2019. december 14., szombat

2019. október 23.

Tegnap átgurultunk Bélapátra átíratni a vizet. A ritka nyitvatartás miatt jó sokan voltunk, így jó sokat kellett várni és velünk is sokáig kínlódott az egyetlen ügyintéző.
Ma délelőtt kimentünk Mónosra, szuper idő volt, úgyhogy most nem rohantunk hazafelé, hanem dolgozgattunk keveset. András Andrival kiszedte a hátsó kerítés egy részén a dudvát a széléről, aztán felszedte a földbe döngölt hasábokat, amivel a „járda” volt kijelölve a kert felé. Én Kornival kinyitogattam az összes ablakot, lenn is, a szuterénben. Nagyon büdös van és mindenhol hideg. Miután ezt a hatalmas munkát elvégeztük, én kiültem a teraszra napozni és olvasni, Korni meg kifeküdt mellém egy plédre.
Utána elmentünk kajálni a Mekibe, csak az volt nyitva. Megkóstoltam a Juice Jane, leírva klassznak tűnt, de vacak volt. Ezren voltak az étteremben. 
Sütöttem Brutális csokitorta-muffin-t. A barna sör miatt valóban töményebbnek tűnt a tészta, nem volt rossz.


Egy év az életemből-kihívás:
295. Mi volt eddig a legnagyobb fizikai fájdalom, amit valaha éreztél? Lehet válogatni…, a szülés utáni regenerálódás a halálom volt, de a katéter utáni 1 óra is kibírhatatlan fájdalom. Gyerekkoromban, emlékszem, végigüvöltöttem a műtét utáni varratkiszedést, de ott talán a félelem erősebb volt.
296. Mi volt az, amiben sokáig nagyon biztos voltál, aztán mégis kiderült, hogy tévedsz? Biztos voltam benne, hogy pozitív az életemben a kereszténység, az, hogy mindig eljárok gyülekezetbe, de majdnem gallyra ment miatta a házasságom és én sem voltam boldog. Így se tökéletes, mert azért voltak jó dolgok benne, de sok minden jobb lett, mióta nem járok gyülibe.
297. Mi jut eszedbe először, amikor azt a szót hallod, hogy „klasszikus”? Mozart.


Jo Nesbø: Macbeth: Hú, hát ez kemény menet volt…!
William Shakespeare halálának négyszázadik évfordulóján, a Hogarth Press arra vállalkozott, hogy élő klasszikusok írják meg a nagy drámák mai változatát. Egyelőre 5 kötet született, terveim szerint ezeken fogom végigrágicsálni magam: először elolvasom az eredeti művet, majd a feldolgozást.
Nem tudom pontosan, mennyire kellett ragaszkodni az eredetihez, de ha teljesen szabad kezet kaptak, véleményem szerint akkor ebben a regényben túl sok volt a Shakespeare.
Őszintén szólva utáltam ezt a regényt… Amikor elképzeltem Nesbot ülni az írógép fölött (a XX. században, ja…, még porzik is), akkor nem egy ujjongó Shakespeare-rajongót láttam, akinek ezer ötlet röpködött a feje fölött és mosolyogva kattogott kétszázzal, mert alig tudta utolérni a keze a sztorit (ahogy általában), hanem egy idegbeteg, frusztrált, bagófüstben vakarózó írót, aki ezerszer elátkozta magát, hogy vállalkozott erre a baromságra. 
Persze voltak jó ötletei, nem sok, de volt egy-kettő…, viszont voltak nagyon gáz dolgok is, és ezek voltak sokkal többen: 
- a nevek. A sok hülye norvég név is elég fura (Kaja), de ezek…: Makkbet, ez most vezetéknév vagy keresztnév? Meg Lédi…, mi ez, kutyanév?
- motivációk: se a kutyusnak, se MCBeat-nek nem volt kézzelfogható oka kinyírni ezt a rengeteg embert. Ők rendben voltak, gazdagok voltak, azt csináltak, amit akartak, miért akart volna rendőrkapitány meg polgármester lenni? Shakespeare művében: király. Az igen. Az ország élén, a legfőbb valaki. De itt…? Egy takony városban…?
- Az igazi McBach-nak nem kellett magyarázkodnia. Itt újságíróknak, a „városnak” (akiből egyetlen embert se láttunk, egyébként a drogosokon kívül)…, nekünk… és így már teljesen hiteltelen az egész. A rendőrség komplett ámokfutó és ez senkit se érdekel? Szomszéd város, ország, elnök, pápa…, senkit?
- És a legnagyobb probléma: az eredeti műben nem történt semmi, amit ne lehetne 3 mondatban összefoglalni, és itt se nagyon. Úgyhogy a regény 90%-a unalmas elmélkedés, a maradék 10%-ot meg ismerjük az eredeti műből. Újat pedig sem a Macsboxból, sem a klasszikus Harry Hole-féle sztorijából nem tudott mutatni. Mert tulajdonképpen azt olvastunk, egy olyan HH-sztorit, ahol nem JN irányított.
Szóval elsőnek nagyon nem jött be, ezért kicsit kritikus vagyok ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy valóban jó ötlet volt-e. Mert ha a kedvenc íróm így elrontotta, akkor vajon a többiek hogy teljesítettek…? (Meglátjuk, a másik kedvencem hogy bírt a feladattal.)

Nincsenek megjegyzések: