Csütörtökön Nagyfőnök kitette az augusztusi beosztást, amin 6-10-ig voltam beírva és mondta, hogy akinek nem jó, szóljon és megbeszéljük. Nálam, mint a Pavlov-reflex, beindult a stressz és mindenféle átgondolás nélkül odamentem és mondtam, hogy nekem nem jó. A 10-14-esbe nem tudott beszuszakolni, de a 14-18-asban volt hely, mondtam, oké. Írjam át magam a táblázatban, szóljak a Kisfőnöknek. Mire 1 óra múlva beszállt a kocsijába már azon agyaltam, hogy mégse jó a 14-18, úgyhogy nem írtam át magam és Kisfőnöknek se szóltam. Jött egy 3 napos fonás + hétvége, amit végigizgultam, hogy ezt most akkor meg kell beszélni Nagyfőnökkel, meg mi van, ha valaki átírta a nevem azóta. Hétfőn bementem, senki nem írt át semmit, kb. a vécé előtt állva röhencsélve beszéltük meg, hogy marad a 6-10. Még aznap délután kiderült, hogy tök mindegy, mert átvitték a fél bandát a 12-esbe kasírozni, aki az Ady úton marad, annyira kevés ember, hogy befér mindenki, így jöjjön mindenki 10-14-re, előreláthatóan 14-ig. Szóval probléma lényegében megoldva, anélkül, hogy egy gazt arrébb kellett volna tennie bárkinek, de azért végigidegeskedtem rajta egy hétvégét. Minden hónap elején iszonyú stressz nekem a beosztás és minél hamarabb meg akarok szabadulni tőle, ezért próbálom minél előbb letudni, utána meg nyavalygok, hogy úgy nem is jó, ahogy hirtelen ráböktem valamire.
Ennek fényében ma 10-re mentem munkába, holnapra meg megint kiküldtek a hegyre fonni 7-től. Semmi kedvem hozzá. Ha tudtam volna, hogy nem 10 nap lesz, nem jelentkeztem volna. Persze, tudhattam volna.
Csütörtökön főztem, szegedi emlékek. Amikor Andrival feküdtem benn, akkor hozott Nóri mindig ilyen kaját, egy lavorral meg tudtam volna enni belőle. Most nem lett annyira finom, mint amire emlékeztem.
Berepült egy denevér a nappliba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése