Korni utolsó általános iskolás, ottalvós kirándulása történt a mai napon. A ballagás, a bankett meg a tabló miatt csak egy „fapados” kirándulás jöhetett létre és még így is bele kellett fizetni saját zsebből is. Felsőtárkányba mentek a Bábakalács Erdei Iskolába (amiről a fényképek alapján azt hittem, hogy a Hegyikristály Ökopark, ahol 2014-ben voltunk Andri osztályával bográcsozni. Csak a hasonló jurta miatt gondoltam ezt, azóta már azt is kikupálták, építettek hozzá „Vital Spa Clubot”, mert az kell, mint egy falat kenyér, a magyaroknak…) Helyközi járattal mentek ki, programterv volt a lézerharc (3500 Ft-ért), számháború (ingyen) és bográcsozás (osztálypénzből), valamint éjszakai túra és tábortűz. András délután véletlenül felhívta Kornit, azt mondta, épp nem történik semmi, ülnek a táborban. Este Szilvi hívta Rékát, ő annyit mondott, épp tábortűz van és hogy vacak volt a kaja – rántott hús petrezselymes krumplival. Ami szerintem jó kaja, Korni szereti is, de ő se evett egész nap semmit, mert fájt a hasa.
Én délben mentem be Egerbe, vettem végre 10 méteres pórázt és beugrottam a DM-be is. Kijöttem sok vacakkal: vettem két tusfürdőt, a citromos régi kedvenc, a trópusi pedig finom narancsos illatú.
Vettem még fogkefét, fogkrémet, szemeteszsákot, törlőket, fémdörzsit, vízkőoldót a vízforralóba. Apróságokat. A végén a kosárba tettem egy 800 Ft-os mézes puffasztott tönkölybúzát. Fura, különleges, de finom, két adagtól pukkadásig ettem magam. Jött András, bár nem voltunk éhesek, de mindketten ettünk. Én rántottszeletet sült krumplival… - helyett szokásos rántott sajt-görög salátát, már nagyon unom. De a hús nem volt túl bizalomgerjesztő, hasábkrumplit meg, ami szerintem alap egy kifőzdében, nem lehet kapni, helyette lehet csipszburgonyát, ami jó lenne, ha nem öntenének rá egy kiló életízesítőt, hanem csak sóznák. Ezt sem értem, minek kell.
Kaja után beugrottunk a lakásba, felhúztuk az ágyneműt a holnapi partyra. Egy pillanatra láttam a fehér cicát.
Este kipróbáltam a pórázt. Hozzá kell szokni, volt, hogy magára tekerte és meglepődött, mikor felborítottam, hogy kitekerjem belőle, de leginkább a két mellső lába közé akad be. Nem zavarja, egyébként. Jóval többet tud kóvályogni, nekem kevesebbet kell utána mennem, ritkábban ránt meg, mert túlhúzza, tudok lassan utána haladni. Az eladó azzal reklámozta, hogy strapabíró…, mondjuk, ezt nem mondanám, első alkalommal kipattant egy gumicérna a borításból. Mindegy, csak pár évet bírjon ki! Néhány hete intenzív cserebogárpárzás van, sötétedéskor öklömnyi bogarak jönnek húszasával. Nem vagyok egy ősasszony, eléggé félek a nagy bogaraktól, még messziről mozdulatlanul is, nem hogy repülve. A kutya-macska bezzeg nem fél, röptében kapja el, reccsen a foga alatt. Undorító…! Mondjuk, annyira nem, mint a kibelezett egér az ajtóban. Jön a nyár...
cica szieszta
Rose McGowan: Bátor: Nagyon furcsa ez a könyv!
Azt gondolom, hihetetlen nagy bátorság, elszántság kellett megírni…, ugyanakkor hihetetlen nagy kétségbeesés is.
Néha azt gondoltam: Ez a nő egy idióta. Miért nem megy el? Miért nem lép ki, hagy ott csapot-papot és menekül? De igazából fogalmam sincs, én megtettem-e volna. Ahogy írta is: egy 200-zal pörgő mókuskerékben volt és muszáj volt futnia, főleg, mert néha még csapkodták is, hogy fussál!
Az utóbbi időben nyilvánosságra kerültek zaklatási botrányok, és ez jó! Nem félnek nagy neveket mondani, olyan embereket megvádolni, akik addig sebezhetetlennek gondolták magukat és ez nagyon jó! Mert a mindennapi életben számtalan zaklatás ér embereket (direkt nem írom, hogy nőket, mert biztos vagyok benne, hogy férfiakat is). Sok az érzelmi intelligencia-hiányos ember, sok a stressz, ami némelyekből erőszakként tör ki, és rengeteg az, aki azt gondolja, hogy egy bizonyos pozícióban az alárendeltekkel bármit megtehet: a tanár zaklathatja a gyereket, a főnök a beosztottat, a buszsofőr az utast, a százkilós kőműves a húszkilós nőt, aki megy az utcán. És az alárendeltek szégyenkeznek, hogy „minek ment oda”, mert ezt kapják a tehetetlen társadalomtól reakcióként.
Ezért egy ilyen könyv, még ha sokszor kínszenvedés is olvasni, egy interjú, amiben kitálal a zaklatott, egy hír egy zaklató ellen tett feljelentésről ezeknek a kisembereknek is segít: a gyereknek (vagy az anyjának), a beosztottnak, az utasnak és a húszkilós nőnek. Ha Paige Matthews-t is zaklatták és ő fel merte emelni ez ellen a hangját, akkor nekem is menni fog! Nem vagyok egyedül. Ez nagyon jó ebben a könyvben.
Mint „könyv”, annyira nem kiemelkedő: számomra nehezen volt olvasható, nem tetszett a nyelvezete (mintha angol lecke fordítását olvastam volna) és rengeteg kegyetlenség van benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése