Már úgy hiányzott a 8:53-as pesti busz és a 10 órai bejárás… - ja, nem. Gyűlölöm. Oda az egész napom. Mikor beértem, besírtam magam fonni Hildával. Először négyen csináltuk a kinti asztalnál és egy csapat bent is, aztán a végén már csak mi. Kijött egy bácsi kötözni, nyilván semmi dolga nem volt, míg mi ötöt összefontunk, folyamatosan oltottuk egymást, hogy „dógozzatok”, meg „de jó nézni a nőket dolgozni”…, persze, mi is oltottuk őt, de arra már nem nagyon emlékszem, mert szinte mind az én beszólásom volt, nagyon fáradt voltam.
1-e óta ország- és vármegyebérlettel lehet utazni a tömegközlekedési eszközökön. Nem tudom, ez kinek az érdeke (az ember már gondolni sem mer rá, hogy az övé), de nekem ez most nagyon tetszik! A lényege az, hogy van kétféle bérlet: a vármegye bérlettel az aktuális megye határain belül mehetsz annyit, amennyit akarsz, az országbérlettel pedig az egész országban. Árban sem szörnyűek: a teljes árú vármegyebérlet 9450 Ft, tanulóknak 945 Ft, az országbérlet pedig teljes áron 18.900 Ft, tanulóknak pedig 1890 Ft. Ezeken az árakon egész hónapban bármennyit utazhatsz. Nehezen rázódunk bele az új rendszerbe, bár a gyerekeim elég hamar ráéreztek, Andri például országbérlettel heti egyszer elment a pesti haverjaival lógni, nekem a munkahelyen eleinte nem fizették ki a megyebérletet, csak a rendeset, de van, aki pl. Bogácson lakik, ami már Borsod-Abaúj-Zemplén megye, vagyis nekik két vármegyebérlet kellene, így jobban megéri az eredeti konstrukció. Bérletvásárláskor két sor állt egy-egy ablak előtt: a vármegyésnél olyan hosszú, hogy az ajtón túl állt a vége, a normál előtt csak 2-3 ember lézengett. Én a hosszúban álltam, mikor a biztonsági őr, aki a megfelelő sorhoz terelte az embereket, közölte, hogy bármit ír az internet, bármit mond bárki, a diákigazolvány-szám nem elég a vásárláshoz, hanem maga a diákigazolvány kell. Aztán hozzátette, hogy „Idióta, aki kitalálta, de sajnos így van.” Rögtön rövidebb lett a sor, konkrétan minden anyuka kiállt, aki a gyerekének akarta megvenni, mert nyilván, ha a gyerek nincs ott, a diák se túl valószínű, az otthon lekörmölt szám meg ugye nem elég. Én is átsasszéztam a rövid sorba a saját, normál bérletemért.
Ezután begurultam a gyógyszerért, majd muszáj volt egy 40e-t ott hagyni a Tescoban is. Vettem két rózsaszín (és egy szürke) pólót és lusta voltam keresni egy nagyobb kéket, amiből egy kicsit a próbafülkében találtam, tetszett, de nem jött rám.
Vacsira borsós tésztát találtam ki a paradicsomok között; elég szomorú volt rájönni, hogy semmi sincs itthon hozzá.
Maggie Doyne: Ég alatt, hegy fölött (Between the Mountain and the Sky): Hát…, nem nagyon tudok mit mondani erről a könyvről.
Az a baj a kihívásos könyvekkel, hogy muszáj őket akkor is elolvasni, ha éppen semmi kedvem hozzá és éppen nem mond semmit. Valahogy éreztem, hogy ebben a történetben brutálisan erős mondanivaló van, amit a zsigerembe kellene töltenem, mégis volt, hogy csak unottan forgattam a lapokat. Persze voltak benne nagyon erős, izgalmas részek, de voltak borzalmasan dögunalmasak is és voltak olyan semmilyenek, felejthetőek – és számomra ez a kettő volt a több (pl. a vége, ahol 5 oldalban elmondták az előző 200-at…, sok értelme volt).
Maggie egy különleges csaj volt: nem csak kitartó volt, remek logisztikai érzéke volt, de ráadásul egy teljesen veszett ügy mellé állt; ebből csak vagy óriási bukás vagy világraszóló siker lehetett. Szerencsére az utóbbi és őszintén büszke vagyok rá, hogy végigcsinálta és összehozta…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése