Ahogy terveztem, ma elkirándultunk Tihanyra, megnézni az apátságot, amit Eszti 2001-ben elnevezett lapátseggnek, szóval ez már így maradt: Tihanyi Lapátsegg.
Némi reggeli után, ami nagyjából ebédnek is elment és nem csak rengeteg volt, de nagyon finom is (a rántotta főleg), és igen…, Korni azt mind megette, a 3 bundás kenyeret (a kiflit elvittük az útra elemózsiának),
felkerekedtünk az ismeretlenbe. – Vagy inkább a rég nem látott ismerősbe.
Egy bájos yourselfie után
busszal mentünk át Szántódra, durván negyed órás út volt. A Szántód-rév bejárati úton szálltunk le és besétáltunk a komphoz. 2001-ben jártam itt utoljára (és először), akkor Esztivel, sokkal fiatalabban és sokkal soványabban, de kb. ugyanannyira Ø erővel. Akkor ugyanígy be kellett sétálni a főúttól a kompig és kisvasutaztunk akkor is Tihanyban és morogtunk, mert a domb lábáig vitt fel, aminek a tetején a lapátsegg volt, de én nem mentem fel, ő meg nélkülem nem ment fel. Ha jól emlékszem, visszasétáltunk a kompig, visszamentünk Szántódra és mivel a busz indulásáig várnunk kellett, a Lucecita című argentin sorozatot néztünk a fali tévén a sarki kocsmában, valamint narancslevet (őszibarack?) ittunk. Ez nem tudom, miért maradt meg így bennem…
A program egyébként nagyjából most is hasonló volt, beséta, kisvonat, várakozás, de azért volt egy-két szembetűnő változás is. Például a környék. 20 éve a komp utcáján szinte végig árusok ácsorogtak portékájukkal, most nagyrészt lepukkadt kapualjak, lehúzott redőnyök, az utca végén volt egy karkötőárus. Korninak megtetszett egy ház az utcában, azt mondta, ha gazdag ügyvéd lesz, megveszi. Mondtam, hogy mire gazdag ügyvéd lesz, addigra ezeréves lesz az a ház és nem fog már kelleni neki.
A nagy komppal átkompóztunk Tihanyba.
Némi séta után befizettünk 1500 Ft-ot a kisvasútra, ami egyébként, bármennyire is sírt a szám, megérte, mert viszonylag hosszú úton ment és szerintem nem is bírtam volna begyalogolni, mellesleg Korni (is) élvezte. Meg én is. Most is a lapátsegg lábánál tett le, de 2001 óta kissé kiépült itt is az infrastruktúra: a falu közepén egyik oldalon egy park, másikon egymás hegyén-hátán boltok és éttermek, a lapátseggig pedig egy 60 lépcsőfokos széles kőlépcső vitt fel, padokkal, ahol meg lehetett állni pihenni.
Úgyhogy meg is másztuk, és bár a kilátás a tóra pazar volt, több értelme nem nagyon volt. Nincs róla fénykép, mert akármikor odamentünk, mindig beleállt valaki a képbe. Van valami kiállítómúzeum-féle, ahol van drága vécé, kb. ennyi haszna van, a templom épp körbe van állványozva és már nem emlékszem, hogy nem lehetett bemenni vagy nem is akartunk. Egyébként, szerintem nem szép. Az Alapítólevelet meg-e lehet-e nézni-e, fogalmam sincs és nem is nagyon érdekelt, ami elég gáz, de ez van... A templom melletti kis parkban volt kút, ahol vettünk vizet, mert borzalmas meleg volt, 35 fok körül. Ott volt két fa közt egy kis lyuk, ahol kiláttunk kis tavakra és egy levendulamezőre, de alig látszottak, messze voltak.
Miután kiücsörögtük magunkat, lesétáltunk a lépcsőn és körbenéztünk a boltok felé. Szörnyen drága minden, nem vettünk fagyit, de egy valamiért (mert ócska) nem túl drága, de aranyos karkötőt igen. A templom mellett lévő parkban ücsörögtünk fél órát, aztán visszabuszoztunk a révig, onnan komppal át Szántódra
(szembejött velünk egy bulihajó, amin a Follow the Flow koncertezett éppen) és visszaséta a bejárati útig.
A buszváróban csipszet rágtunk és egy olyan buszra vártunk, ami elvisz valameddig, mert Balatonszéplakra a kiírás szerint nem ment egyik se. Gondoltuk, más nem, bebuszozunk Siófokra és onnan, a fővárosból csak megy tán busz Széplakra is, de aztán kiderült, hogy Balatonszéplak az Siófok, tehát, ami odamegy, az ott is megáll, mintha egy utcája lenne. A mai útra 380 Ft-ot fizettünk.
Mire hazaértünk, szétrepedt az agyam és Korni is vacakul lett, szerintem napszúrást kapott, mert hányingere volt. Bár tiszta ideg volt, hogy elcseszi a napot, de mivel én se tudtam megmozdulni, így annyira nem volt mit elcseszni. Azt terveztük, hogy pihenünk 18 óráig, aztán vacsora után lesétálunk naplementét nézni a tóhoz meg persze fürdeni, ami után egész nap ácsingózott szegény. Sikerült is addig aludnia és felkelnie úgy, hogy már jól volt.
Miközben ő aludt, én Esztivel cseteltem és a mai nap után felbuzdulva azt nézegettem, hová mehetnénk még el a környéken. Sajnos elég messze van minden és a helységekben is sokat kell kutyagolni a legtöbb látnivalóhoz, de találtam egy nagyon bizarr fonyódi kávézó-kilátó-valamit, ami Kripta villa néven fut és Korni szerint olyan, mintha a Mine craftban lenne.
Kaposvárt is nézegettem, de oda 2 óra az út és kb. 3 órát tölthetnénk ott úgy, hogy van helyi járat is, egy akácos luxusnegyed meg egy park, viszonylag egy kupacban, de ez eléggé necces, hogy megérné. Végül egyik helyre se jutottunk el.
A vacsora finom volt, sertéspörkölt tésztával, savanyú uborkával és desszertnek vaníliapuding nyakon öntve meggybefőttel, ahogy még sosem ettem a pudingot, de mostantól csak így fogom!
Vacsora után kimentünk a partra; kb. 20 perc alatt érünk ki, most mértem az időt. Nyilván többször is megállunk, de ez amúgy nem olyan lassú tempó, tekintve, hogy 8-900 méter kb. az út az apartmantól a partig. Közben banánzöld kocsikat keresgélünk…
Eléggé hullámzott a víz és hideg volt, még Korni is úgy tervezte, hogy inkább nem megy bele, de aztán az egész napos vízvágya és a látvány mégis bevonzotta, így szuper képeket tudtam csinálni róla a naplementében.
Hazafelé bementünk a Spárral szemben lévő étterembe gyrost enni. Én nem nagyon akartam: drágának találtam, éhes se voltam, fáradt viszont igen. De Korni akarta, úgyhogy bementünk. Ő evett, én csak ott ültem, a pincér meg ettől borzasztóan frusztrált volt. A kaja se volt annyira finom, állítólag.
Gondolkodunk rajta, hogy áldozzunk-e max. 5e Ft-ot valami úszó gumialkalmatosságért, amivel lehet lebegni a vízen, mert totyogni uncsi. Bár jobban aggaszt, hogy hogy visszük haza.
Ja, azt nem is mondtam, hogy visszafelé Tihanyból láttuk a csukott kígyót, amit annyira imádtam bámulni a partról a 2019-es balatonfenyvesi családi kirándulásunkkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése