Idén teljesen rákattantam a booktuberek videóira. Míg tavaly csak a Pergamenre hányt szavakat néztem, idén rajta kívül még nézek rendszeresen vagy 3-4 másikat (Sanna, Hails, Enikő, Dóri) és egy csomót nem rendszeresen. Természetesen így mindig annyi olvasnivaló gyűlik, hogy szerintem engem ez frusztrál és ezért vannak olvasási válságaim.
Szeptemberben az egyik kedvenc állandóm, Sanna elindított egy „sütinevű” readathont, ami annyira cuki volt, hogy már akkor sírtunk a decemberiért. Ez volt az Almáspite readathon, amin én annyira vettem részt, mint a mostanin, a Mézeskalács readathon-on: vagyis nagyon terveztem és nagyon akartam, de végül nem lett belőle semmi. Végül is sikerült elolvasnom 1 és fél könyvet (egyet befejezni, inkább), de a többi promtot nem igazán teljesítettem.
1. Nézz meg egy karácsonyi, vagy számodra ünnepi hangulatú filmet – A fiú, akit Karácsonynak hívtak című Netflixes filmet akartam megnézni, de mivel senkinek nem volt kedve hozzá, így inkább elolvastam a könyvet. Igazság szerint most még kevesebb kedvem van hozzá.
2. Olvass el egy télen játszódó könyvet – Ez megtörtént, mindkét könyv télen játszódik (illetve az egyik télen is…, bár szerintem soha nem volt olyan meleg Moszkvában, mint a regény írja).
3. Igyál egy meleg italt – Ez az egy, amit normálisan, sőt, túl is teljesítettem: András kapott ajándékba egy doboz Baileys ízű cappuccino-port. Elsőre nagyon finom volt, az 5. már kifejezetten nem ízlett (természetesen nem egyszerre ittam meg mind, hanem napok alatt).
4. Olvass egy könyvet, amihez ebben az időszakban húz a szíved – Már annyiszor hallottam Matt Haig Karácsonyfiús könyvéről, hogy félretettem az íróval kapcsolatos ellenérveimet és elolvastam a könyvet. Kár volt... Egyébként a J.K. Rowling Karácsonyi malacán is gondolkodtam, de az már nem fért bele.
5. Süss egy karácsonyi vagy komfort sütit – Ez abszolút nem sikerült. Nem sütöttem semmit hétvégén. (Egyébként ezeket terveztem, vagy legalább egyet belőle)
6. Olvass egy fehér borítós könyvet – Egyik sem fehér, de mindkettő, amit olvastam, világos.
7. Ajánlj valakinek egy számodra kedves olvasmányt – Ennek a promtnak a lényege az volt, hogy ez majdnem olyan, mint az ajándékozás. De én nem ajánlok senkinek semmit; aki olvassa a blogot, tudja, mi az, amit szerintem el kéne olvasni és mi az, amit nem.
8. Olvass egy karácsonyi könyvet – Ez lett volna a Karácsonyi malac és/vagy a Matt Haig-könyv.
9. Készíts egy kézműves ünnepi díszt – Ezt a pamacs-girlandot akartam megcsinálni, de Korni sehol a városban nem talált hozzá pamacsot, úgyhogy nem csináltam. És mást sem.
Igazából nem is a promtok teljesítése a fontos ezekben a readathonokban, hanem hogy ilyenkor lehet igazán együtt a booktuber a nézővel. Együtt olvasás live-ban (én ezt szeretem a legjobban), valamint a discordon (én azt soha nem szoktam; az első readathonon próbáltam, de annyira összeszokott banda van, hogy nehéz újként csatlakozni), vlogok, TBR-listák. Különösen Sanna vlogjait szeretem, annyira hangulatosak! Aranyos kis művész-csaj.
Na és íme a két könyv, amit olvastam a két nap alatt:
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája: Hát ez elég szottyos lett. Jól kezdődött, addig, hogy Szolovejt meg nem ölték, ami kb. a 30. oldalon történt… Onnan két részre oszlott a regény: az egyik fele teljesen érhetetlen katyvasz volt félinformációkkal, a másik dögunalmas mászkálás és kardozgatás.
Vászja teljesen unszimpatikus lett, az első két kötet kemény, titokzatos, vonzó Morozkoja pedig itt teljesen jelentéktelen, tehetetlen, vernyákoló hülye gyerek, főleg a regény második felében, ahol Vászja összeállt a Medveggyel. Sőt, ez a Vászja mindenkinek a valakije-gondolat magasabb szintre emelte, mint őt.
Utáltam a nagy arcú Pozsárt –, Szolovej aranyos, vicces volt, érződött a szeretet köztük, ebben a tűzlóban semmi érdekes nem volt, nem szerette Vászját, nem is érdekelte, csak ment, ahová küldték, érzelmek nélkül. A végén a feltámasztott Szolinak persze semmi értelme nem volt, nekem kb. azt mondja, hogy „navazze, még ezt is megkapta, most már tényleg mindene megvan”. Kár volt!
Az „éjféles” időutazást nem értettem, ennyi erővel menjünk vissza egy ezer évvel ezelőtti éjfélre és öljük meg az első tatárt csecsemőként (baby Thanosz).
Ami a legnagyobb káosz nekem: bármennyire is jól hangzik, a valódi kereszténység és „boszorkányság” – illetve minden, ami nem keresztény –, nem tűri egymást. Vagy ha igen, akkor egyik sem igazi. Ami nem baj, de akkor ne adja be nekem, hogy az… Volt egy pillanat a regényben, amikor ez a gondolat testet öltött: amikor Konsztantin rájött, hogy van Isten. Szergej lehetett volna az Egyisten képviselője, de folyton azt hajtotta, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek”, ami kb. azt jelentette: Isten nem elég erős, kellenek a démonok, hogy egy háború lefolyjon (és itt nem a keresztény harcolt a pogánnyal, hanem a keresztényféleség és a pogány egy másik pogánnyal). Szóval ez az ideológiai cucc nekem elcsúszott, de talán nem is kellene ennyire komolyan venni egy fantasy regényben. Vagy pedig meg lehetett volna oldani jobban, nem tudom. Az első kötetben pl. teljesen jó volt, hogy Konsztantin csak látszólag volt keresztény, egyébként egyáltalán nem, míg Szása pl. attól függetlenül is erős keresztény volt, hogy harcolt és nem maradt a kolostorban.
Kár ezért a regényért, mert nagyon jól indult...
Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak: Ez egy szép történet… lehetett volna, de mivel Matt Haig írta…
Eddig két könyvét olvastam – illetve csak másfelet, mert az Én és az emberek annyira irritált, hogy az első oldalak után félreraktam.
Még csak annyit tennék hozzá, hogy idén el vagyunk halmozva Mikulás-eredettörténetekkel. Klaus filmben, könyvben, képregényben; egyikben egy gyászoló apa, másikban egy gyászoló fiú, harmadikat nem olvastam, de a címlap szerint egy aganccsal és karddal hadonászó harcosféle. De egyetlen szerző sem írta meg azt a történetet, amit évszázadok óta tudunk a Mikulásról: Szent Miklós legendáját. Belőle senki sem írt vicces mesekönyvet, nem rajzolt dark fantasy képregényt, még csak említés szintjén sem lett elővéve a Mikulás keresztény eredete. Vajon miért…? Lehetséges, hogy a mítoszok újrateremtésére van szükség az interneten nevelkedett túlpörgött gyerekeinknek, de tényleg így kellene megismerniük a Mikulást…? Sámánok, fajgyűlölő koboldok, meg depressziós öregemberek…? Tényleg...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése