András reggel munkába ment, előtte bevitte a lakásba az utolsó (utáni) cuccokat az esti Andri-partyra. Ő 18 után ment be, akkor gyülekeztek a gyerekek, Tomi barátja meg azt hiszem, három lány. Pizzarendelés, zenebömböltetés meg városban kóválygás volt a terv, ez utóbbiban necces volt, hogy be tudja-e zárni ajtót (szorul valamiért, bár az én kulcsom már majdnem U alakú, úgy el van hajolva). 22 óra körül felhívott – András dünnyögve vette fel a telefont: „Na, nem tudja bezárni…” – de pont azért csörgött ránk, hogy be tudta, ne aggódjunk.
Korni 10 körül felhívott, hogy eljönne korábban a táborból Zoéval, akinek mennie kellett buszhoz. De ő nem jött haza, hanem Egerben maradt, csakhogy egyedül unatkozott: menjen be Andri vagy én! Közben András is rám írt, hogy esetleg bemehetnék, ha van kedvem, szét akar nézni az OBI-ban. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy megyek Egerbe.
Egerben a Frei kávézóba mentünk Kornival, ami a sétálón van. Sosem voltam odáig ezért a kávézóért, de a kis sarkot, ami a plázában van, szeretem, kellemeseket kávéztam ott. Már alig vártam, hogy beülhessek Kornival egy jeges kávéra meg egy sütire (amit az Instán láttam egy lánynál). Ez a hely a sétálón nagyon furcsa. Belül dizájnos, kívül semmilyen. Az árak az ég tetején és a fagyis kávé vacak volt. A süti se volt a legjobb, bár annyira miniatűr szelet, hogy alig tudtam megállapítani ennyiből, hogy ízlik-e.
Nem maradtunk sokáig, Korni elmesélte a tegnapi napot, utána átmentünk a DM elé fagyizni. Dél után képtelenség megmaradni Eger 3 városközpontban lévő terén: a Dobó tér padjaira még csak-csak vetül árnyék (főleg, amelyiknek nincs háta), de a Gárdonyi téren és főleg a Tökös téren képtelenség 5 percnél többet elviselni. De leülni meg csak itt lehet, így főztük az agyunkat a 40 fokban és vártuk, hogy 16 óra legyen és András jöjjön értünk. Az utolsó órában megjelent Szilvi, fél órát elfuldokolt velünk a melegben. Ettünk egy fagyit, Korni elsétált a zeneiskolához jégkásáért. Az utolsó fél óra a gyógyszertár előtt kínlódás volt: a lépcsőn ültünk, csak ott volt árnyék, a padok forrottak. Nem a meleggel van baj, végre meleg van! De hogy ebben a nyomorult városban hogy nem lehet egy darab fát elásni a rengeteg tégla közé, azt soha nem értettem.
András hulla volt, végül nem mentünk Obiba. Tökre megérte bemennem…
Frei cafezás közben mesélgetett Korni a tegnapi napról. Lényegében nem sok minden történt, nem csinált semmit, amit nem akart. Pl. nem ment lézerharcra. Nem volt kötelező, de mondtam, fizesse be, legfeljebb nem megy. Hát, nem is ment, a pénzt is visszakapta. Helyette krumplit pucolt a gulyás leveshez, amit a magyar tanár főzött (odavalósi, így csatlakozott), mondjuk, enni abból se evett, pedig olyan sűrű volt, hogy megállt benne a kanál. Éjszakai túrázni volt. Egyébként elvolt, jól érezte magát.
Mindeközben a hangja egyre híresebb lesz, eddig 9256 megtekintés van rajta.
Érdekes könyv volt. Az író Kováts Adél, népszerű színésznő lánya…, de ez teljesen irreleváns a könyv szempontjából és egyáltalán nem tetten érhető a könyvben. (Esetleg annyiban merült fel bennem, hogy egy híres színész és táncos gyereke talán több mindent megkap fejlesztésben, mint egy mezei pedagógus gyereke, de ez nem igaz, szerintem. Ha a mezei pedagógus utánamegy a dolgoknak és van elég pénze, akkor ő is megkaphatja ugyanezeket a fejlesztéseket.)
Természetesen egy téves diagnózis és egy orvosi műhiba okán vízfejűséget diagnosztizálnak nála –, na igen, még híres színészekkel is megtörténik, hogy elcseszett orvosok kezébe kerül a gyerekük. Laura (Rozália? - ezt a spirit-maszlagot nem értettem) hozzáállása a kőkemény fejlesztésekhez, a műtétekhez és a többi „nyalánksághoz”, ami egy ilyen betegséggel jár, nagyban függött, azt hiszem, a szülők, a család pozitivizmusától, végtelen és feltétlen szeretetüktől, attól a biztonságtól, amivel körülvették ezt a gyereket. Azt hiszem, ez volt a kulcsa ennek a könyvnek is, hogy bár megtehette volna, de mégsem szólt szenvedésről és szomorúságról, hanem kitartásról, sikerekről és leginkább boldogságról.
Annyira átgondoltan, választékosan, érthetően ír, hogy azt gondoltam, áthúzta egy szerkesztő…, de aztán van egy rész az írásról és most már biztos vagyok benne, hogy nem, sőt, ez a fajta tudatosság, pontosság, érthetőségre törekvés Laura sajátja.
Van egyfajta történeti íve a könyvnek, de nem mondanám regénynek, inkább egyfajta „utó-napló”-nak. Ehhez az is hozzájárul, hogy ismerősök írnak bele kis leveleket Laurának/-ról. Nekem ez amúgy nem tetszett.
Mint ahogy nem nagyon tudtam mit kezdeni a lelki dolgokkal (a levegő-rész) sem, nem értettem és nem is érdekelt. Ez szerintem mindenkinél más, hogy lelkileg hogy hat rá egy betegség.
De alapvetően nem kicsit inspiráló a könyv létezése, hogy egy ilyen betegséggel születő gyermek, ha megfelelő kezekben van és elegendő gondoskodást kap, semmivel sem lesz kevesebbre képes, mint egészséges társai ((szóval nem szükséges azonnal a zaciba hajítani...))
De alapvetően nem kicsit inspiráló a könyv létezése, hogy egy ilyen betegséggel születő gyermek, ha megfelelő kezekben van és elegendő gondoskodást kap, semmivel sem lesz kevesebbre képes, mint egészséges társai ((szóval nem szükséges azonnal a zaciba hajítani...))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése