Tegnap írt András, hogy menjek be Egerbe csak úgy. Korni haza jött időben, Andri meg haveroknál aludt, úgyhogy kettesben voltunk. 1 órával azelőtt mentem be, hogy ő végzett, így garázdálkodhattam egy kicsit a könyvesboltban – majdnem 1 órát –, de mikor máskor szabadulok én is be egy könyvesboltba: amikor olvasói válságban vagyok és semmihez nincs kedvem. Hiába nézegettem, egyik könyv se tetszett; itthon nagyon beindultam egy Tilos az Á-s válogatásra, de ott már nem tetszett, kerestem Simon Stålenhag könyveit, de nem találtam, és a pasi neve se jutott eszembe, pedig még a katalógusban is megnézte az eladó.
Ma itthonpunnyadás volt, délelőtt András meg Korni átment Bélára boltba és ennyi. Illetve este jött egy üzenet a könyvesbolttól, hogy megérkezett egy rendelés: Korni rendeltetett velem egy matek feladatgyűjteményt. Mivel eléggé unatkozott, felöltözött és bebuszozott érte.
Előtte angolt tanult, készül a verseny szóbeli részére. Szövegeket próbál írni a megadott témakörökhöz, bár én inkább arra biztatom, hogy csak szavakat írjon és a mondatokat ő alkossa meg az előzetes tudása alapján. Az első pár témánál kijött, hogy megmutassa, én pedig beszélgettem vele, elkanyarodtam ide-oda: bemutatkozás után a ház leírására, onnan a hobbira, továbbtanulásra…, mindenfélére, ami egy tanárnak eszébe juthat egy idegen gyerekről. Nem tudom, mit segít ez majd, de legalább kiderült, hogy Korni valóban nagyon ügyes, én meg ritka hülye vagyok, pl. tőlem ered az, hogy „the school’s graveyard is not too big”.
Egyre jobban belejövök a Netflixezésbe, végre találok olyan filmeket és sorozatokat is, amik tetszenek (ezzel szemben András folyton azt hajtja, hogy semmi értelme, mert vagy kétszer áttekerte és éppen akkor nem volt kedve semmihez).
Elkezdtem nézni A koronát. Ez a sorozat az angol királynőről szól, attól fogva, hogy az apja meghalt és ő átvette a koronát. Elvileg 6 évados lesz, jelenleg 4 van fenn a Netflixen. Az 1. évadot 4 nap alatt ledaráltam, bár csak 10 részes. Az eleje nem volt annyira izgalmas, de a végével haladtam – sajnos.
Nagyon tetszett a király – ő is játszott az első 2 részben és utána is, emlékekben – a „félig” dadogásával és, hogy úgy nézett ki, mint Colin Firth a másik filmben. Nagyon tetszett Churchill –, bár először nem, mert teljesen más volt, mint Gary Oldman, de végül megszerettem, jó Churcill volt Lithgow is! Imádtam Erzsébetet és Fülöpöt –, Claire Foy elképesztően szép, pont ilyennek képzeltem fiatalon és Doctor Who is tökéletes választás! Tetszett a kapcsolatuk, ahogy egyensúlyozgattak az elején, de mégis győzött a szerelmük. Ráadásul Matt Smith pont az a fajta férfi, akiről el tudom képzelni azt is, hogy örökké hűséges és azt is, hogy agyoncsal…, itt sose lehetett tudni biztosra. Imádtam a kutyákat (a corgikat, a pubikat), a lovakat. Jók voltak a mellékszereplők is, bár a legtöbbtől kivert a víz: Tommy, David Windsor és a felesége, Margaret... A néha meglepő zenék és jelenetek is nagyon tetszettek! Fellélegzés az Outlander után, mert az egy okádék sorozat...


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése