltünk ugyanis pizzát a kölyköknek. Állítólag a bélapátfalvai mégsem olyan finom. Míg a pizzást vártam, bepakoltam pár könyvet és elhoztuk a két kis túlélő virágomat, amik, mióta eljöttünk, a szobában gubbasztanak a sötétben víz nélkül (szobai futóka). Az üvegtálakat ott hagytam. 

Mire András megjött az Obiból, a pizzás is befutott. Bepakoltuk a mosogatógépet a kocsiba és kanyarodtunk vissza Mónosba. András pár napja festegeti a szuterénben a mosókonyhát (illetve azt a lyukrészt, ahol a mosógép van és most a mosogatógép lesz). Majdnem könyörögnie kellett, hogy elhozhassa, annyira nem tartottam jó ötletnek. Mivel a konyhában nem fér el, így a szuterénben lesz a mosógép mellett, de a mosógépbe könnyebb levinni kosárban a mosnivalót, mint a mosogatni való edényt, tányért, poharat… És persze, ha nagyon muszáj, a ruhákat le tudom vinni vagy fel tudom hozni én is vagy a kölykök, a mosogatós cuccokat viszont nem. Tehát azt neki kell le-fölvinnie. De azt mondta, megoldja. 

Korninak tájképet kellett volna festenie rajz órára, de valamiért retteg a festéstől. Mivel a tanár elkövette azt a hibát, hogy egyszerűsítette a feladatot: aki nem akar festeni, rajzolhat is, csak akkor legyen rajta egy ház – így Korni meg sem erőltette magát, hanem firkált valami vackot, amit egyébként sokkal jobban meg lehetett volna csinálni festékkel. Kitalálta, hogy északi fényt fog rajzolni és ház helyett iglut, de ceruzával nyilván nem tudott színt keverni, így a zöld fény a kék égen olyan volt, mint egy fa-szerű paca. Az iglu jó ötlet volt, de az is jobban beleolvadt volna a tájba, ha festve van. 

Ettől függetlenül 3-asra értékelte a tanár, ami szerintem atom jófejség tőle, mert én 2-est adtam volna rá, azt is csak azért, mert nem szart a fejemre… Bár lehet, ő is ezért adott 3-ast. 

Azt nem tudom, hogy ha rendesen iskolába járnának, Andriék feldolgozták volna-e a 8-os kötelezőt, a Légy jó mindhaláligot, de most nem azt olvastatja velük a tanár, hanem A legyek urát. Én egy hét alatt elolvastam a könyvet, Andri természetesen csak annyit, amennyi kötelező, egy betűvel sem többet. 1-2 fejezet a muszáj, tesz fel róla pár egyszerű kérdést és osztogatja az 5-ösöket, mindenkinek, aki foglalkozik vele. Mivel még az elején tartanak, a gyereket nem annyira inspirálja a történet, csak annyit olvas el, amennyit kell, de én elolvastam az egészet. Ha eljutnak a 6. fejezetig, onnan már könnyebb lesz a gyereknek is.  Egyébként nekem is azért tartott 1 hétig, mert szinte semmit sem olvasok egész nap, úgy, mint amíg Egerben laktunk –, akkor egy háromszáz oldalas regény két napig tartott. Az eleje ugyanis nekem is kissé unalmas volt, a nagy része természetleírás. Aztán a 6. fejezet körül beindul és egyre durvább és izgalmasabb lesz, hogy a végén már teljesen rosszul érezd magad. Bár én már az elején rosszul éreztem magam, amin Jack betette a lábát a regénybe. De Raph-ot is utáltam, meg igazából Röfit is. Talán Simont nem… annyira. Örülök, hogy lett vége a regénynek és hogy ez lett a vége.
Nem mindig tartom jónak a klasszikusokat, amiket „illik” elolvasni azért, mert klasszikus, de ezt tényleg érdemes elolvasni. És persze ismét pacsi a magyar tanárnak!