2022. május 1., vasárnap

2022. április 14.

Tegnap, egy hirtelen ötlettől vezérelve Korni Boginál aludt, így egyedül indultam a mai – jó előre megbeszélt – anyanapunkra. Átbuszoztam Egerbe, ő a buszváróban várt, aztán betotyogtunk a plázába. Mivel tegnapról még táska is volt nála, nálam meg kabát, megnéztük, beférnek-e a csomagmegőrző széfbe. Szerencsére befértek, így nem kellett cipelni.
Igazából eldöntöttük, hogy benézünk ezer helyre és megveszünk mindent, de valahogy se boltozni, de vásárolni nem volt kedve egyikőnknek se; pont a legjobbkorra sikerült összehozni ezt a bóklászós napot. Főleg, hogy egy igen nagy kiadással kezdődött: vettem mindhárom állatra kullancsirtót, 6e Ft-ért. Pedig a legócskább márka.
Bementünk a DM-be, percekig szimatolgattuk a parfümöket, a végére már annyira tele volt az orrom, hogy nem tudtam megkülönböztetni őket. Végül nem is vettünk, már nem emlékeztünk, melyik tetszik és drága is volt. Vettünk tusfürdőket,


a Dream on édeskés virágillat, a Sport & Refresh savanykás gyümölcsillat a Caribbean feeling pedig nekem tetszett, kókuszos. De mást nem vettem, semmit nem találtam, bár nem is kerestem.
DM után felmentünk a könyvesboltba. Megrendeltem Hartay Csaba új könyvét – még aznap jött üzenet róla, hiszen van belőle példány a boltban, de jobb biztosra menni – ezt megvettem a karácsonyi ajándékkártyával. Közben eszembe jutott, hogy nem rég olvastam az Instán, hogy be kell váltani a Libri-kártyáról a pontokat, mert 1-től letörlik a maradékot, de nem tudom, melyik 1-re vonatkozott. Igazából mindegy is, mert én új könyvnél mindig felhasználom, most is csak annyi volt rajta, amennyit a Hartay-könyvre kaptam. Korni nézegette a kipakolt akciós dolgokat, de nem tetszettek neki, viszont nem akciós meg igen: egy vászonszatyor. 2e Ft volt, pár száz forintnyi pontot levontak belőle a kártyáról, így megkapta. Nagyon örült neki, utána napokig hordta az iskolába is, de kb. 2 hét alatt elkezdett kopni az alja és a válla. Magyarán szólva ócska cucc.


Könyvesbolt után Burger king, Korni menüt evett, én egy shake-et ittam. Utána nem is volt kedvünk tovább a plázában kóricálni, elindultunk az első bejárat felé. Már majdnem kinn voltunk, mikor eszembe jutott, hogy a cuccaink a széfben maradtak, de úgy gondoltuk végül, jobb is ez így, legalább nem cipeljük. András jött értünk kocsival, beugrottunk visszafelé. Szép kényelmesen lekullogtunk a könyvtárig. Túl sokáig nem nézelődtünk ott sem, én természetesen nem találtam semmit és ekkor már András is benn volt Andrival Egerben. A H&M-ben kóvályogtak éppen, Andri vett magának izomtrikót. Kár, hogy átesik a másik oldalán. Bár sokat számít a heti többszöri edzés – főleg a lelkének –, csini kis karja meg háta van és már a combja is formálódik, de az egész gyerek egy piszkavas, amíg nem szed magára egy kis zsírt, addig lóg rajta az izomtrikó. Ettől függetlenül hihetetlenül büszke vagyok a kitartására, főleg, mert élvezi is közben, nem csak, mert megdolgozza a testét, de a látványos változást is.
Ez volt az anya-lánya napunk, a legközelebbi május 4-én lesz, amikor elkísér Pestre a fogorvoshoz. Már nagyon várom, szeretek vele kettesben lógni.

Nincsenek megjegyzések: