Leányrablás 10/4 – Eddig ez volt a mélypont. Most tartunk a Kaméleonka-résznél és szerintem nem agyhalottak a hallgatók (főleg, hogy 99%-uk ismeri a regényt), úgyhogy nem kellene elmondani minden egyes mozzanatot a regényből. Kínszenvedés volt végighallgatni a fürdetést a kórházban, teljesen fölösleges időhúzás.
Van még egy óriási hiba, amit elkövettek. Nem tudom, kinek az ötlete volt és még kevésbé értem, miért vállalta el, de szegény Gálvölgyi János szinkronizál minden második szerepet. Legtöbbször önmagával beszélgetett és annyira azért nem zseniális, még ha az is, hogy ez rádiójátékban ne legyen baromira zavaró! Nem volt több színész, vagy mi? Az embernek akaratlanul is megfordul a fejében, hogy nem adtak elég pénzt a produkcióra és a színész bevállalt féláron több hangot is. Pedig valószínűleg nem ez történt, hanem valami okos azt gondolta, hogy ez mennyire jó lesz, mennyire profi lesz. Hát, nem az, sajnálom szegény Gálvölgyit, akinek gyanítom, akkora tévedése ez a rádiójáték, mint Csőre Gábornak az Alza.hu. (Alza-sztori: állítólag minden országban az Alza-ufót az szinkronizálja, aki a South Parkban Cartment. Erre törekedtek a reklámszakemberek, mert azt gondolták, hogy ez vicces. De nem vicces, mert igazából Cartmen sem vicces, hanem egy idegesítő kis görény. A barátai, a többi 3 gyerek és a szituációk azok, akikkel/amikkel együtt vicces lesz a taplósága. Ez az Alza meg simán csak idegesítő, különösen félóránként).
Csütörtök 18 óra óta tart a Moly egyik legcukibb readatonja: Sanna Almáspite Readatonja. Eleve nagyon szeretem ezt a kiscsajt; bár totál mást olvasunk, teljesen különböző az ízlésünk, de kedves videókat csinál és nagyon szimpatikus, ráadásul nagyon ügyesen rajzol, fest, pl. brutálisan jó sminkeket csinál magának, valamint van két (vagy három?) kutyája, akik mindig ott fetrengenek a háttérben. Nagyon vártam már ezt a readatonját, nagyon jól eltalálta az ősz hangulatát és a bingó feladatait. Attól függetlenül, hogy én alig vettem részt benne igazán.
Olvass egy könyvet, amihez kedved van Természetesen olvasói válságban vagyok, fogalmam sincs, mit olvassak, semmihez nincs kedvem. Hétfőtől szerdáig elolvastam végre a Napok romjait, erről írok alant. De hát ez jócskán kívül esik a Readaton időintervallumán.
Süss valamit Nem sütöttem sütit. Még nyáron kaptam pucolt diót Esztitől és legutóbb Judit is adott egy üvegnyit, úgyhogy tervben van egy diós-krémes pite, de most ahhoz sem volt kedvem.
Nézd meg a kedvenc őszi filmed Nincs kifejezetten kedvenc őszi filmem. Sanna ajánlott még a TBR-listás videóban egy koreai filmet, amit terveztünk megnézni Kornival, de aztán ehhez sem volt kedvünk. Viszont korábban említett egy másik filmet, hogy nézzük meg, de neki most ahhoz sem volt kedve. Én megnéztem egyedül; egynek nem volt rossz, de nem ájultam el tőle.
egy kép a filmből; cicakávézóban ülnek:
Igyál egy őszi italt Sima tejeskávét iszom rengeteg tejszínhabbal – általában és most is. Majd ki akarom próbálni ezt a bébiételes pumpkin-lattet.
ez itt sima tejhabos kávé, mert közben vettem tejhabosító kézikészüléket
Vedd fel a kedvenc őszi pulcsid Nincs őszi pulcsim és kedvenc pulcsim sincs, konkrétan 2 db pulóverem van, ami megfelelően meleg, ha fázom. Látszik, hogy nem járok sehová...
Sétálj egy nagyot Ez is tervben volt, de ehhez se volt kedvem. Szegény kutya…, nyáron azért nem sétálok vele, mert meleg van, amint vége lesz a hőségnek meg azért nem, mert hideg.
Olvass el egy könyvet, aminek a borítóján van piros vagy zöld szín Eleve az olvasás bukott nálam, szóval nem volt borítószín-válogatás sem.
Egyél valami számodra komfort ételt Ezt akármikor. Sütöttem megint palacsintát; előrelátóan dupla adag tésztát kevertem, így reggel és este is. Már fél üveg szirup elfogyott.
Olvass egy „varázslatos” könyvet Hát, igen..., ez se nagyon jött össze.
Kazuo Ishiguro: Napok romjai: (The Remains of the Day): Ez a könyv Judit másik kedvence, amit a Ne bántsátok a fekete rigót mellett ajánlgat mindig nekem. Azon már végigszenvedtem magam, most pedig elővettem végre ezt a könyvet.
100 oldallal a regény vége előtt rájöttem, miről szól... Ez a könyv… egy emberről szól, aki robot. Egy másik könyve egy robotról szól, aki ember, ez egy emberről, aki robot! Ezt a „képtelen” elméletet (ami nem tudom, más fejében megfordult-e rajtam kívül) beteszi időben a két világháború közé, egy főúri villába, egy olyan helyre, ahol fel sem merülne a robotok kérdése, ha nem írta volna meg a Klara-t. Valószínűleg egyébként ezt én beszélem bele és Kazuo fejében meg sem fordult 30 évvel ezelőtt. Vagy ki tudja...
Még nem olvastam a Klara-t, a fülszöveg alapján egy érző robotról van benne szó –, de ez a könyv egy érzéketlen robotról szól, aki ember. Mindig kifogástalan, jómodorú, sziklaszilárd, megingathatatlan. Megbízható, nem dumál, ha nem kérdezik, de ha igen, bárhogy képes: komolyan, szellemesen, ahogy épp kell. Fejleszti magát, nem ítélkezik. Ha gondolkodik is, csak a feladatán. Nem zavarja, hogy robot, mert robotnak kell lennie. Ez az élete feladata: robotnak lenni, tenni, amit kérnek tőle. Robotnak nevelték, az apja is robot volt és ezt várta el tőle a környezete. Amikor mesél, akkor is érzelemmentesen, tárgyilagosan, „robotosan”. Amikor felsejlik benne valami emberi – az érzelem –, nem is érti, mintha programhiba lenne: „az sem volt elképzelhetetlen, hogy Miss Kenton abban a pillanatban, alig pár lépésnyire tőlem, valójában sír. A gondolattól furcsa érzés áradt el bennem, aminek hatására egy percig ott tébláboltam a folyosón.”
A regény zsenialitása abban rejlik (számomra), hogy ettől függetlenül, vagy éppen ezért talán – Stevens hihetetlenül szimpatikus. Szeretjük, megértjük és borzasztóan sajnáljuk. Mert nem fog és nem is akar kitörni ebből, hiába sejti, hogy az egész élete el lett baltázva.
(Megjegyzés: Csak véletlen, hogy a dokit Carlisle-nak hívják, vagy Stephenie Meyer is olvasta ezt a könyvet?)
-O.O-
A könyv után alig vártam, hogy megnézzem a filmet is. Teljesen mást adott és ez szerintem nagyon érdekes!
A könyvben inkább Stevens jelleme, karaktere és a Miss Kentonnal való kapcsolata volt a lényeg számomra, a politikai vonalat sokszor nem is értettem és nem jött át, milyen fontos dolog is történt valójában – és milyen szomorú. A filmben viszont elég nagy súlyt kapott ez is és teljesen megdöbbentett ez a szál! Sajnáltam szegény hülye Darlingtont…
A színészek – természetesen – fenomenálisak voltak! A két főszereplő között, a 22 év korkülönbség ellenére, izzott a levegő, a könyves jelenet forróbb volt, mint egy csók a Titanicon, a végén, a kézfogáskor pedig ázott a zsepi. Imádtam őket, de az első pillanattól determinált volt a sorsuk.
Persze szegény Stevens itt is robot volt; amikor Miss Kenton úgy sírt, hogy az egész ház hallotta, ő pedig bement „vigasztalni” – mi másért „tört volna rá” – képtelen másról beszélni, mint a koszos tálalóról. Döbbenetes jelenet az is…
Csöndes, őszi estékhez való bekuckózós, lassú film, nem túl happy enddel, de mint ilyen, egészen különleges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése