Véleményem szerint a ballagás a legunalmasabb és a legfölöslegesebb iskolai program, amit valaha kitalált az emberiség, még a hasonlóan semmit se érő évzárónál és évnyitónál is kevesebb értelme van. Különösen abban a formában, ami Magyarországon jellemző rá. Ez ugyanis itthon egy ünnep, aminek legalább akkora jelentősége van, mint mondjuk egy esküvőnek. Nagyjából a menete is az: van egy ünnepelt, van egy dögunalmas program és van egy nagy zabálás. A családból meg kell hívni mindenkit, mert akit nem hívnak, megsértődik, és el kell menni, ha hívnak, mert ha nem mész el, megsértődnek. Huszonötfogásos ebéd és/vagy vacsora van és kötelező ajándékot és/vagy rahedli pénzt kell adni. De, míg az esküvőn két ember szerelmének beteljesülését ünnepeljük (rendszerint), itt azt, hogy a gyerek befejezte a 8 általánost (az is lehet, hogy 10 év alatt) vagy leérettségizett. Az iskolai, gyerekeknek és gyerekekről szóló programmal nincs bajom, bár ha nem lenne se halna bele senki; szerintem a keringő, a bolondballagás és a szerenád csak a középiskolában ér valamit, a 8-os ballagásnak fölösleges ekkora fenekét keríteni (én alig emlékszem már a sajátomra, viszont a gimisre igen). Magyarországon viszont annyira divat a ballagási ünnepség, hogy nem csak az érettségit vagy a 8 általánost kell megünnepelni, de még az óvoda befejezését is. És valóban, ünnepeljük a gyerekeket, amikor csak lehet, büszkélkedjünk velük, de amikor az egyik óvodás csoporttárs anyukája újságolta, hogy éttermet foglalt a gyerek ballagására, akkor azért majdnem lefejeltem a szélvédőt (kocsiban ültem épp). Nálunk kaptak egy fagyit…
Na, mindegy. Szóval nem szeretem a ballagást, szerintem ez gyereknek, szülőnek, rokonnak nyűg. Mindenesetre, ha már volt (nem úgy, mint Andrinak), akkor kimaxoltuk mink is, vagyis küldtem egy meghívót Ladányba, írtam, hogy jöjjön el, aki csak tud és szeretne és lefoglaltam egy asztalt 7 vagy 10 főre egy olyan étteremben, amit az útról már régen kinéztünk, mert egy pöpec kis faház a dzsungelben. Tegnap este 100%-ra kiderült, hogy Ferenc, Misi és Manyi jön, anyósom nem meri/akarja bevállalni, István pedig nem jön, mert nem kötelező (és én megsértődtem – ugye…?!).
Persze a ma reggel teljesen kaotikusan indult, mert bár minden cuccot egy helyre pakoltam össze és onnan dobáltuk a kocsiba, Korni a cipőjét egy szatyorban egy másik helyre tette le, így az szépen itthon is maradt. De nem ez volt a legnagyobb baj, hanem, hogy ez Egerben, az Obinál jutott eszébe. Kanyar vissza. Mire visszaértünk a cipővel Egerbe, már ott voltak Ferencék, szobroztak szegények a lakás előtt és Korni is késésben volt, 8:30-ra kellett mennie a suliba utolsó osztályfőnökire. Még muszáj volt beugrani a virágért, amiért András szaladt fel. Miután megbeszéltük és fel is írta egy papírra az eladó, hogy nem kis gubics csokrot akarunk, hanem nagy tepsit, kaptunk egy kis gubics csokrot. Persze azt is 7e Ft-ért. Érdekes… Két teljesen különböző csokor, teljesen különböző virágokból ugyanannyiba került. Ha nem beszéltünk volna előtte a gübics csokorról, azt gondolnám, elhoztuk a másét. Nem valószínű, de akkor se értem, ez hogy a francba sikerült így, ugyanis a kis gubicsról fel se írt semmit a csaj, honnan tudta, hogy milyen virágok kellenek bele…? Teljesen logikátlan az egész. Korninak természetesen nem tetszett. De szerencsére nem volt időnk ezen bosszankodni, rohantunk a suliba. Az úton aztán láttuk Bogit totyogni még a kórház parkolójában, úgyhogy onnantól már nem aggódott. Én is kiszálltam, mert a lakásnál parkoltak és lesétáltak, és bár nem voltam hajlandó felvenni a csini kockás nadrághoz (ami rajtam kicsit se áll csinin) a kiscipőt, ezért sportcipőztem, nem akartam lesétálni, inkább a suli udvarán várakoztam, hogy beérjenek a többiek és kezdődjön a ballagás. Szerencsére nem csak én voltam ilyen koránmenő, hanem többen is (annyira, hogy már ülőhely is alig volt), például Áron, Korni párjának az anyja. Természetesen odamentem hozzá beszélgetni és egy csomó kulisszatitkot megtudtam a táncról, pl. hogy ő beszélte rá a kisfiút a táncra, aki az utolsó pillanatban esett be a táncosok közé és örült, hogy Kornival táncolhat, vagy hogy hogy érzi magát a kisebb gyerek a suliban és hogy az unokatesójának András volt az osztályfőnöke.
Aztán befutottak végre Andrásék, kiderült, hogy Misiék nem vártak ránk, hanem lementek kávézni, aztán visszatotyogtak a lakáshoz – elképesztő, mennyit tököltünk, ha ennyi idejük volt. Lassan kezdődött a ballagás, sikerült ülőhelyet szereznem egy tesitermi kispadon 4 gyerek között, akik közül 2 végigtelefonozta a szuperizgalmas műsort, 2 pedig végignyafogta… volna, de szerencsére az anyjuk gyorsan kapcsolt és az elején elcibálta őket onnan. Mivel így a kb. a földön ültem mindenki háta mögött, nem láttam semmit. Ennyi erővel otthon is maradhattam volna... Míg Andriék vonulását lehetett nézni a Covidban, igaz csak 2-2 szülőnek, addig most erre nem mehettünk be. Az ajtón kivonulást és a helyfoglalást láthattuk, aztán volt egy gyors virágátadás, de Ferencék nem hoztak virágot (nem is kellett), Korninak meg már volt 1, azért András odadúródott egy puszit adni neki. Utolsóként állt a sorban lányok között, kérte, hogy Áron álljon mögötte, nem akarta, hogy akárkicsoda taperolja a vállát. A program a szokásos volt: búcsúzó 7-esek, búcsúzó 8-osok, műsor, zászlóátadás, igazgatói makogás, díjkiosztás mindenkinek is. Az elején Himnusz, a végén – nem volt Szózat, csak ránk szóltak, hogy amúgy vége van, viszlát… Hát, egy „Köszönjük a részvételt, sok sikert a ballagóknak, további szép napot!” azért belefért volna.
Korni még felugrott a cuccaiért, én megkerestem Szilvit egy rövid beszélgetésre, aztán lőttünk pár vacak fényképet és elindultunk.
Kistesó
Még korán volt az étteremhez és amúgy se akartunk azonnal menni, megálltunk fagyizni. Manyival sikerült végre normálisan beszélgetni, úgy, hogy csak ketten beszélgettünk, nem mindenki beszélt húszfelé, közben a fiúk hazamentek a kocsiért. Mi lányok lenn vártuk őket. Beugrottunk a lakásba, kiderült, hogy az én alkalmi cipőm ott volt, kár volt hazarohanni a Korniéért. Pisiszünet után pedig kanyar az étterembe.
Kinézetre és belső elrendezésre is klassz a Pipacs étterem. Összetoltak nekünk vagy 3 asztalt; egyébként kinn is van terasz, de az nyilván nem ballagási ebédre való. Mint ahogy a hamburger se…, bármennyire is kézműves. Ugyanis volt heti (?) ajánlat, leves, főétel és hamburger is és ezt a séf, aki kijött hozzánk javasolni, kötelezőszerűen elregélte. Amúgy Manyiék totál meg voltak hatva, hogy ez mennyire menő, hogy a séf kijön személyesen. :)
Őszintén szólva nem volt könnyű választani, illetve csak nekem –, mert Manyi és Misi pacalt evett, Andri meg András rántott húst. Korni végül választott levest, amit András evett meg, mert az első kanál után kijelentette, hogy „ő nem erre gondolt”. Mondjuk, nem tudom, hogy a „Tanyasi tyúkleves zöldségekkel és csigatésztával” névről mi másra gondolt. Végül a hússal is nyavalygott és rizst mammogott krumpli helyett. Állítólag – már megint – fájt a hasa, szóval kínszenvedés volt számára az egész ebéd és tényleg láttam, hogy borzalmasan szenved ott mellettem. Most hogy ez valóban szervi baj, vagy így jön ki nála az „alkalmazkodni kell-stressz”, azt nem tudom.
Az én kajám a következő volt: Tárkonyos báránygombócleves tejfölhabbal. Valami eszméletlenül finom volt, még vagy 2 tányérral meg tudtam volna enni! A tejfölhab pedig egy szuper találmány! Kaptam hozzá pár szelet papírvékony kenyeret, aminek Andri lelejmolta a felét, amit megértek, mert nagyon finom volt az is! A második már kisebb sikernek örvendezett: végül nem mertem bevállalni az Egészben sült szilvásváradi pisztrángot, mert azt gondoltam, kevés lesz, ezért kértem egy snassz Rántott sertéskarajt házi steakburgonyával. A hús nem volt cipőtalpra verve, vastag volt és szaftos, de jellegtelen, főleg a leveshez és főleg a krumplihoz képest, ami megint borzasztóan jól sikerült, imádtam! Kaptunk hozzá kis mártogatóst is, az is nagyon jó volt! Rajtam kívül még Manyi evett egy kis gyümölcslevest, olyan kb. 2 dl-es kis bögrében hozták ki neki. Azt mondta, jó volt. A végére még volt, aki kért palacsintát, belém már nem nagyon fért semmi. Ferenc egy csokisat (kakaós tészta tejszínhabbal töltve), Manyi meg egy gyümölcsöst kért. Brutál cucc volt mindkettő! Ami egy igazán nagy – és sajnos kellemetlen – meglepetés volt, hogy mialatt ettünk, kifogyott a limonádé. Kértünk volna egy második pohárral, de már nem volt, úgyhogy kénytelenek voltunk kólát inni. Én addig is azt ittam, meg akartam volna kóstolni a limonádét. Egy olyan étteremben, ahol van pisztráng meg vízibivaly, nincs elég citromlé. Hát, elég érdekes. (Szilvi szerint limonádéporból csinálják és az fogyott el.)
Végül 7 főétel, 3 leves, 3 desszert, 3 kávé és az üdítők volt kb. 50e Ft, amitől hirtelen lehidaltam, utána eszembe jutott, hogy egy hete 10e Ft-ért néztek bele a számba… Szóval sok volt, de ennyi.
14 órára végeztünk, gondolkodtunk rajta, hogy átgurulnak Mónosbélbe, de nem lett volna sok értelme odáig kocsikázni fél óra 3 szóért, úgyhogy ott elbúcsúztunk, ők mentek jobbra, mi meg balra (illetve pont fordítva).
20 óra körül ráírt Kornira Bogi, hogy nem akar-e ott aludni, mert szülinapja van. Persze ment. Aztán még egész vasárnap is ott ette a fene, éjjel jött haza az utolsó busszal, még majdnem ott aludt + 1 éjszakát… Akkor már nem fájt a hasa...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése