Életem során nagyon rövid ideig voltam tanár, mert úgy navigálni 40 gyereket, hogy a saját anyjára se hallgat, hogy hallgatna pont rám, nekem nem ment, de azért van egy ideálom arról, hogy hogyan kellene tanítani úgy, hogy a gyerek ne teherként élje meg az órákat. Főleg a készség tárgyakból, mint ének, rajz, tesi. Hogy biztos van egy módszer, egy mondat, egy pillantás – egyfajta tanári hozzáállás, ami a tisztastresszből egy laza, de nem rossz órát csinál. Persze ez elmélet…, még sosem láttam tanárt, aki ezt megugrotta volna, főleg 1 éven keresztül, főleg testnevelésből. És én tökre megértem, hogy frusztrálja a szerencsétlent, hogy 20 évesen ő azért vett fel tesi szakot a fősulin, hogy egész életében lébecolhasson, erre kitalálják, hogy negyvenszerszáz órája legyen egy héten, hozzá hasonlóan kifacsart és leharcolt, de egyébként alapból is motiválatlan gyerekekkel úgy, hogy se hely, se eszköz nem áll rendelkezésére. És azt is megértem, hogy már akkor sem hiszi el, hogy fáj a gyereknek valamije, ha tényleg fáj, mert mi mást lehet hozni kifogásnak tesi órán, mint hogy nem tudok mozogni…? Tényleg tökre megértem és szó szerint sajnálom őket. És megértem, hogy ennyi szar után nincs energiája motiválni, hogy a félős gyerek sétáljon a gerendán és elhiggye, hogy nem fog leesni, vagy hogy a 10 kilós (vagy a 100 kilós) húzza fel magát a kötélen, mert meg tudja csinálni. De megértem a gyereket is, hogy tényleg fél és tényleg nem bírja el magát. Hogy tényleg fáj a bokája, hogy tényleg fáj a menstruáció, és tényleg két hétig, nem csak azon a 3 napon, míg megvan. Mégis a tököm kivan az összes tesitanárral, aki, még ha utólag meg is próbálja kompenzálni, hogy talán tényleg fél a gyerek vagy tényleg fáj neki, ott és akkor hülyének, bénának és hazugnak nevezi.
Jön Pogány Induló Egerbe a Zöld Pecsétbe koncertezni. A Zöld Pecsét, ami korábban a belvároshoz közel, egy sarki épületben működött, aminek a falára Sior rajzolta a dizájnt, most kiköltözött a Baktai út végére, az állatmenhelyhez, egy pusztára. Merthogy zaj volt, állítólag…, bár ha negyedévente volt ott valami megmozdulás, sokat mondok. Andri megy kérdés nélkül, Korni azért megkérdezte, hogy mehet-e. Még nem sikerült bevadítani egyik barátját se, szóval valószínűleg Andrival megy és valószínűleg mi fogjuk hazahozni. Egyébként 3e a beugró, ami meglepett, mennyire kevés.
Tom Felton: Túl a varázslaton – Egy mardekáros vallomásai: Aranyos, vicces a könyv, de igazából semmi extra. Kedves sztorik Alan Rickman-ről, Hagridről, régi haverokról, leginkább azokról, akik kicsit sem érdekeltek a HP-szériából: abból a bandából csak ő volt fontos. Sztorizgatás a HP-filmek felvételéről, kicsit kiábrándítóan: a színészet is egy foglalkozás, nem varázslat és inkább kínlódás, mint buli. (A szerepkeresés olyan, mint munkahely-keresés.) Persze ájulat Alan Rickman meg Ralph Fiennes „munkatársának” lenni, de igazából - - - munkatársként ők is csak annyira „izgalmasak”, mint Józsi a postáról meg Kati a mellettem lévő asztaltól. Ez csak nekünk, akik soha nem találkozhatunk velük, érdekes.
A könyv végén inkább sajnáltam szegényt; nehéz boldogulni egy ilyen széria után, nem csoda, hogy nem tudott mit kezdeni magával és igazából bármilyen „szuperprodukcióba” kezd, minden másodlagos a HP-hez képest.
Ő már túl van a varázslaton és elég rég óta tudja ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése