Nem volt könnyű dolga éjjel a mikulásnak, hamarabb elaludt, mint a kölykök. Szerencsére hajnal 5 körül felriadt és átkommandózott a zacskókkal. Akkor már sajnos a kölykök is ébredeztek, Korni végig hallotta az egészet. Reggel elképedve mondta, hogy látni viszont nem látott senkit kimenni az ajtón…, ugyanis mikulás közben rájött, hogy felébredt és laposkúszva araszolt ki az ajtón. Ráadásul kis szemét mikula volt, mert a párosan kitett cipőkből egyet eldugott, bár Korninak fel se tűnt, Andri meg sietett volna, így nem vette le a poént, csak morgott.
András jövő héten Kiskunlacházán oktat két napot. Arra gondolt, hogy nem fog oda-vissza autózni ebben a ködös, taknyos időben, inkább ott alszik. Kerestem neki szállást; egyetlen helyet találtam, több oldalon is 3e Ft/fő/éjszakáért. Írtam, hogy érdekelne a szállás, visszaírt, hogy van hely, de 8e Ft fő/éj-re. Miután lementem hídba, mégis lefoglaltam, mert ez kb. annyi pénz, amennyiből hazajönne meg visszamenne. Egyébként egy lakóház egyik szobája kerül ennyibe és fogalmam sincs, miért reklámozza magát 3e-ért. Lehet, ötezeréves hirdetések…
Főztem pesto pasta-t. Fincsi!
Muhary Zalán: Egy tucat esztendő: Amióta Bíró Szabolcs a kedvenc íróm, alig vártam, hogy elolvashassam ezt a könyvet! Az író ugyanis a jó barátja, aki miatt igazából megszerette Egert és akit szinte minden regénybe beleír.
Kicsit sok volt ez az egy tucat esztendő, elég lett volna fél tucat is, vagy még kevesebb. Ez ugyanis – számomra – nem volt történet: történt ez is, az is, vallásháború, igazi háború, árvíz, járvány…, mindenből egy kicsi, de nehezen tetten érhető, inkább csak itt-ott felbukkanó történetfüzér, amire ezek fel lettek lógatva. Pont úgy, ahogy egy napló íródik… Csakhogy én nem naplót olvasok, hanem regényt, még ha naplóformában íródott is.
Nagyon különleges volt egyébként! Mintha egy kultúrtörténeti érdekesség került volna a kezembe Egerről, megelevenedett a múlt. Régi utak, épületek, régen élt emberek tettek-vettek a könyvben. Mintha megtaláltam volna egy ősöm naplóját és minden ismerős lenne, akiről ő írt: „ja, a Béla bácsi…!” –, pedig igazából senkit nem ismertem konkrétan.
Tulajdonképpen ez a legnagyobb pozitívuma a könyvnek; hogy még egy Egert nem szerető olvasó is izgalmasnak találja (az Egerről szóló részeket).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése