Annyira nem volt szörnyű ez a szilveszter (se), mint amennyire lehetett is volna akár. Velünk nem történt semmi, a kölykök meg ellébecoltak.
Andri délelőtt lelépett haverokkal bulizni. Kimosatott és megszáríttatott két nadrágot, aztán felvett egy harmadikat, amit vasalni kellett. 1-én after partyra ment, más társasággal, szerintem azt jobban élvezte, mint a ma estét.
Korni itthon volt, a mónosbéli buszváróban töltötte a szilvesztert Laurával. Meleg volt, szóval nem fáztak.
Én sütögettem, bepótoltam a karácsonyi + két sütit. Először Kálci-féle felhőpogácsával kínlódtam: a kenyérsütő keverője már semmire sem alkalmas, vagy nem bírja már forgatni a keverőkart, vagy ha elég puha a tészta, felcsavarja az oldalára. Ezzel mindkettőt csinálta: az elején nem bírt vele, utána, hogy beledolgozta nagy nehezen a hozzávalókat, felcsavarta az oldalára. Szerencsére kelesztés után szárazabb, kezelhetőbb lett a tészta, így dolgozni már nem volt vele kínszenvedés. Egyébként hiába rajong érte mindenki Kálci csoportjában, szerintem nem egy nagy szám, mintha pogácsaalakú kifli lenne. 80 db sikerült, másnap már vacak volt.
Sütöttem muffint is, négyfélét: mogyorókrémes, diókrémes (nekem), fehér csokis és fekete-fehércsokis készült. A 12 db-os recept dupla adagjából lett 3*12 db.
András is sütött reszelt túróst, de annak pihennie kell egy napot.
22:33 körül én elkezdtem a magányos bulizást: boros kólát iszogattam, pogácsát rágcsáltam, közben a Szitakötőn röhencséltem, amit már huszonötöször láttam, valamint találtam egy régi Fresh Fabrik-dalt, ezt hallgattam végtelenített verzióban.
Korniék jöttek-mentek a faluban a játszótér – buszváró – itthon háromszögben, aztán éjjel két pohárral meg egy üveg kék színű, szájfestős babapezsgővel és egy zacskó csipsszel kiültek a buszváróba. 2-kor már itthon durmoltak.
Mi ketten éjfélkor kibontottuk a méregdrága Asty martini pezsgőt, ami évek óta rohadt a hűtőben…, überszar, ihatatlan vacak volt. Nem tudom, megromlott-e vagy alapból nem ízlik már; régen nagyon szerettem, de ez most szörnyű volt. Ki is borítottuk a végét, senki nem bírta meginni. Mi 3-ig kihúztuk, de én igazából még akkor se voltam fáradt.
Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony (A Bookshop Christmas): A Covid nagyon sok mindenkinek szörnyű volt és nagyon sokan küzdenek az utóhatásaival is…, pl. mi most ezzel a könyvvel, ami lehet, hogy a Covid nélkül az író fejében maradt volna. Jobb lett volna.
A „történet” szerint egy 3 éve megözvegyült nő összeismerkedik egy elvált fickóval és összejönnek. Húha!
Közben persze van egy-két totáltöltelék mozzanat: pl. hogy beragadnak egy luxusszállodába, ahol csak egy ágy van (Sikoly-emoji), bár kiderül, hogy megvannak dugás nélkül is, hiába vernyákol a nő előtte 40 oldalon keresztül. Meg van valami írói álnév, ami teljes megrökönyödés a könyvesbolt-tulajdonos-korábban szerkesztő nőnek és az író faszinak – még SOHA SOHA nem történt ilyen… (Sikoly-emoji). (Ezzel kapcsolatban van egy óriási csavar/konfliktus a történetben, aminek a megoldását a kirobbanása utáni 2. mondatban már lehet tudni – nyilván hőseink vetyengenek rajta 4-5 fejezeten át, mert nem baromira! nyilvánvaló, ki a tettes.) Vagy pl. hogy meghívják ezt a szerencsétlent az aggszűzek romantikus könyvklubjába (végig Szentesi Éva: Merkúr a retrográdban drogos barátnői jelentek meg előttem). Meg van valami kutya is, nem ritkán, mint zavaró töltelék. Meg néha esik a hó. Ja, meg apu-anyu, aki 100 éve összevesztek, most megint jóban vannak. Meg van benne egy rakás szar romantikus könyv és film felsorolva. Meg 45-ször fordul elő a „régensség” szó…, bármit is jelentsen.
A főszereplő elvileg két fickó közt vergődik (gyakorlatilag pont nem érdekli már a hulla) – beszédesek a nevek: az egyik a 3 éve halott férj, Józsi, akiről kb. semmit nem tudunk meg, csak hogy leukémiás volt és mindenbenistökéletes, a másik Sándor Sanyi Dor(ka), aki hétfőn kőbunkó, kedden kedves, szerdán megsértődik valami baromságon, hogy aztán csütörtökön legyen min kibékülni, majd pénteken megint kiakadjon, amit szombaton ismét ki lehet békülni. Persze nyilván ez kell a nőknek, hiszen Megánnak is fizikai tünetei vannak, ha a közelében van: bélcsavarodás, remegés, izzadás. Mert hát szexi arccsontozata van, szemébe lógó haja, és persze… Porschéja, amit nem tudom, ki vett neki, meg minek, mert még azt se tudja róla, hogy nem fut a havon. (Itt kérdezném meg a 29 könyvvel rendelkező Bíró Szabolcstól: mi újság a metálszürke Porshével…, hogy bírja a magyar teleket?)
Istenem, szörnyű volt ez a szar…, és nagyon NAGYON meglepett, hogy az Irha és bőr után Szabados Ági elővett egy ilyet, csak azért, mert „habkönnyű, romantikus történet, dugig klisékkel, de hát ez karácsonykor elfogadható”…, nem tudom, karácsonykor leáll az emberek agya és nem olvashat színvonalas szerelmi történetet, vagy mi?
🙈🙉🙊
A 2022-es évről összességében azt tudom mondani, hogy… hová lett…? Konkrétan 10 percig tartott az egész. Ami szörnyű, tekintve, hogy már kevesebb van hátra, mint ami eddig volt.
De lássuk, mennyi jó történt velünk darabokban egyenként:
Kedvenc gyerekem, Andri 11-es lett, vagyis jövőre (újabb 10 perc) már érettségizik, ami minden egyes alkalommal megdöbbent. Egyrészt elszomorít, hogy ennyire telik az idő, de tényleg, másrészt viszont örömmel tölt el, hogy még élek és részese vagyok ennek is. A suli megy neki olyan „Andrisosan”: még mindig nem tanul semmit, amikor véletlen mégis, akkor meg 1 perc alatt mindent. Elképesztően okos, de elképesztően lusta, mindenhez van kedve, csak ahhoz nem, amihez kellene. Már nem akar pszichológus lenni –, illetve akar, csak elkezdte reálisan látni magát és a világot és esélytelennek tartja, hogy felvegyék a PPT-re, ahol egyedül lehet pszichológiát tanulni. Tervei szerint valami szakmunkást végez el és utána talán megpróbálja a felvételit. Szerintem, ha most nem felvételizik, soha nem fog és szakmunka helyett én külföldöt gondolnék neki –, nem tudom elképzelni szakmunkásként. Majd meglátjuk... Júliusban dolgozott, Mónosbélben locsolt fákat; gyűlölte a korán kelést, de örült a pénznek amit kapott. El is költötte augusztusban; vett valami méregdrága „übermenő” cipőt, meg elment Attilával Debrecenbe (de minek?), Pestre (ez jó volt) és kinn aludtak Berekben is – ott szerintem utoljára. Szeptemberben levágatta a haját nullásra, mindenki döbbenetére - - - és persze az anyja rajongására: szerintem tényleg rohadt jól áll neki! Októberben az ő osztálya csinálta a diáknapot; én nagyon élveztem, decemberben krampusz volt a Mikulás-barátja mellett. Elkezdett ballagási táncot tanulni egy 12-es kislánnyal; nagyon örülök neki, ha már lemaradt neki a 8-os tánc. Egyébként barátok is lettek, szinte minden hétvégén vele és az ő barátaival lóg.
Kedvenc gyerekem, Korni szintén egy csoda. Januárban abszolvált egy olyan írásbeli felvételit, amitől mindenki vágott egy hátast, majd csont nélkül, első helyen bejutott a Dobó nyelvi tagozatára. Közben befejezte a 8-at, ennek minden nyalánkságát kiélvezve: esküvőiruha-válogatás, tabló (inkább hagyjuk...), tánc egy übercuki partnerrel, bankett, ballagás. Szeptemberben hasonló slunggal kezdte a Dobóban az iskolát; bár a némettel sokat kínlódott, azért az első jegyei ott is 5-ös, 4-es volt, matekból viszont olyan szinten megtáltosodott, hogy az állunk kaparásztuk a földről. De nyilván mindez benne volt eddig is, és persze az első siker és a dicséret generálja a többit. Vettem neki színházbérletet, imádja a színházat! Elkezdett Laurával cheers-szakkörre járni, de szerintem nem fog maradni. Az egészsége leukémiailag tökéletes, amúgy állandóan tiszta stressz és őrült módon elkezdett változni hormonálisan is, így kb. mindig fáj valamije. Nyilvánvalóan gyönyörű; lelkileg látszólag könnyen elenged dolgokat, de valójában csak azokat, amikre nincs szüksége. A barátaival pl. „héja nász az avaron” a kapcsolata még mindig. De gyanítom, ennek már nem sok köze van a leukémiához...
Kedvenc andrásom, András év elején befejezte az egyetemet, tanult, vizsgázott, így a kertészkedés idén is elmaradt.
Kedvenc Én pedig Coviddal kezdtem az évet, mint a mellékelt ábra mutatja, túléltem, de rég voltam ennyire mosott szar. Májusban elindultam megint a fogam után; egy látszólag kedves fogorvosnál volt megint fogkőtisztítás, kürettálás és fölöslegesen elcseszett orvoshaverokhoz küldözgetés rengeteg pénzért –, aztán cserben hagyás megint. De decemberben végre felhívtam azt a dokit, akit az egri orvos eredetileg mondott, csak képtelenség volt bejutni hozzá és úgy tűnik, végre történik valami jövőre. A szívemmel nem változik látványosan semmi –, szerintem szép lassan azért amortizálódik. Augusztusban elkezdődött nálam egy Google-on „ébresztőóra fejfájás”-nak nevezett akármi: többször is arra ébredtem hajnali 3-kor, hogy iszonyatosan fáj a fejem. Sok vacillálás, átgondolás és „lesz, ami lesz” után végre jelentkeztem egy négyórás munkára egy papírüzembe. November 16. óta dolgozom, egyelőre tetszik. Az üzemorvos elküldött tüdőgyógyászhoz, aki beküldött tüdőcétére. Hirtelen senki sem zöldült el vagy nézett rám szánakozva a vizsgálat után, tehát valószínűleg nem vagyok rákos, de ez majd pár nap múlva derül ki, amikor viszem a leleteket a dokihoz.
Kedvenc kutya-gyerekem, Sunny egyre inkább hozzászokik a tunyulós uncsi élethez – vagy már csak összetört és felásott, amit tudott. Ritkábban lóg ki az agyonfoltozott kerítésen is. Nyárra vettem neki egy tízméteres pórázt, gyakran kivittem a mezőre „sétálni”, ásni. Idén is birkóztunk a kullancsokkal. Júliusban egy pár napig beteg volt, hányt, hasa ment, de aztán kikupálódott, mire eljutottunk volna vele állatorvoshoz. Télen beengedtük a kályha mellé, de annyira nem volt boldog tőle. A két macskánkból már csak egy van; Kicsicica, miután ivartalanítottuk és kikupálódott valamelyest a labdaként való bánásmód után, szeptemberben szőrén-lábán eltűnt. Nagyon sajnálom, mert egyébként életrevalónak tűnt, tehát nem csak úgy végelgyengült, szerintem azt valami megölte. Utólag bánom, hogy kismacskát hoztam, egy idősebb, 2-3 éves nagyobb cica szerintem jobban beilleszkedett volna. Cikó tehát visszaszerezte egyeduralmát. Jövőre 10 éves lesz; szobacicaként meg se kottyanna neki ez a kor, de ő sose volt az; lélekben akkor is mezei cica volt, mikor még panelben lakott. Itt, az udvaron durván amortizálódni kezdett, nem is vigyáz magára; volt itt ragasztóba pottyanás, kandúr-tépés, fülgyulladás, tüszköl, vakarózik…, de él és ez a lényeg. A benti hesszelés neki sokkal jobban tetszik, olyannyira, hogy rászokott, hogy amikor nem lehet benn, a bejárati ajtót csikaratja. Juhé..
Kedvenc családom idén ismét gyarapodott egy kisbabával, megszületett Bori 4. gyereke, Botond. Idén is volt a banda Mónosbélben, persze anyósom már nem merte bevállalni, sajnos. Később terveztünk még egy összeröffenést a Bükki Csillagdába Ferenccel is, de sajnos az nem jött össze.
A házunkra idén új tető került, ami olyan drága volt, hogy egyébre már nem nagyon volt kapacitás, vagyis ebben az évben se lett rendes fűtésünk. Idén kertünk se volt, de volt ezer mázsa szilva, amiből főztünk finom lekvárt. Az erdőből aranysakál ugatott, a villanyoszlopról gólyát kergelészett Sunny a réten. Nyáron durva szárazság volt, nehezen lehetett locsolni is. Nem sok minden változott, de még mindig imádok itt lakni, imádom az erdőcskémet. Sajnos ismerősök se jöttek hatezren, bár az egyik munkatársamról kiderült, hogy Mónosbélben töltötte a gyerekkorát – vagyis minden szál ide fut.
Idén egy csomó klassz helyet sikerült felfedeznem Egerben: nagy kedvencem lett pl. a Lipóti pékség kávézója, ahol nagy asztalok vannak, ingyen wifi és nem hajítanak ki, ha két órája egy fél bögre kávé mellett olvasok. Nyílt egy nekem nem annyira bejövős cicakávézó és egy annyira nem rossz Jóbarátok tematikájú kávézó. Bélapátfalván találtunk egy méregdrága, de zseniális pékséget, Mónoson pedig nyílt egy klassz kis fagyizó.
Mivel november 16-ig nem sok dolgom volt idén se (és utána is csak 4 órában), így az év nagy részét ismét olvasással töltöttem. 97 könyvet olvastam el, vagyis nem sikerült teljesíteni a 100-as rekordot. Erről lesz egy külön bejegyzés majd. (Remélem, jövőre sem lesz meg a 100.) A legjobb, hogy nem egyedül olvasok, Korni csatlakozott a mániámhoz, így együtt járunk könyvtárba, együtt olvasunk, könyves élményeket osztunk meg. Ő angolul is sokat olvas. Sajnos idén lemaradtunk a pesti könyves eseményekről: júniusban a Könyvhétről a ballagás miatt, a Könyvfesztiválról pedig, mert nem volt kedvünk hozzá és az idő is szar volt. De voltunk együtt egy könyves kvízen, amit Evelin csinált és meg is nyertük, valamint bejelentkeztünk a könyvtár által minden évben megrendezett A sztori-eseményre, de sajnos félbe kellett hagynunk, mert a könyvajánló videóban senki se segített. Hosszú betegség után, de (számunkra) teljesen hirtelen sajnos meghalt Böszörményi Gyula.
Zeneileg folytatódott a tavalyi tendencia: még mindig Andri zenéit, vagyis repet hallgatok leginkább. A legrosszabb, hogy már tetszik is, szóval gyakoribb vendég a lejátszóban Beton.Hofi, mint valami normális hangszereken játszó rockzenekar (bár, amikor kiderült, hogy Beton.Hofi gitárosa az a Kovács Geri, aki eddig a Volkova Sisters-t boldogította (többek között), akkor kicsit elcsodálkoztam). Normális zene is volt, egyébként; Zana Zoli és Takács Vilkó Dos Diavolos-a és egy egészen különleges formáció, a Wake up.
Filmek terén leginkább a Netflixes sorozatokat nézegettem: Briliáns barátnőm, Birmingham bandája, A fiúk és a legnagyobb kedvencem: a Clark.
A világ továbbra is csúszik a pokol felé; próbál kapaszkodni, de nem nagyon megy. Év elején elkezdődött egy háború Ukrajna és Oroszország között. Menekültek százai (ezrei?) jöttek-mentek, természetesen ment a fotelharc ellenük a fézbukon, és nyilván volt egy-két jobbérzésű, aki segített is nekik. Áprilisban volt egy nevetséges szavazás, majd a pedagógusok próbáltak nem éhen halni és közben agyhalott gyerekeket gyártani, de nem nagyon sikerült. A „háború miatt” minden hiányos vagy megfizethetetlen (vagy mindkettő) lett a boltokban. A depresszió és a kilátástalanság már alapélménye az embereknek és már szegény reményhal is bebüdösödött a sor végén… Megpróbálunk kínunkban röhögni és nem megdögleni, míg meg nem halunk. Nagyjából ez lett az életcél. Hajrá, 2023!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése