Délelőtt főzőcskéztem. Az egyszerűség híve vagyok ( = utálok a főzéssel kínlódni), ezért szeretem az olyan recepteket, amihez nem nagyon kell három mozdulatnál többet tenni. Ilyen pl. az a zöldborsófőzelék, amit évekkel ezelőtt találtam a Mindmegettén, vagy az a fasírt, amit pár napja találtam a Rupáner konyhán. A lényege, hogy nem áztatott kenyér van benne, hanem zsemlemorzsa. Így szárazabb is kicsit (ahogy én szeretem) és persze a fasírtkészítés legrosszabb menete kimarad belőle.
Dél után mentünk Kornival Egerbe. Álltunk a buszáróban várva a buszra, egyszercsak befordul egy csávó kocsival, lehúzza az ablakot. Gondoltam, útbaigazítást kér…, hát nem..., megkérdezte, hogy elvigyen-e. Mondom, kösz, nem, megyünk busszal. Nézett pár pillanatig, aztán bólintott és elhajtott. Nem nagyon tudom hová tenni, mi volt; vagy messziről azt hitte, ismer, aztán mikor közelebbről meglátta, hogy mégsem és nem akarta azt mondani, hogy bocs, téged nem viszlek el, vagy messziről kiszúrta Kornit és nem gondolta, hogy engem is vinnie kell…, vagy fogalmam sincs, mit akart.
Egernek amúgy semmi értelme nem volt, ettünk egy vacak kaját a KFC-ben (száradt, többórás „frissen sült”), körbesétáltuk a Taccot, a könyvesboltot, nem vettünk semmit, aztán Hervist, ahol egy ugrókötelet és ennyi.
András leszedte a hagymát.
Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban: Ah, de rohadt sok ö betű van a magyar nyelvben!!
Nem volt rossz, de jó se. A történet elég érdektelen, fura, már-már uncsi, de a stílus és az agyhalott humor sokszor kárpótol (sokszor nem, mert nincs vagy kevés).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése