Leléptem Juditommal a havi 1 Frei caféra. Most nem csak fényképet csináltam a kávékról, de még a nevüket is felírtam:
a közelebbi (az enyém) Mississippi gesztenyés latte, a távolabbi Judité, St Louis-i földimogyorós brisé. Ez azért fontos, mert 1 hónap múlva ugyanitt már nem fogok emlékezni rá, mit ittam ma és megint fél óráig lapozgatom azt a vacak itallapot, hogy mit rendeljek. Egyébként arra, hogy finom volt-e, már nem emlékszem. Lehet, hogy jövő hónapban nem is Frei-ezünk, mert Juditnak végre sikerült elköltöznie otthonról albérletbe és ott találkozunk.
Ez a hónap a Dobóról fog szólni. Most lesznek a 8-os és a 6-os nyílt napok, elkezdődik a 6-os matek előkészítő és befejeződnek a tantárgyi versenyek. Sajnos a 6-osoknak csak matekból indítottak versenyt, arra nem jelentkeztem, bár szerintem kellett volna, igazán rászánhattak volna 1-2 órát egy tesztre Andrással. A 8-os versenyről már írtam, a magyar nem nehéz, a biológia még guglizva is agyeldobás. A magyar 3. fordulójára egy Egerrel kapcsolatos könyvről/íróról kell ppt-t csinálni. Kitaláltam, hogy csináljunk Bíró Szabolcs: Elveszett csillagok című könyvéről, úgyhogy Andri most azt olvassa.
Nem tudom, mennyit nyomnak a latba ezek a versenyek és előkészítők a felvételin; úgy gondolom, az írásbelin nem sokat, a szóbelin inkább, hiszen mindnyájan emberek vagyunk; ha valaki szimpatikus, emlékezetes (nyilván pozitív) az előkészítőn vagy a versenyen, azt a felvételin is kevésbé szívatják. Bár sokak szerint a szóbelitől nem kell tartani, kevés a gyerek, kellenek a tanulók a fejkvótához, bár kétlem, hogy a Dobónak lenne problémája a gyereklétszámmal…
Sajnos fikarcnyi esélyt sem látok arra, hogy Kornit felvegyék hatosztályosba –, szeretném ha pofára esnék, már annyiszor elmondtam, hogy nincs esélye… De tulajdonképpen nem is érzi ennek súlyát, „ha nem megy, legfeljebb maradok” –, no igen, de mit veszít és mit nyer vele. Igazából fogalmam sincs. Andrira látok esélyt, bár nála meg valahogy nem is gondolkodunk más iskolában, ami nagy hiba.
Jelenleg irodalomból a Légy jó mindhalálig-ot veszik, amit szeretne elolvasni, de éppen sose járok könyvtárban, hogy megszerezzem. A könyvet egyébként közösen veszik, vagyis a tanár most sem reménykedik, hogy bárki elolvassa. Habár be van ígérve egy 5-ös egy olvasónaplószerű lapbook-ért, de szerintem az nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Mi egyszer kaptunk lapbook-készítő csomagot, nekem se fantáziám, se kézügyességem hozzá. Bénához meg hozzá se kezdek.
Babaduma a Csillagok háborúja alatt: (Han Solo fénysebességre kapcsol) Andri: - Ez tényleg így néz ki? András: - Persze, mert annyian utaztak már fénysebességgel…
A puding próbája-kihívás #5. Rakott krumpli turbó tempóban:
Összességében nem rossz kaja, de…
- nem turbo: nekem nem fő meg a krumpli 8 perc alatt…, sőt, amennyi alatt megfőtt (kb. fél óra vízforralással együtt), annyi idő alatt a tojás is simán megfőtt volna. A 15 perces sütési idő is kevés, mert annyi idő alatt nem sül át a kolbász a krumpli tetejére hajigálva. Még rátoltam + 10 percet (kb. 25 perc, de lehet, több); így ehető lett a kolbász, de még mindig félig nyers.
- mivel nincs benne tojás, így ez nem rakott krumpli, csak kolbászos krumpli tejföllel.
- valahogy alig ír bele sót…, én tettem a krumplivízbe is, de még így is utána kellett sóznom a tányéron. Mondjuk, én elég sósan eszem…
- viszont a tojásos tejszín kis lappá sült az alján és az baromi finom volt és nagyon dizájnosan ki lehet emelni a tepsiből így, hogy az ott van (már ha nem vagy farkaséhes és nem szeded ki forrón, mert akkor nyilván szétesik; lásd: kép). Rengeteg tejföllel nagyon bejövős kis kaja!
A család fanyalgott (ez nem a megszokott rakott krumpli...). Minek ezeknek főzni…, tiszta hülye vagyok! Egyenek vajas kenyeret!
A puding próbája-kihívás #6. Sült túrópuding:
Valóban turbósüti! Nekem nincsenek kis bögréim, amikben ő süti (következő dolog, amit beszerzek a konyhámba), úgyhogy muffinformában, kapszlikban sütöttem meg és a sütő is az ócska, régi, úgyhogy kellett neki 25-30 perc. Lekváros öntetet nem csináltam hozzá, nekem nem kellett.
A muffinkapszli rossz ötlet volt, ugyanis, mivel semmilyen zsiradék nincs a sütiben, teljesen beleragadt a papírba a tészta. Judit, ugye kivajazza és kilisztezi a formát, így szépen kifordul belőle sütés után. (Erre nyilván utólag jöttem rá, mikor a „mér nem lett jó?”-kérdésen elmélkedtem.)
(Gondolkodtam rajta, hogy megcsinálom, még egyszer, jól, de mivel senki sem eszi, így ennyi esélyt kapott…)
Amúgy nem rossz, de bármi más a túróból finomabb és jobban megéri.
A második Shakespeare-átirattól sem vágtam hanyatt magam, hiába írta egy másik kedvenc íróm.
Tulajdonképpen egy Vihar-műelemzést olvashattunk –, középiskolában elolvastatnám ezt a regényt, hogy értsék a Vihart. Ez a regény egyik legnagyobb problémája is, nekem túlzottan szájbarágós.
Vannak persze jó ötletek benne (a műelemzésben és a regényben is); a börtöncsoport, például, bár elég semmilyenek voltak a szereplők, egyik sem ragadt bele az ember fejébe; Felix remeteélete a „lányával”…, a színdarab alternatív folytatásai, de túl sok pluszt számomra nem adott hozzá az élményhez. A csattanó nem volt életszerű, különösen ebben a helyzetben, a befejezés pedig összecsapott lett, valahogy nem volt katarzis benne. Pedig lehetett volna és nagyon kellett volna bele, mert Felix motivációja szerintem sokkal durvább volt, mint Prosperoé és sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. (A borító szerintem teljesen félrevezető.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése