Egy ilyen „utószülinap, meg amúgy megígértük”-programként tegnap Korni meg Andri bement Egerbe VR-ozni a HCGamingbe. Ez a hely a Lenkey mellett van, a Gárdonyi téren, pár hónapja nyílt és nagyjából az első két vendég Korni volt meg Bogi (meg persze más iskolások is). Már kipróbálták a Beat Sabert egymás ellen, de különben a legtöbb gyerek csak bámészkodni meg beszélgetni jár be, ugyanis nagyon sokba kerül. Ma viszont kifizettük nekik, hogy játszhassanak együtt Andrival… Kár, hogy mire Andrinak lett helye, Korni rosszul lett a VR-szemüvegben. Úgyhogy végül nem egymással játszottak, hanem egymás mellett. Sok értelme volt…
Ma megint Egerben lógott egész nap, de Bogival. Bementek a patak partján lévő Itt és most étterembe és vettek egy 650 Ft-os tzatzikit „egy pici tányérral”. Vattacukrot is ettek, meg málnaszörpöt ittak, de azt nem tudom, hol.
Én csináltam sajttortát, de valamiért nem sikerültek az arányok, szerintem vagy sok, vagy kevés lett bele a tejszínhab. Nem tudom, melyik. Zsíros lett és szétesik.
Egyébként kihívásra csináltam, ami elég vacak, mert 3 havonta ad plecsnit: 1 hónap 1 kaja. Az ez előttit elbuktam, mert lusta voltam, pedig klassz kajákat kért: fánkot, babkát (ezer éve ki akarom próbálni), csigát, de ezt is el fogom, mert a következő kaja a foccacca és azt utálom.
Mészöly Ágnes: Fekete nyár: Furcsán vagyok Mészöly Ágnessel, mert olvastam tőle elképesztően jó és borzalmasan rossz könyvet is már. Ez az előbbiek közé tartozik.
Adott egy 16 éves „mufurc” kamasz lány, aki feketében jár, animéket rajzol és élete célja nem a középfokú angol nyelvvizsga, hanem hogy elmehessen egy képregénytalálkozóra és ott az elképzelésének megfelelő jelmezben parádézzon. Ennek alárendel mindent: pénzt, időt, energiát nem kímélve megy egy varrógép után, miközben halvány lila gőze sincs róla, hogy kell varrni, de mindegy, mert megoldja valahogy majd. Szerencsére véletlenül összefut az évek óta negligált szomszéd nénivel, aki segít neki. ...és innen beindul a történet.
Nagyon sok konfliktus, probléma, kérdés bejön a történetbe és csodálatos, hogy mindegyik le lesz zárva a végén, egyik sem marad elvarratlan, de mégsem csavarodunk bele, tökéletesen tudja tartani az idővonalat és a sok szálat az író. Behoz egy új barátságot, egy (-két) fiút, Fanni megold egy ezer éve húzódó problémát és elkísér utolsó útjára egy haldoklót, (+ meggyászol egy rég meghalt nagymamát, akit addig nem sikerült). Mindeközben ő maga is fejlődik, tanul és változik, megtalálja az igazi önmagát és talán a saját Istenét is, akit az iskolában és otthon próbálnak belé rugdosni. Rengeteg minden van itt, de mégsem katyvasz, MÁ olyan mesterien csavarja a szálakat, olyan olvashatóan ír, hogy egyszer sem lapoztam vissza értetlenül, mert elakadtam volna.
Persze fel lehet róni hibájának, hogy túl egyszerű a könyv, a konfliktusok és a megoldások túl egyértelműek, a szereplők kicsit klisések és hol vannak a valódi felnőttek, de mindez engem nem zavart, pedig egyébként szokott.
Amivel nem tudtam mit kezdeni, az az Urara-rész volt, ez a japán iskolás mangalány, aki amúgy egy démon…, utazgat időn és téren ide-oda…, mivan?! Értettem a célját, de… mivan?! Nem volt se érdekes, se izgalmas, igazából zavart, hogy megszakítja vele a történetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése