2022. június 5.

Pénteken Andri túrázni ment, terepgyakorlat volt a biológia tagozatosoknak. Az utolsó pillanatban tudta elvinni őket a tanár, így a jegyzőkönyvet, amit készíteniük kell, majd szeptemberben fogja megnézni. Képzelem, hogy mennyire fog emlékezni arra bárki is addigra –, vagy hogy mennyien csinálták meg most, mert egyébként úgy kellett volna.

Szombaton Családi nap volt Mónosbélen. Ez az a buli, amire eddig (legalábbis amióta itt lakunk) otthon kellett bográcsolni és egy beküldött fényképért kaptunk 5e Ft levásárolható összeget a kisboltban. Most a hivatalnál volt megszervezve és bár terveztük, mégsem mentünk, Korninak nem volt kedve. Annyira nem is volt jó, mert esett az eső és bár a bográcsokat felállították, a programok benn voltak egy nagyobb teremben. Megint kicsiknek volt gyerekbuli, semmi nagyobb gyerekeknek való akármi nem volt, habár most igazából lehetőség se volt rá.

Ma pedig Andri kitalálta, hogy este bulizik a lakásban a múltkori szülinapos haverokkal, de mivel elfelejtette, hogy ünnep van és semmi nincs nyitva, semmi kaját, rágcsálnivalót, innivalót nem szerzett be. András rátapadt a netre, hogy honnan lehetne a környéken normális áron, gyerekeknek, estére való értelmes kaját (pl. pizzát) szerezni és talált egy nyitva tartó pékséget Bélapáton. Átkocsikáztunk. Ez a fő út vége felé lévő Fantázia pékség, gyanítom, valami családi vállalkozás, de én ilyet még nem láttam: ebben a pékségben óriásoknak sütnek péksüteményt. Minden legalább kétszer, de inkább háromszor akkora, mint a normális pékségekben lenni szokott: óriás kakaós csiga, óriás töltött táskák, csigák, kiflik, óriás pogácsák. Vettünk ezt-azt, Andriéknak pizzaszeleteket, én magamnak egy kalácsot. Sajnos nem csak a méret a duplája-háromszorosa a többi pékségnek, de az árai is, habár méretarányban lényegében ugyanannyi. Mindenki választott magának ennivalót + a pizzák: összesen 4500 Ft-ba került. Borzasztóan finom is volt minden, puha, lágy tészta, finom töltelékek, szóval, gyanítom, itt még párszor elköltjük a félhavi fizetést.

Este átvittük Egerbe, előtte beugrottunk a tesco-mekibe, de annyira sokan voltak, hogy mire kihozták a kaját, Andrinak el kellett mennie, mert gyülekezett a banda. Egy rákos hamburgert ettem. Nem lett volna egyébként rossz, de az összeállítása: a bucik közé tettek 1 db húspogácsát és 2-4 db bundás rákot, a két hús együtt már sok volt. Árában se fukarkodott, az én kajám annyiba került, mint a többieké összesen. Som Lollyt már nem is mertem kérni, mert az is majdnem 1e Ft.

Egyébként Andrin kívül mindenkinek elég dögunalmas volt a hosszú hétvége: András a vizsgára készül és közben megnéztük az összes Netflixen lévő Vajákost. Annyira nem unalmas, hogy ne nézzem, de annyira nem jó, hogy napokon keresztül élvezzem, a végén már sikítottam, ha megláttam Henry Cavill (egyébként szexi) pofáját… András persze nem is nézte, neki csak recsegett a háttérben.

Főztem csirkemellből brassóit, mert nem volt legutóbb sertéscomb a Tescoban. Mint ahogy kutyahús se; amióta befagyasztották az árakat, azóta a kutya éhezik. Nem vagyok teljesen tisztában Magyarország anyagi helyzetével (de azért hülye sem vagyok), de gyanítom, hogy a csirke far-hátot 90%-ban eszik kutyák és 10%-ban emberek. Aki ugyanis meg tudja venni és úgy főzni, hogy ehető legyen az a pár csontdarab, az már meg tudja venni a csirkemellet is, aki meg nem, az meg nem erre költi a pénzét, hanem krumplira.

Mivel András tanulással és nem kapálással és locsolással töltötte az elmúlt pár hónapot, így idén nem lesz egy darab eper se. Korni lement pár napja a kertbe, kaparászott a tövek között és felhozott 5-6 csöki darabot.

Már csak két hét van a suliból, a gyerekeim belehúztak így a végére. Korni a felvételi után teljesen leeresztett, még azt se csinálta, amit addig örömmel: nem tanulta meg a Nem tudhatom-ot (elkezdte, de megunta) és lógott rajz órán: illetve testben ott volt, csak agyban nem. A „bármit rajzolhattok” nála a hihetetlen vicces „Jegesmedve a hóban” című rajzot jelentette: vagyis egy ceruzavonást se ejtett a lapra, helyette gondolom, velem csetelt meg Zoéval ökörködött.

Írtam Ferencnek, nincs-e kedve elmotorozni csütörtökön a táncra. A többieket nem hívtam, nem akarom még a ballagástól is elijeszteni őket, de nála adtam 1% esélyt, hogy átjön megnézni. Visszaírt, hogy még nem tudja, hogy alakul a munka, de megpróbálja.

Madarász Éva: Hullámvasút: Ez a könyv nekem nem tetszett. Illetve ez nem teljesen igaz, mert az eleje egész jó volt, úgy a 130. oldalig. Onnan valami megváltozott, mintha alábbhagyott volna a lendület és jöttek a klisék. Azt tudom mondani, hogy a kevesebb több lett volna. Konkrétan ebben a regényben minden volt és sajnos egyik felhozott probléma sem olyan, ami hétfőről keddre megoldódik, csak azért mert a képbe kerül egy „megértő” ember vagy közösség.

Az alapkoncepció nagyon tetszett: a főszereplő kislány rajtakapja aput, aztán elválnak, ők költöznek, közben ballagás, új iskola, elköltöző barát, új barátok, szerelem – mindez időrendben oda-vissza haladva: egyik szálon a jelen, másikon a múlt, remek szerkesztés! Lehet látni, ahogy a gyerek tényleg egy hullámvasútba kerül: óriásit csalódik az imádott apukájában, aki viszont teljesen értelmesen meg tudja magyarázni (mindenki előtt) a tettét és tulajdonképpen még igaza is van – irtózatos kettősség. Elveszített régi barátok, de megtalált új barátok és egy furcsa srác. Igazi, megfogható tiniproblémák.

- - - És aztán még egy csipetnyi rasszizmus, bullying, családon belüli erőszak, családokat elhagyó apukák, neonáci családfők, szökdöső kishúgok (legelcsépeltebb klisé ever), ami meg már sok volt…, értem, hogy ezeket nagyon meg akarta írni, de nem kellett. De mivel mégis megírta a regény második felében, így az katyvasz lett számomra.

De nem csak ez volt vele a bajom. Sassenach mondta, hogy olyan, mintha Leiner Laura írta volna, és bár az elején nem éreztem ezt annyira, a közepétől nagyon is. Ahogy Eszternek egyre jobb hangulata lett, úgy változott át Rentai Renátává. „Jujjj” Az osztályközösség is ezt a Szent Johanna gimi-fílinget hozta magával: minden osztálytársnak megvolt a maga története. Legtöbbször Eszter történetének rovására.

Aztán ott volt Barnabás, a nagy szerelem. Jesszus, de idétlen volt ez! Ez a „titokzatos rosszfiú”-imázs, motoron, titokzatosan nem mondok semmit, de néha véletlen odasimogatok…, ez már az én tinikoromban, 25 évvel ezelőtt is übergáz volt. A „temesieszterezéstől” a falra másztam, borzalmasan idegesített! A pasinál már csak Eszter volt szánalmasabb, ahogy reagált erre a fickóra: a szívem a torkomban dobog-, a tenyerem izzad-féle reakciók, meg azok a „nagy beszélgetések”, pl. a kávéházban… Nagyjából az egész regény alatt 3 szót nem szóltak egymáshoz, de még visszamesélve se.

A regény utolsó harmada kínszenvedés volt: bejártuk Pest összes nyamvadt márkaüzletét (remélem, a Converse támogatta ezt a könyvet, mert ahányszor elhangzik a neve, már lehet, kellene reklámpénzt adnia), mindenki felöltözött „fekete nadrágba és keki dzsekibe” (ki a frászt érdekel?!), a problémák varázsütésre megoldódtak és mindenki szeretett mindenkit, a náci a romával kavart (nem tudom, mert a végére elvesztem, hogy melyik névnek milyen tikkje volt 20 oldallal korábban) és persze Eszter is megszeretett mindent, amit addig gyűlölt 300 oldalon át. - - - De rohadtul sajnálom! Annyira sajnálom, hogy így elrontotta a második felét, ennyire sok mondanivalója volt, nem koncentrált az eredeti problémára és rózsaszínhabcukrosra csinálta a befejezést.
(a képen a Rádi pékség kroaszonszendvicse látható)