A medve kimászott a barlangjából. Nem látta meg az árnyékát, mert még mindig a téli kabátjában volt, orra elé húzott meleg sállal, de legalább nem is bújt vissza…, mert vinni kellett a Kicsicicát állatorvoshoz. Ma másztam ki a házból a Covid óta először. Mennem kellett postára és gyógyszertárba is, kicsit féltem, hogy kipurcanok, de nem, még jól is esett sétálgatni. A téli kabát ellenére jó idő volt! Mindez az után történt, hogy Kicsicicát elvittük hajnali ivartalanításra. Én voltam az első, most nem kellett órákat várni, így várhattam Andrásra órákat, neki ugyanis 1. órája volt és utána tudott hazahozni. A műtét hamar meglett, nagyjából ugyanazokat az instrukciókat adta a doki, mint Sunnynál: délig ne engedjem ki a hordozóból, ma csak igyon, első pár nap nem fog enni (ez úgy emlékszem, nem jött be, amint kaphatott enni, falt). Ugyanaz történt, mint Sunnynál: totál zavartság ébredés után, két hányás, alvás egész nap és folyton fetrengett, kereste a helyét a hordozóban. Estefelé kiengedtem, akkor már jobban volt, leült a kályha elé, bement Andrihoz, visszamászott a hordozóba. Éjszaka benn aludt a házban, gondoltam, hogy majd kalamol valamit, de nem hallottam hangját se. 18e Ft volt a műtét, 2 hét múlva varratkiszedés.
Miért van, hogy minden iskolában van egy slepp, aki macerálja a többieket? Miért van, hogy ez soha, egyetlen felnőttnek, tanárnak, portásnak, karbantartónak sem tűnik fel? Mi van ezeknek a szüleivel, tényleg nem látják, hogy idióta a gyerekük?!
Miért nem figyelnek oda arra a gyerekre, akinek meghalt az apja, főleg, amikor romlanak a jegyei? (Ha már annyira másról se szól(hat) az iskola, csak a tanulásról...) Miért nem érdekel ez senkit? Az anyára hagyják, aki nagy valószínűséggel maga is szenved?
Miért tojnak a szomszéd néni fejére, aki próbál segíteni?
Igazából ezek a kérdések tolultak fel az agyamban, miközben olvastam ezt a könyvet. Nagyon-nagyon felhúzott az emberek érzéketlensége; még az is érzéketlen volt, aki azt hitte magáról, hogy de nagyon érzékeny (anyu barátnője a jógájával - attól, hogy neked segít, ne tukmáld másra, az nem segítség).
Komolyan az van, hogy ha bánata van egy gyereknek, akkor nem várhatja a közvetlen környezettől a segítséget, hanem fel kell hívnia egy random telefonszámot, ahol random ismeretlen emberrel kell beszélnie…? Komolyan ennyire homokba dugjuk a fejünket és akkor is elfordulunk, ha az arcunk előtt bántanak valakit…? - - - Ezért nem kapunk soha segítséget mástól, mert mi sem adunk. Aztán persze fel vagyunk háborodva, ha nekünk sem segít senki, hogy mennyire érzéketlen mindenki és miért nem változik meg…?
Ez a könyv nem segít, de nem is ez a célja. Szerintem az a célja, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük magunknak és megválaszoljuk: te ilyen vagy?! És jó ez neked…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése