Ma odajött az egyik felügyelő csaj, kérdezte, mi volt tegnap, miért hagytam ott a ragasztást. Mondtam, hogy utólag bánom, mert nem csináltam elég ideig ahhoz, hogy belejöjjek, de húszan húszfélét mondtak, nem hagyták, hogy rájöjjek magamtól. Azt mondta, nem kellett volna odafigyelnem…, de szerintem értette, mi volt a probléma és nem tolta rám.
Mivel este Eszterrel és pJudittal mentem adventi borozni, így maradtam benn estig. Bár megbeszéltük Andrással, hogy átvisz, gondoltam, megpróbálok átgyalogolni a könyvtárba, de a parkig nagyon elfáradtam. Közben rájöttem, hogy a könyvek is nála vannak. Végül felvett a park-sarki fagyizónál és átvitt. Nem sokáig voltam benn, visszavittem a régieket és kihoztam (végre) az Ólomerdő 3. részét.
20 perccel korábban mentem a Dobó térre, mint ahogy megbeszéltük a lányokkal, így még pont láttam a színpadon a (szerintem) Lenkey-s kórust szerepelni. Kerestem Szilvit, hátha énekel valamelyik gyereke és kinn van, de nem láttam. Aztán jöttek Eszterék és beültünk a Senátor-Ház Adventi Sátrába. Valahogy úgy sikerült, hogy mindent ők fizettek: ittam forralt bort, ami nem volt rossz, de a rumos puncs, amit Judit ivott, én meg belenyaltam, finomabb lett volna. És kaptam egy éppen kisült, meleg, vajpuha pogácsát.
Iszogatás, eszegetés és beszélgetés után bóklásztunk még pár fénykép erejéig a cidriben,
majd felbuszoztam a buszváróba. Épp elértem egy mónosbéli buszt, ráadásul sikerült leülni egy mónosbéli szomszéd mellé, aki segített a vaksötétben leszállni és haza is sétált is velem, bár erre nem volt szükségem. Még magához is meghívott, de Istenről és számmisztikáról beszélt, szóval elég esélytelen, hogy valaha összejön.
Esett valami jéggolyó az égből, valami hószerűség.
Márciusban Magyarországra jön a Suicideboys. Andri természetesen ott akar lenni a koncerten…, és András természetesen minden ellenvetés nélkül kifizette neki a 20.000 Ft-os (egyébként legolcsóbb) jegyet rá.
Natalie Haynes: Ezer hajó: Fantasztikus és csodálatos ez a könyv, kedvencem lett!
Egyébként is szeretem a trójai mondakört (bár még nem vettem rá magam, hogy az eredeti Homérosz-műveken átrágjam magam, de mindent szeretek, ami feldolgozza), szóval nem volt nehéz neki, hogy megszerettesse magát.
Különösen, hogy egy eddig teljesen „ismeretlen” szemszögből mutatja be a történteket: a nők szemszögéből.
A trójai háború végén vagyunk, a görögök tisztogatnak, a férfiak nagy része meghalt vagy eltűnt vagy kit érdekel, itt maradt a „maradék”: a trójai nők és a gyerekeik. Meg a nők, akik otthon várják a görög hősöket (vagy nem hősöket) haza. Meg az istenek, akiknek, ahogy az írónő írja az Utószóban: „Az érzelmi érettségük egy totyogó kisgyereké, amelyhez halhatatlanság és borzasztó erő társul.” és úgy játszadoznak az emberekkel, mint ha élettelen bábuk lennének. Meg ott van Penelopé, Odüsszeusz felesége, aki várja haza „leleményes” férjét…, hát igazán meglepő volt a leveleit olvasni. Egészen különleges értelmezése az Odüsszeia-nak.
Valahogy „divat lett” elővenni újra, leporolni a régi ókori eposzokat, amit én egyébként tök jó ötletnek tartok. Már várom a drámákat is, hátha azokhoz is kedvet kap valaki…
Ezt a könyvet sikerült másodjára kiválasztani a könyvtár Sztori-játékában (először választunk, majd jön a vele kapcsolatos feladat). Az volt a feladat, hogy készítsünk egy kapcsolati ábrát. Először teljesen kétségbe estem, hogy ebből az ezer szereplős regényből hogy lesz kapcsolati ábra, de aztán rájöttem, hogy nem is mindenki fontos és kitaláltam egy zseni ötletet: emojik! András segített összehozni az ábrát, szóval ez most családi buli volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése