Tegnap átmentünk Bélára boltba, utána átmentünk az út túloldalára a lottózóba. Klassz kis falusi bolt, lehet kapni mindent: csecsebecse, játék, írószer, kávé, újság, képeslap; mindig is imádtam ezeket! Hazafelé becsöngettünk a szomszédhoz, aki pár napja átvette a postástól egy könyvemet, megsimiztem a farkaskutyust. Gyönyörű, hatalmas bundás, szerintem nem német juhász, hanem valami extrább, szelíd, cuki. Mondjuk, akkora, hogy befostam tőle pár napja, mikor egyedül mentem volna át a könyvért.
Ma elvittem Sunnyt sétálni; felmásztam vele a sínek vonalában egészen a nyalizóig, de sokan voltak, nem mentem oda. Utána játszottunk, megint feldobtam a rágós madzagját a tetőre...
Kotyvasztékok:
Eszti ötlete nyomán egy rakottkrumpli-szerű kaja: a krumplit kis kockákra darabol, bele a tepsibe, sóz. Darált húst pirít, fűszerek, rá spenótgolyó, gomba, borsó bele. Ezt a pörköltszerűséget ráönt a krumplira, összekeverget, majd sütőben összesüt kb. 40 percig. A végén 8 db tojás (+ só, tej) csak úgy, ráönt és további 15 percig süti. Fincsi!
Desszertnek a Süssünk együtt-kihívás áprilisi feladata, ami piskótatekercs volt. Találtam egy szuper változatot, amely Manhattan-rolád néven fut, de nem mertem olyan tepsiben sütni, mint ő, mert korábban csináltam olyat és nagyon vékony lett a tészta. Kisebb tepsiben viszont most vastag lett, ennélfogva alig tudtam megtölteni. A krém nagyon finom lett, de ennyi piskótához rengeteg; egy normális piskótateki többrétegű, itt meg van 2 fél csavarás.
Összességében: a süti egész jól néz ki, a piskóta kőkemény, sűrű tésztájú, nem túl finom, a krém az finom, de nagyon kevés.
Andrus Kivirähk: Szépséges kék állat: Ez lehetett volna a kedvenc könyvem is, de a vége valahogy ellaposodott.
A könyv Oskar Kallis, aki valóságban is létezett és egy fénykép szerint cuki kis pali volt, fiktív naplója egy „szépséges kék állatba”. Amikor az első oldalakon megmagyarázta a címet, én konkrétan csak hápogtam, hogy ilyet basszus hogy….?! Többször is elolvastam, lenyűgözött.
Maga a kis fickó is elsőre szimpatikus volt ezzel ez egészen egyedi látásmóddal, kicsit gyerekes, már-már autista-jellegű személyiséggel. Az őszintesége, a gondolkodása elképesztően zseniális volt, ahogy minden mögött meglátta a „történetet”, a mesét, a kifordított valóságot, a naiv igazságokat, amiket néha nem illik még gondolni se. A valóságot, az anyját, a szomszédot, a testvérét, a két lányt, de még a mestert is, mint egy függönyön keresztül nézte végig, mintha ők lennének a képzelet és a képzelet a valóság. Mintha a valóság Kalevipoeg lenne és a való világ hiábavalóság.
Nyilván Kalevipoeg ő maga, önmaga vicces, játékos, aranyos, erős mása, akinek szabad, sőt kell is csúnyán beszélnie és még az Ördögöt is lebirkózza. A való világban egyetlen ember van, aki esetleg valóban megérthetné Oscart, a főbérlő…, aki olyan, mint Oscar lenne, ha „normális” ember lenne. Nagyon szerettem a karaktert!
Ami miatt végül mégsem lett kedvenc ez a könyv, az a vége.
A valóságban Oscar Kallis tuberkulózisban halt meg, ennek tüneteit láthatjuk az álomvilágban is: a halál oldaláról jött napszerű csajban – szerintem…, mert innen nekem már annyira katyvasz-kutyulék lett, hogy nem is nagyon értettem és hiába vártam, hogy 1. kiderüljön, hol volt/mit csinált a valóságban Oscar, miközben álmodozott (szerinte nem telt el idő közben, de ezt nehezen tudom elképzelni); 2. hová tűnt Kalevipoeg (csak úgy el), szóval, ahogy Oscar elszakadt a valóságtól, most már a betegsége okán, úgy szakadt el a regény is és nekem azért hiányzott ez a rész belőle.
De azt kell mondjam, elképesztően különleges ez a könyv, nagyon szerettem olvasni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése