2021. december 10., péntek

2021. november 22.

András ma nem ment dolgozni, így a gyerekek egyedül mentek suliba, ráadásul jó korán mindegyik. Én durván hulla voltam, 10 óra felé rugdostam ki magam az ágyból, addig aludtam. De nem csak fáradt vagyok, hanem kifáradt is: egyfolytában fulladok, majd kiugrik a szívem és a legrosszabb: fáj a fejem. Van, hogy hajnal 5-kor arra ébredek, hogy hasogat a fejem. Ilyet még soha nem tapasztaltam és nem is hallottam soha senkitől. Lassan 4 éve szedem az Adcircat, amit azért kaptam, mert rosszabbodott az állapotom, de, bár a Gokis járásteszt- és ultrahangeredmények nem mutatják, szerintem megint rosszabbul vagyok. Katéterre nagyon nem vágyom, MR-t vagy CT-t pedzeget már ezer éve az orvos, de amíg le nem szedetem a fogszabályzót, esélytelen. Már pedig nem úgy tűnik, hogy ez valaha lekerül rólam...
13 óra körül indultunk Egerbe. Először a Tescoba mentünk, bevásároltunk a suliba karácsonyra, vettünk mázsa szaloncukrot, hatalmas táblás csokikat, üdítőt meg persze csirkefarhátat a kutyának; tele van hússal. Miközben András bepakolta az irodájába a száraz anyagot (vagy nem tudom, hová, mert nem mentem fel vele), hívott Andri, hogy ebédel és végzett, találkozzunk a plázában. Korni 14 órától ment az angol verseny 3. fordulójára, de már a plázaparkoló felé gurultunk, mikor hívott, hogy ő is végzett. Így hát összefutottunk mind a négyen a plázában Burger Kingezni. Korni fel volt dobva a verseny után. Olyan volt, mint egy szóbeli vizsga: tételt kellett húzni és képről beszélni, sőt, magnóhallgatás utáni szövegértés is volt. A Sport, egészség témát húzta, amiről pont nem beszéltünk mi ketten, de az angol tanárral átnézték délelőtt. Ügyes volt, még magától is dobott fel témát, nagyon élvezte, de azt mondta, kizárt, hogy dobogós lesz. Később kiderült, hogy 6. lett, ami megyei versenyen, úgy, hogy a 3. fordulóban több, mint 20-an voltak és lényegében teljesen egyedül csinálta, mert mi nem sokat tudtunk segíteni neki, csak amit belemakogtunk, szerintem hihetetlen teljesítmény!
Informatikából is bejutott az első 4-be, bár gyanús, hogy összesen voltak négyen. Még csütörtökön lesz a magyar, amire abszolút nem készül; majd az utolsó pillanatban. Aznap lesz a díjkiosztó is, oda bemegyek.

Szoktam csinálgatni a Moly kreatív-kihívásos feladatait, de mostanában nem voltak vicces vagy izgalmas feladatok, úgyhogy nem tettem fel ide. De az eheti most az volt, így azt megosztom.
Feladat: Írd meg egy karakter első belépőjét versben! A külsejére mindenképp térj ki részletesen!

Üdvözöllek, dicső lovag,
Több a fejed, mint a fogad.
Szép vagy, szép vagy, szép királyfi
De szebb nálad Jónás Karcsi.

Orcád rózsás, ruhád pántos,
Füled kissé péklapátos.
Karod erős, szíved bátor
Te lehetsz a Terminátor…

Hajad szőke, puha bársony,
Kár, hogy ott maradt Mohácson.
Üdvözöllek, dicső lovag,
Most látom, hogy nincs is lovad.

Nincsenek megjegyzések: