Hétvégén kinéztünk Mónosbélbe. Majdnem egy hónapja nem jártunk arra. Elég hideg volt, köd; próbáltam fényképet csinálni a kilátásról, de teljesen el van szürkülve minden.
Hazafelé (illetve odafelé is) Szarvaskő és Mónos között, a hegyek között fut az Eger-patak, imádom nézni a kocsiból! Most különösen szép volt, a széle megfagyott, néhol hókupacok is voltak.
Ma elkezdődött az idei Méh-Ész-verseny is. Hogy könnyebb legyen… valami az összesítésben, ezért idén regisztrálni kell először a játékra, utána lehet megoldani a feladatokat. Szerintem vannak, akik így startra állnak, mert 5 perc sem kell, hogy kitegye András a szórólapot face-re, máris jön a jelzés, hogy játszani akarnak. Kíváncsi vagyok, idén hányan jelentkeznek és mennyien fejezik be. Most ráadásul lesz egy „élő szereplős” utolsó verseny is.
Megint kotyvasztottam Creamy tuscan chicken-t, de most csirkealsócombbal. Most finomabb lett és több lett a leve is.
Idén – illetve tavaly, vagyis az utolsó – karácsonykor nem csináltunk mézeskalácsot, de én szerettem volna azért valami mézes cuccot enni. A mézeskalácsba nem kezdtem bele, helyette süttettem a géppel mézeskalács-kalácsot. Nem mondanám, hogy eldobtam tőle az agyam…, vacak vót.
Fekete István: Kele: Kb. annyi idős lehettem, mint most Korni (11 éves körül), amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, ...de csak most sikerült befejezni. Valahogy a disznótornál mindig abbahagytam.
Pedig a könyv pont olyan kislányoknak szól(t), mint akkoriban én voltam: akik az olvasás miatt olvasnak (nem feltétlenül az izgalmas történet miatt), és inkább írnak, mint olvasnak. Valószínűleg ezért is nem fejeztem be sosem, mert hirtelen kedvem lett inkább írni egyet. Csodálatos, választékos, kulturált a nyelvezete, a sok mai szeméthez képest igazán „agysimogató”: „A hosszú kés alól fehér szikrakoszorúk íveltek a levegőbe, s szinte érezni lehetett a kőmorzsák égett szagát.” –, hogy lehet ilyen gyönyörűen írni? Mintha verset írna! De manapság már a versek sem ilyen szépek.
A csodálatos nyelvezet mellett, amiért szerettem még régen ezt a könyvet: az állatok. Akkoriban én is kertes házban éltem, volt kutyám, rahedli macskánk, tyúkok, kacsák, malacok…, nem volt ismeretlen ez a világ. Jó volt kicsit beljebb látni az ő életükbe, hierarchiájukba, kicsit meseszerűen (beszélgető állatok), kicsit tudományosan. De benne van a születés és halál, az állat és ember kapcsolata, az ember felsőbbrendűsége, de alkalmazkodása (azt mondjuk, nem értem, miért verik azt a szerencsétlen szamarat állandóan), és sorsközösség. Minden benne van, ami egy ilyen könyvben benne kell, hogy legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése