16 raklap kész, a 17-ről hiányzik kb. 1 sor, mert az utolsó kötegből hiányzik 1 db.
A tervezett 10 (szerintem 15 vagy amúgy ki tudja) napos fonás 2. napján elfogyott az anyag és nem hoztak újat. Vagyis holnap vissza az Ady útra a rendes munkába. Talán majd folytatjuk, ha jön cuccmák.
Mivel semmi nincs ebben az épületben, bevittem a bögrém, átvitettem egy vízforralót, hogy legyen kávénk (teánk), erre összeszedettek mindent és visszavitettek. Állítólag ellopják, bár nem tudom, ki járkál benn a portás tudta nélkül.
Gőzöm nincs, mit idétlenkedett össze a telefonommal Lackó. Írt egy sms-t Hilda nevében Gábornak, hogy korábban végzett és jöjjön elé (rég ott várta), mire visszaírt egy Izabella nevű nő (talán a Kosztyus Izabella, vagy nem tudom), hogy valószínűleg nem neki akartam szerinte elküldeni. Hát nem…
Csináltattam egy közös képet Hildával.
Jane Austen: Értelem és érzelem: Annak idején, amikor Linszyy elolvasta az összes Jane Austen-t, találtam egy kihívást, ahol az író 3 művét kellett elolvasni. Jelentkeztem rá, és a borzalmas Büszkeség és balítélet után (Linszyy javaslatára) terveztem megcsinálni a kihívást és elolvasni az Értelem és érzelem alapművét meg még egy regényt (a Meggyőző érveket vagy A klastrom titkát terveztem). De aztán nem sikerült, nem tudtam rávenni magam, hogy elkezdjem. Most, egy másik kihívás alkalmával (Olvass párban – ez az a kihívás, amiben sikerül mindig valami engem rohadtul nem érdeklő könyvet sorsolni) utolért ez a könyv. Még röhögtünk is rajta, hogy nem úszom meg…
Nem mondom, hogy túlzottan megváltozott volna a véleményem az íróról, de nem úútáltam ezt a regényt. Sőt, igazából még…, á, hát azt azért nem.
A (két mondatban elmesélhető) történet amúgy nem volt rossz: van egy testvérpár (igazából nem is értettem a 3. tesót, minek volt), az egyik hűvös, higgadt személyiség, a másik izgága, túlfűtött, szenvedélyes (Austen-i szinten), próbálnak férjet (szerelmet) találni. Van is pár kiszemelt Jane Austeni-fickó: egy morcos, csendes meg egy világfi, (meg egy megkeseredett 35 éves öregúr…, aki főszereplőként vergődik a háttérben), akik a regény elején jófejek, aztán mind szemét banda lesz: szóval a regény arról szól igazából, a két különböző személyiségű csaj hogyan birkózik meg a szerelmi bánattal.
A vége természetesen happy end – nekik, nekem nem. Szerintem jogos elvárás volt részemről, hogy a komoly, megfontolt Elinor a komoly, megfontolt Brandonnal jöjjön össze, Marianne pedig Edwarddal, akik a regény elején is elég jól megértették egymást, de valamiért Austen úgy gondolta, „megváltoztatja” a lányok személyiségét és Elinort összehozta Edwarddal, Marit meg végül hozzávágta Brandonhoz, ami főleg úgy volt szemétség, hogy Alan Rickman… (erről később)
Szóval ennyiből nekem csalódás volt, de már az is eredmény, hogy egyáltalán voltak elvárásaim a párokkal kapcsolatban, vagyis azért mégis egy kicsit szólt hozzám a regény.
A film nem adott volna semmi többet a regényhez, ha nem az a szereplőgárda tobzódik benne, aki (az Ang Lee-változatra gondolok, nem tudom, van-e más feldolgozás). A 4 főszereplő parádézott, a humorforrás meg Dr. House személyében alap volt (bár én Imelda Staunton-on is sokat rötyögtem). A happy end itt hihetőbb volt, Emma Thompson el tudta velem hitetni, hogy belezúgna Hugh Grant-be, és Kate Winsletnek is elhittem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése