2024. július 22., hétfő

2023. május 16.

Állítólag csoda, hogy bejutottam ma a szemészetre, bár ahogy alakult az egész, valóban szerencsésen összeálltak a csillagok a napos égen.
7-re odaruccantam beutalóval (állítólag nem kell), felmentem az ajtó elé, ami feltárult, az asszisztens felírta a nevem, leküldött, hogy jelentkezzek be a kartonozóban is, aztán ácsorogjak itten és majd egyszer csak sorra kerülök. A szemészet előtt baráti közelségben álltam vagy 20-30 emberrel, akik vagy szintén a szemészetre vártak, vagy a vérvételre, csak kiszorultak a nagyteremből. Ha már arra jártam, húztam oda is egy sorszámot (természetesen beutalóval azt is), gondoltam, úgyis minimum 1 órát várnom kell a vérvételre, hátha előtte bejutok a szemészetre és már csak fél órát kell várnom a vérvételre. Amikor közeledett a számom, eléggé elkámpicsorodtam, hogy mégis kell majd új számot húznom és hangot is adtam ennek, mire egy fickó, aki már végzett a szemészeten és vérvételre várt, de a sorszáma szerint utánam következett, mondta, hogy cseréljük el a számainkat. Így ő hamarabb jutott be vérvételre, nekem pedig nem hogy nem kellett új számot húznom, de még várnom is kellett kicsit. Mindketten jól jártunk.
Dr. Kakuk Juditnál voltam amúgy szemészeten; alaposan megvizsgált, de azt mondta, a rövidebb látáson kívül nincs és (várhatóan) nem is lesz semmi baja a szememnek.
Párbeszéd Andrival: - Szedsz pörköltet? - Tudsz magadnak. - Nem, pörkölt. ((tucc magadnak... - haha))
Power Puff: Az úgy kezdődött, hogy kb. 2 vagy 3 éve kezdte el hallgatni Andri Gyurist Spotify-on. Mivel lehetetlen volt nem hallgatnom, így én is hallgattam, de nem tetszett (szerintem most sokkal jobban énekel, mint akkor), aztán az ajtó mögül megint a fülembe mászott egy ismeretlen fülbemászó dal: ez volt Grasa, majd valahogy Szalai Akarok című dala is felkerült egy „Andri zenéi”-című Youtube-válogatásomra. Egy ideje ugyanis az történik, hogy hallok valami jó kis riffet Andri szobájából, rákérdezek, mi ez és ha második-harmadik hallásra is tetszik, akkor felkerül az Andri-listámra, amit, ha épp repet van kedvem hallgatni, előveszek.
Mostanában ez a három srác szól legtöbbször tőle, hol úgy, hogy csak az egyik, hol úgy, hogy mind a három, ugyanis ezek hárman összegyűltek egy PP vagyis Powerpuff nevű bandába és kiadtak egy „albumot”. Ez mind Spotify-zene, szóval nincs nekik kézzel fogható cédéjük, viszont koncerteznek és egyre híresebbek – együtt és külön-külön is. Három, egyébként teljesen különböző srác együtt szerintem rohadt jó zenét írnak; bár én tényleg, szinte mindent meghallgatok, de furcsa, hogy az ismert reperek vagy kortárs bandák, amik a rádióban is futnak, nem fognak meg, sőt, ők meg igen. Nem tetszik tőlük minden, erről a PP-albumról is csak 3-4 dal, meg ami még összevissza fut a Spoty-n (vagy inkább Andri hangfalában), szóval nem mondom, hogy új kedvencet avattam, de jelenleg tudom őket értékelni és szeretni.
Bár az egyik kedvenc dalom az albumnyitó Szeged felől (különösen az introval), klip a szintén fülbemászó 2M-hez van, amihez egy vicces babaduma is tartozik, egyébként Kornitól, aki nem is hallgatja őket: „Anya most tudta meg, hogy a „tele nude-okkal a DM”, az nem a bolt…” - a következő sort meg inkább hagyjuk... 

Nincsenek megjegyzések: