Tegnap főztem; csináltam tésztát káposztás tésztához, rakott káposztát meg Kálci-féle formakenyeret. Ez utóbbit többek között azért, mert Andri rákapott a toastkenyérre, és mivel jó páran a szemem elé tolták a face-en a saját sütésüket, gondoltam, kipróbálom én is. Nagyon egyszerű megcsinálni és nagyon klassz, bár kicsit sok sót tettem bele és másnap már eléggé ehetetlen, de friss melegen nagyon szuper!
Ma mindenki bement dolgozni reggel, de Korni még 8 előtt elkezdett velem csetelni, hogy vacakul van. Mondtam, hogy ha nem érzi jól magát, jöjjön haza, de jó lenne, ha valakinek szólna ott. Na, itt teljesen szétesett, mert a tanár, akivel 1. órája volt bevágta, hogy „ő nem engedheti haza”, csak az osztályfőnök, aki meg nem is volt benn. Mondtam, hogy ez hülyeség, akkor lépjen le. Végül hazajött. Nyűgös, de nincs nagy baja…, lehet, hogy lesz. Főleg, mert nekem is van, fáj a torkom és András is nyúzott.
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes: Év(tized)ekkel ezelőtt már olvastam ezt a könyvet, de nem emlékeztem belőle semmire, csak arra, hogy nagyon felhúzott. Hát most is...
Felháborító és vérlázító sztori. Gondolkodtam, hogy lehetett volna másképp, de valahogy annyira determinált volt már az első pillanattól ezekkel az emberekkel – a jellemtelen orvos, a papucs feleség, a dirigáló rokon és persze a csendben magában morgolódó öregúr.
Az jutott eszembe, mennyi ilyen kisemmizett kis öreg lehet napjainkban is az öregotthonok mélyén…, mert most már az sem divat, hogy magunkhoz vesszük idős szüleinket.
Nem tudom, mennyire számít a nevelés. Nincs szó a regényben az öregúr feleségéről, a családi életről, annyit tudunk, hogy a lánya ugyanolyan tesze-tosza, mint az apja. Nem beszélgetnek, nem oldanak meg konfliktusokat, nyájaskodnak és aztán meg fröcsögnek. Persze akkoriban nem is volt divat a kommunikáció (most se az, csak másképp nem), főleg az apával, de hajlandóságot se láttam rá, hogy elkezdjék megismerni egymást. Ráadásul, ha bármelyiknek is lett volna egy önálló gondolata, a két másik egyből túlordította volna.
Végtelenül szomorú történet.
Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter: Eszerint a videó szerint ennek a könyvnek eredetileg hiányzott a két utolsó fejezete, vagyis a happy end. Gárdonyi lezárt egy életútnyi szerelmet úgy, hogy „menj anyádba” és az olvasóknak kellett rugdosni, hogy azért ne így fejezze már be…
Hát, elhiszem, hogy Gárdonyi szerencsétlen volt a szerelemben, de hogy ennyire szar író, azt nehezen. Ha elképzelem az utolsó két rész nélkül a regényt, nagyjából semmi értelme sincs.
Végig feszült voltam olvasás közben, a csattanóra vártam, hogy mikor üt be a ménkű, de nem ütött be, inkább csendes rothadás volt… Rossz lehet így leélni egy életet, vagy egy fiatalságot, mert végül is a legszebb éveiket cseszték el erre a huzavonára.
Egyébként nagyjából az Ida regényével van egy szinten ez a történet; egy szerencsétlenül kivitelezett szerelem, kisebb csavarokkal, némi humorral. Könnyen olvasható, Gárdonyis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése