Ma nem olvastam semmit, csak egy Hartay Csaba-novellát. A readathon mai feladata ugyanis az volt, hogy 5 perc, vagyis „Olvass el egy novellát!”. Este egy Youtuberekkel kapcsolatos kvíz volt. Nem nagyon ismerem őket, akiket nézek se, hát még a többieket, így ez számomra nem volt olyan jó szórakozás. Ráadásul nagyon lassú volt.
Rakott krumplit főztem, természetesen nem úsztam meg baleset nélkül: lereszeltem az ujjam. Nem is a fájdalom, ami zavar, mert az pillanatig tart, hanem, hogy utána napokig vérzik, így semmit nem tudok csinálni. Most is kínszenvedés volt összehozni utána a kaját. A vékonyra reszelt krumpli mellé kevertem szintén vékonyra reszelt ujjat répát. A krumpli-répa kutyulmány került a tepsi aljára, fölé tettem 4 db főtt tojást és virslikarikákat, aztán némi tejfölt, sót, borsot, paprikát. Aztán krumpli-répa megint, virsli, tejföl (ide tojás már nem jutott), tetejére már csak krumpli, hogy nagyjából vízszintes legyen. Letakartam alufóliával, majd 50 percig sütöttem. Közben felvertem pár tojást, levettem az alut és úgy öntöttem a krumpli tetejére, hogy folyjon a lyukakba, a tetején pedig amennyire tudtam, elkentem. Visszatettem, sütöttem még 10 percig. Fincsi lett, a répa miatt kicsit édeskrumpli-beütése volt az egésznek.
A gimis védőnő átküldte Andri státuszvizsgálatát. Bár 5 hónapja jár edzeni és ez meg is látszik rajta, azért a régi „problémái” nem múltak el pikk-pakk. Pl. a BMI-je 16,91, ami még sovány és a gerince is görbe. Ezt egyébként ő is megállapította, amikor egy edzőtermi eszközt nem tudott megemelni, ugyanis ahhoz egyenes gerinc kellene –, az övé pedig annyira nem egyenes, hogy nem tudta úgy tartani magát, hogy szabályosan megemelje. Sajnos a folyamatos gépnél ülés nem segít ennek javulásában és az edzés önmagában nem elég. Főleg ez a típus; járnia kellene úszni.
Korni rajz órai alkotmányai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése