Hajnalban Andri hazaesett valahonnan. Aludt másfél órát, kérte, ébresszük. Két óra múlva felébresztettem, ő felvett egy zoknit, aztán visszafeküdt. Másodjára András ébresztette, közben kentem neki szendvicset, de nem akarta bepakolni, nyavalygott, hogy nincs kedve menni a tiszafüredi kétnapos osztálykirándulásra. A biztonság kedvéért felhívtuk a buszon, el ne aludjon, főleg, mert tervezett vele kimenni a vasútállomásig, bár igazából félálomban ő se tudta eldönteni. Végül ki is ment és persze a telefonja el volt némítva, így tiszta idegek voltunk, míg oda nem ért és felvette, hogy vajon merre alszik el éppen… Hétfőn 15:30- kor értek vissza. Egy szót se beszélt a kirándulásról, viszont olyan beteg lett, hogy egy hétig nyomta az ágyat.
Sunny reggel eltűnt, mikor Andri indult, nem találta sehol. Mire felöltöztem, hogy megker(g)essem az utcán, már a helyén feküdt, de nyakig sárosan. Valahogy kifeszítette a kiskaput, kiment a kertbe, kiszedte a komposztból a kenyérhajat és elásta a palánták meg az eper közé. András boldog volt.
Amióta szemüveget hordok, úgy tűnik, megszűnt, a fejfájással ébredés. Pedig csak a munkahelyen van rajtam, itthon nincs.
Sütöttem mézes kekszet, de nem olyan lett, mint a receptben lévő képen, hanem mint a mézeskalács.
mézesmókus
Mondtam Andrásnak, hogy alig várom, hogy a Balatonon pihenhessek, már hulla fáradt vagyok a hajnali munkától. Mire ő: - Nem mindegy, hogy Balaton-általúszás, vagy Balaton-átaluszás. Egyébként visszafelé jobb lesz az út, mivel beindul a szezon, lesz közvetlen vonat Egerig, így nem kell átszállni sehol. Már várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése