Munkanap volt ma, de a kölykök nem mentek suliba. András igen. Míg ő hazajött, én főztem levest és sütöttem krumplit, Korni pucolta. Andri gépezett, de aztán ki is porszívózott. A macska is csak szieztázott (mindig ezt csinálja, de jó felvezető a macskaképekhez).
Jól telt a délelőtt és terveztük, hogy délután kimegyünk Mókusbélbe. Ez különösen azért volt izgalmas, mert leesett az idei tél első (és gyanítom, az idei tél utolsó) hava is és mindenképpen akartam látni és fotózni az mónosi havas kilátást. Csakhogy mégsem jutottunk ki… Korni lement az udvarra, elkezdett hógolyót gyúrni, aztán sikerült egy hatalmas hógombócot összeragasztania. Andri fotózgatta.
Aztán feljöttek és Korni öltözés helyett elkezdett hisztizni. Aztán szép lassan besötétedett és nem mentünk Mónosra téli fotózni. Végül nem derült ki, mi baja volt, szerintem elfáradt és nem volt kedve kimenni, hiába mondtam, hogy a kocsiból se kell kiszállnia. Délelőtt még azt is tervezte, hogy kiviszi a popsitepsit és csúszik a nagy semmiben (gyanítom, hogy annyira azért nem lejt a kert, bár ki tudja), szerintem ennek a két akaratnak (elfáradt, de csúszott is volna) összetalálkozása okozta a vihart nála.
Ha András nem ment volna dolgozni, lehet, elmentem volna a kölykökkel Pestre Stu-koncertre. Mondjuk, jóval kevesebb esély volt rá így is, mint mondjuk nyáron lett volna… A koncert valódi apropója egyébként az volt, hogy akik elmentek, vihettek magukkal valami meleg cuccot: pokrócot, meleg sapkát, kesztyűt, amit a Backpack Running futócsapattal aztán ő kiosztott az utcán élők között.
Nagyon szeretem Stut. Akármihez nyúl, szerintem elképesztően kreatívan teszi, rengeteg ötlete van, mindig előre akar lépni. Azt hiszem, a lehetőségeihez mérten túl nagyokat is. Az utóbbi években leginkább vagy szólóban próbált félévente egy-egy dallal, klippel (anélkül már nem is) előrukkolni, vagy beugrott valami bandába, ami végül annyiban maradt. És bár ahhoz képest még így is túlteljesít, azt gondolom, az ő igazi helye a Stu33-ban volt, a régiben is (főleg a régiben), meg az újban is –, ami már szintén régi. Amikor összeszedett maga mellé fiatal zenészeket, akiket inspirált és kiadott két lemezt, ami tényleg ő volt.
Most egyedül, néhány állandó társsal próbálja továbbgörgetni a szekeret, változatlanul tele ötletekkel. Ez a dal és klip is egy ilyen ezer ötletet összesűrítő 5 perc: van benne életút, másképp-gondolás (migráns), emberi arcok (miközben a zenét hallgatják), szülők és gyerekek…, rengeteg gondolat. A Lángoló gitárokban ír is hozzá egy „értelmezést” (gondolom, hogy ne akadjon ki senki a migránsozáson), szerintem fölöslegesen, mert aki nem érti, annak hiába magyarázod… De gondolom, enélkül be se engedték volna.
Zeneileg tetszik, van egy Stu-feelingje, ami jó, de mivel már megint csak egyedül penget egy gitáron, egy kissé egysíkú. Tiszta felüdülés, amikor az utolsó 1 percben beszáll a didzseridu. Kell neki egy zenekar, basszusgitár és dob, cselló és zongora és amit még talál, mert ő túl sok ehhez a kevéshez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése