Vasárnap átmentünk Egerbe plázázni, de semmi kedvem nem volt hozzá. Mondjuk, főzni se… Fájt a fejem, mostanában egyfolytában fáj valamiért. A Burger King-ben most nem Crispy chickent ettem, mert már nagyon unom, hanem kóstoltam egy új, grillcsirkés szendvicset. Vacak volt. Utána átsétáltunk a Pepcoig, sütipecsét nem volt, de Korni „rám sózott” egy tepsit formákkal 1200 Ft-ért. Mézeskalácsnak jó lesz.
Andri egyik osztálytársa, akit valahol körülötte ül órákon, Covidos lett, úgyhogy vasárnap írt az osztályfőnöke, hogy, mivel nincs beoltva, a héten ne menjen suliba. Boldog voltam, hogy lóg egy hétig és lemarad, ráadásul Korni is nyűglődik majd, hogy neki mennie kell iskolába, de tegnap kiderült, hogy mégsem Coronás a gyerek, mehet suliba.
András berendezte a cicahordozót Cikónak, feltette Andri ablakába. Most le se jön onnan, nem tudom, azért-e mert nem akar, vagy mert nem tud… A Kicsicicának meg a fészerben ágyazott meg, párszor le is ment, de inkább az ablakban didereg. Szerintem neki is kellene valami kuckó fenn a teraszon.
Cikó benn ül, Kicsicica meg ráült a (törött) tetejére. Látszik is, hogy éppen csak nem nyomja agyon Cikót:
De hát annyira cuki....
Sunny pedig magányos, mert Cikó már bújik hozzá, a kicsi meg eddig sem...
Rajz órán Korninak az volt a feladat, hogy egy embert kellett lerajzolni Picasso-stílusban. Ő ezt alkotta, szerintem baromi jó! Olyan, mint egy kínai nagyi.
Kissé szétrohadt a macska-tök az ablakban.
Bár 2 (hosszú) év telt el, mióta a VI. Anjouk megjelent, valahogy nem tűnt ekkorának a „hiány”. Ennek valószínűleg az (is) lehetett az oka, hogy közben megjelent egy nemAnjouk-könyv, rádiójáték volt a Non nobis-ból, kétszer találkoztam az íróval és a facebookon intenzív(ebb) társalgásba kezdtünk egy rajongói csoportban, szóval igazából végig látható volt Bíró Szabolcs, kicsit sem tűnt el a dolgozószobája mélyén. Így – kis túlzással élve – végig ott voltunk, mialatt a regény készült, képletesen ott ücsörögtünk a szobája előtt „türelmesen” és vártuk, hogy nyíljon az ajtó és a kezünkbe adja az új könyvet.
Október elején (1 héttel a beígért után –, ne szívassál, kiadó!) végre én is a kezembe foghattam ezt a gyönyörűséget, ami úgy világít hókefírke gerincével a sötét Anjouk-borítók között, mint valami kis szemafor. Gyönyörű, ezzel a kácsás sisakkal. Tényleg tetszik, attól eltekintve, hogy messziről olyan, mintha egy borostás, hosszú hajú nagy fejen lenne egy bazi nagy fehér orr és két nyúlfül...
Elkezdődött a 3. trilógia. És mint ilyen, illetve hát ahogy az előző kettő 1. része is – ez is nagyon kevés. 360 oldal, ami nem rövid könyv, inkább normális, de dupla ennyi kellett volna –, minimum. Más is így gondolja a Molyos értékelések alapján, Adrienn hozzászólásával teljesen egyet értek. Sok minden kezdődik, de egyikbe se megyünk bele mélyebben, vagy – most egy kicsit úgy érzem –, eléggé.
Lajos állítólag egy fiatal, de karakán király, tervekkel –, de, hogy pontosan mik azok, semmi kézzelfogható; ráadásul annyira keveset kapunk belőle, hogy én pl. semmilyen: se külső, se belső képét nem tudtam megformálni a képzeletemben. Amikor szerepel, akkor is inkább Lackfi mozog meg beszél, a király meg csak ott van valahol. Mitől nagy király, mitől lesz legalább annyira, ha nem fontosabb, mint Károly volt?!
Nápolyban nagyjából nem történik semmi; én azt hittem, azzal lesz vége, hogy meghal szegény András, a következő rész pedig azzal kezdődik, hogy Lajos habzó szájjal elindul megbosszulni, de ezek csak mászkálnak zászlók alatt, templomokban csúszkálnak meg egymást ócsárolják.
Aztán ott van Szilárd; céltalanul teng-leng, kódorog és ah…. soha nem hittem, hogy egyszer ezt le kell írnom… Szilárd egyfolytában kefél… Számomra iszonyatosan zavarba ejtőek az afférjai, kiábrándítóak és baromira nem érdekelnek! Túl azon, hogy egyik nője ocsmányabb volt, mint a másik, azt hittem, olyan elátkozott örök szerelme lesz Klárával, mint Attilának volt Ágnessel és azt hiszem, ebbe nem fér bele ez a szerencsétlenkedés a nőkkel. Nagyon szeretem Szilárdot, de unom a töketlenkedést, jöjjön végre a KTB!
És végül ott van Toldi, aki épp csak belecsöppen a sztoriba –, annak örültem, hogy nem úgy, ahogy Arany János gondolta, de ez a két bekezdésben letudtuk a toportyán-dolgot, szerintem nagyon kevés volt! Kicsit bővebben lehetett volna írni az Arany János-sztoriról: ő miért maradt otthon, milyen kapcsolata van a béresekkel, az anyjával (azért róla is jó lett volna olvasni, nem a második sorban kinyírni), Bencével (őt meg a harmadikban), mit gondol az apjáról, miért nem követi a példáját, ahelyett, hogy otthon kapálgat, miért ölik egymást Györggyel tulajdonképpen, hol van Gyurka, amikor nem otthon, mit csinál, kinek a tomporát nyalja? Azt hittem, ő ambivalens figura lesz, amikor az anyja mellett állt, de csak egy jelentéktelen kis féreg lett. Egyáltalán nincs meg az erő-kontraszt Miklóssal. Azt hittem, ez a rész majd Toldiról fog szólni, legalábbis ő lesz a „kisfőszereplő”, és az Arany-féle költeményt írja át Szabolcs; ami meg is történt – átírta…, csak éppen le nem.
Bár nagyon jó volt olvasni a könyvet, mert fantasztikus ez a megalkotott világ, kicsit olyan érzésem volt, mintha minden izgalmas résznél valaki kirántotta volna a kezemből a könyvet és kitépett volna belőle 20 oldalt. Úgyhogy végül úgy tettem le, hogy akkor most elolvasnám a rendezői változatot…
Szerencsére, legalábbis Bíró Szabolcs szerint, a 2. kötet két Gyűrűk ura-hosszúságú lesz (legalábbis a kifejtendő témákat tekintve), már nagyon várom! Csapjunk oda egyet, hadd repüljön az a lecsó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése