Délután találkoztam Eszterrel, elmentünk a Rádiba kávézni. Korni be akart menni az évzáróra, bár nekik már nem kellett, amint a kezükbe adták a bizonyítványt, már semmi nem volt kötelező. Meg amúgy előtte se már nagyon… Szóval együtt buszoztunk be, de ő korábban akart, akkor gondoltam, előtte bemegyek a könyvtárba. Vittem vissza pár könyvet, de újakat nem vettem ki, csak egy Nádasdy-novelláskötet, amit rég óta keresek.
Míg Esztert vártam, olvastam (nem azt). Jött is, vettünk kaját meg kávét és kiültünk a napernyők alá. Beszélgettünk mindenféléről, közben kávéztunk, szendvicseztünk, szuper kroaszont ettünk.
15 óra körül felhívott András, hogy végzett, hazamegyek-e vele. Mivel Korni 17 órakor ment az évzáróra, így esélytelen volt, hogy felmenjek vele a buszállomásra, de még nem akartam indulni se, nagy sóhajokkal mondtam, hogy majd valahogy felvonszolom a seggem a buszváróig, menjen haza. Erre azt mondta, hogy maradjak, megvár. Mivel ilyen kedves volt, így elkezdtem vakarózni, hogy akkor viszont tényleg húzni kéne, már itt ülünk amúgy is 2 órája, úgyhogy behörpöltük a maradékokat és elindultunk a Dobó tér felé.
Eszti Mezőkövesden „nyaral”, képzésen. Egy wellness-szállodában vannak, amiben annyi a welness, hogy esténként lehet a medencében fürdeni. Szóval a „klasszikus” wellness-szolgáltatások, pl. gőzkabin, masszázs meg ezek, nem járnak (legalábbis ő nem volt ilyenen). Sőt, napi 6-8 órát valami dögunalmas előadáson ül. A strand totál máshol van, de egyedül amúgy se menne ki, a város pedig még messzebb, szóval se „kóvályogjunk a faluban”, se normális buszközlekedés nem opció. Szóval túlzottan nem rajong. Ettől függetlenül ez az egyetlen, amiért irigylem a tanárokat…, egy csomó ismerősöm jutott már el külföldre: Németországba, Norvégiába, Finnországba, (Mallorcara), csak azért, mert tanár.
Haszán Míra: Spicc/pipa: Megint egy nagy csalódás, pedig azt hittem, ez már tetszeni fog! Az eleje tetszett is! Kicsit a Black swan volt lekoppintva, de hát nincs új a nap alatt, azért annyira alap ez a konfliktus, hogy akár jól is elsülhetett volna. Azért a névsorolvasós poént kár volt beletenni, az nagyon erőltetett volt.
De aztán…, a 8. fejezettől mintha az írónő megunta volna a saját regényét és próbálta gyorsan befejezni, miközben rájött, hogy „basszus, még az üzenetet le se írtam”. Ezért ugrik 4 hónapot (szeptemberben kiválasztják, aztán hirtelen december lesz, az előadás napja), miközben – állítólag – próbálnak (?), de neki fogynia kell, ezért súlyos anorexiával küzd (?) és kórházba kerül miatta. A (?) azt jelenti, hogy egy szóra sem emlékszem ilyenre a regényből – kivéve egyetlen napot, amikor nem eszik, de fut meg ugrókötelezik és persze egyszer sem esik össze holtan…
A kórházban persze átértékel mindent és az addigi élete álmát (!!), amit amúgy csont nélkül (!!) sikerül elérnie (!!), majd egy végtelenül sikeres, egyetlen másodpercnyi stressz nélkül (!!) übertökéletes (!!) előadás után bejelenti, hogy ott hagyja az egészet (!!!). Na, menj te a büdös francba! Amúgy kösz, hogy így nagyjából 2 ember életét tetted tönkre, akik komolyan gondolták, de az egyik rajtad akart segíteni, a másikat meg kitúrtad.
- - - Ezen felül még rengeteg problémám akadt a regénnyel. 16 évesen 49 kilós a kislány és a dietetikus (!!) gyógyszert ad neki (!!), hogy úgy majd lefogy… Egyé zőccséget, meg vedd be ezt a két fosatóbogyót! A nagymami úgy tömi gyógyszerekkel, mint kacsát nokedlivel és ezt szuper anyuka észre se veszi –, meg egyébként is. A barátnői egyetlen kihagyott szülinap miatt örökharagosok lesznek, ráadásul pont akkor, amikor… és véletlenül éppen akkor, amikor…, vagyis nagyjából egyszerre ömlik a nyakába a szar, de ő azért még elmegy ugrókötelezni.
A 49 kilóhoz még két gondolat: 1. szeptemberben kezdi az iskolát, decemberben van az első fellépés –, azért szerintem ennyire nem komoly ez, hogy innentől aztán nincs tovább, hiszen még csak most kezdte az iskolát. 2. Halvány lila gőzöm sincs, mi a szabály az ilyen balett-istállókban, de az 50 kilós elöldeszka-hátulléc fiam felemel 90 kilót súlyzóban, gyanítom, nem szakad meg a táncos se egy 50 kilós partnertől.
Az meg már „hab a tortán”, hogy mindenki a szemét forgatja és hogy az ikrek neve Z-vel kezdődik, mintha ez valami íratlan szabály lenne (két ikreket ismerek, egyiknek se alliterál a neve, pedig az egyik páros két tojás).
Sajnálom ezt a regényt, mert végre itt lehetne egy tinédzsereknek szóló könyv az anorexiáról egy ütős történetbe ágyazva, de ez nagyon nem az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése