2019. november 5.

Reggel András bevitt a háziorvoshoz GPT-beutalóért. Vérvétel után terveztem időpontot kérni a fülészetre a folyton beduguló fülem, meg a bőrgyógyászhoz az ujjamon lévő szemölcs – vagy micsoda – miatt. Utána terveztünk kigurulni Mókusbélbe is. Miután nagy nehezen hozzájutottam a vérvételi beutalóhoz, átsétáltam a kórházba. Természetesen majdnem másfél órát kellett várnom, 60 ember volt előttem. Miután vérem adtam, beálltam a félkilóméteres sorba a kartonozóhoz. Fül-orr-gégészetre 15-re kaptam időpontot, bőrgyógyászhoz még ma is lehetett menni, 11 órakor, vagyis kb. 2 óra múlva. Dilemmáztam, mert András azt mondta, kimegy egyedül Mónosra, de én is akartam. Viszont nem akartam még hatszor visszahozatni magam a kórházba. Végül beültem a bőrgyógyász ajtaja elé és vártam, hogy leteljen a 2 óra. A kartonozóban kapott 11 óra helyett 10 óra körül bejutottam. Az a doktornő volt, akihez Eszter jár, ő is úgy szokott bejelentkezni hozzá, hogy a rendelési napján reggel felhívja, hogy van-e nála hely, és ha van, jön –, és általában van. Szerintem így jutottam be én is hozzá ma. Az ujjamon lévő izé, ami vagy 1 hónapja növöget, szerinte vírusos szemölcs, kaptam rá ecsetelőt, tyúkszemtapaszt és instrukciókat: kötözzem be és reszeljem. 5e Ft-ért vettem ecsetelőt, tyúkszemtapaszt és sima ragtapaszt rögzíteni. 

Miután végeztem, felhívtam Andrást, aki nem hogy Mónosra nem jutott ki, de még a munkájával se végzett. Még 15 percig álltam az esőben, mire befutott. Kanyarodtunk is azonnal Mónosra. Garázsajtót szerelt meg elzárta mindenhol a vizet. Nagyon hideg van. Szeretek ott lenni, pedig unalmas, nem csinálok semmit, csak mászkálok meg ácsorgok, bambulom az erdőt vagy a (félig kész) konyhát. Már nagyon szeretnék ott lakni, melegben bekuckózni és közben sütni-főzni. Valamit kezdeni kell a szuterénnel, mert irtózatosan büdös, jön fel a szag a házba is.

A magyartanár megint bedobott egy memoritert; így, hogy már félig megtanultuk a Walesi bádogost, bevágta, hogy először a Kőmíves Kelemenné első két versszakát kéri. Azt még maga sem tudja, mikor fogja kikérdezni, lehet, hogy írásban. József Attila: Eszmélet. Leírta: Latinovits Zoltán. Nem értem, miért kell megutáltatni az amúgy sem preferált memoritert, mikor szerintem az egyik legjobb dolog az irodalomtanulásban… 

Arról meg már ne is beszéljünk, hogy hogy lehet úgy történelemből 2-es témazárót írni, hogy tavaly végig 5-ös volt belőle. Ráadásul a középkorból, Anjouékból, amit átvettünk hetvenszer jobbról-balról, még a Bíró Szabolcs-könyveket is elmeséltem neki… (bár lehet, pont ez volt a baj, mert azt jobban megjegyezte, mint a tényeket). Pedig jó a tanár – Andri magyartanárja –, de teljesen másképpen tanít, mint a tavalyi tanár néni, aki sajnos nyugdíjba ment, pedig mindenki imádta. Gondolom, mint ott, itt is nagyobb szabadságot ad, amit Korni nem tud kezelni…

Egy év az életemből-kihívás:
305. Melyik a kedvenc dalszöveged? Stu33: Turn up! 

306. Ha egy szerettedtől, aki már sajnos nem él, kérdezhetnél valamit, akkor kitől és mit kérdeznél meg? Apu, anyu, átjöttök ma este vacsizni…? 
307. Írj három dolgot, amiért örülhetsz a novembernek? 1. Taknyos eső. 2. Reggel hideg, délután 40 fok…, ja jó dolgot kell mondni? Akkor az őszivé váló erdőcském. 
308. Milyen terveid vannak a következő hétvégére? András nem lesz itthon, szóval döglés és olvasás. Vasárnap hátha kimónosozunk. 
309. Mit szeretsz a legjobban a mostani munkádban? Azt, hogy nem létezik.
310. Mikor és kiben csalódtál utoljára? Az egyik legrosszabb tulajdonságom, hogy elvárásokkal vagyok mások felé, ezért elég sokszor pofára esem. De ezeknek most így, hogy leírom, örülök, mert meg kell tanulnom, hogy nem körülöttem forog a világ és nem úgy működnek az emberek, ahogy én akarom (még akkor sem, ha szerintem jót tenne nekik).

A puding próbája-kihívás #7. Széles metélt gombával, csirkével és tárkonyos pezsgőmártással: Miután a gomba megpárolódott a pezsgőben, annyira kevés volt, hogy féltem beleönteni a lisztes tejszínt… Össze is rántotta egyből, a hússal együtt már annyira sűrű volt, hogy ahhoz, hogy a tésztát bele tudjam keverni, még vagy 1 dl tejszínt hozzá kellett öntenem.

Leginkább a tárkony íze érződik, ami egy fokkal jobb, mintha az alkoholos ital (itt: pezsgő) íze érződne (mint pl. a bor a #4-nél). Alapvetően egész finom, kicsit szottyosabban szerintem jobban szeretném.

Jeanette Winterson: Az időszakadék (The Gap of Time): Tetszett. Végre! Már kezdtem feladni, azt hittem, elbaltázott ötlet volt ez a Shakespeare-átírás: nem lehet egy 16. századi drámát úgy átemelni a 21. századi prózába, hogy ragaszkodjon a történethez, de újat is mutasson, emellett olvasható és értelmes legyen. A két kedvenc íróm alá is támasztotta ezt a gondolatot, szerintem megírták életük két legrosszabb könyvét (főleg Nesbo), de JW bebizonyította, hogy mégis lehet, csak nekik talán nem volt érzékük hozzá.

Egy viszonylag ismeretlen Shakespeare-művet használt fel (miért, melyik ismert a Rómeo és Júlia meg a Hamleton kívül…?), és, szerintem egy elég nehezet is: mert van itt minden, féltékenység, jóslat, elveszett gyerek, történetet előremozdító mellékszereplő. De JW nagyon jól vette az akadályt; szerintem szuper ötlet volt a meleg kapcsolat (most akkor tulajdonképpen kire is féltékeny…?), hitelesen írta le a gyerek megtalálását és megkerülését és Autolycus-t is nagyon ötletesen hozta be a történetbe. (Auto Lycus – óriási ötlet!)

A vége kissé cseppfolyóssá vált, de hát happy end meg minden…