Tegnap Andri elvitte az angolverseny 2. fordulójának tesztlapját a suliba. Előtte Juditom átnézte, most kicsit több hiba volt benne, nehezebb is volt szerinte. Nagyon remélem, hogy bejut a 3. fordulóba, bár fura lenne, ha nem…
Korni még itthon van egy hétig, felújítanak a suliban, de elment angol felvételi előkészítőre a Dobóba. Itthon felejtette a maszkját, de a buszon meg kellett volna; szerencsére tudott a buszsofőr adni neki egyet, nem kellett hazarohannia érte. Már megint maszkolni kell ugyanis, jön a Covid negyedik vagy nem tudom, hanyadik hulláma. Én tartok tőle, hogy ez már nem is fog elmúlni soha…, „átvette” az influenza helyét és hiába oltogatnak, időről időre mindenki elkapja majd. Tervek szerint az általános iskolákat nem zárják be, inkább osztályokat tesznek karanténba, ha szükséges. A középiskolát meg pláne nem, ott oltáskampány is volt…
Ma úgy volt, hogy én is bemegyek Egerbe, kiváltom a gyógyszereket, de nagyon esett és fújt a szél is, úgyhogy nem indultam el. Hátha holnap jobb idő lesz és akkor Korni is bejön velem, tartunk egy anya-lánya napot.
Bartis Attila: A nyugalom: A 10. oldalon az jutott eszembe, hogy fogjuk-e olvasni az anya gondolatait vagy csak a fiú fog hisztizni –, de aztán megváltozott a helyzet és kezdtem megérteni a fiút és nagyon megutálni a nyanyát.
Csomó embert ismertem, akik egész nap csak ültek egy helyen. Öreg nénik, leginkább, a ’80-as évek nagymamái, matrónák, akiknek népes családja volt a szomszéd házban vagy akár vele egy fedél alatt. Akik mindent megcsináltak, mindent megoldottak, a maminak max egy sifrilevest kellett kotyvasztania, egyébként csak vécére állt fel az asztal mellől. Volt, aki néha elkortyolt egy kávét, volt, aki ücsörgés közben borsót szemezgetett, a legtöbbhöz sorban járultak hozzá a vendégek, egymásnak adták a kilincset, beszélgettek: „- mi újság, Mari néni? - nem sok, lyányom, hát veletek? Pista hogy van, gyógyul már a lába?” - a küszöbön nem tette ki a lábát, de mindig tudta, kivel éppen aktuálisan mi történik. Egy ilyen mamika sokszor kincs volt a háznál, ahogy én ezt gyerekként láttam. - - - És vannak azok, akik olyanok, mint Weér Rebeka, akik egykor nagyvilági emberek voltak, de valamiért beleszorultak az otthonukba. Ők oda-vissza mászkálnak a négy fal között, huszonötször átöltöznek – leginkább pongyolából pongyolába –, kínszenvedés, ha főzni vagy porszívózni kell, egyedül van, nincs körülötte népes család, a vendéget problémaként fogadja és mindig többet akart, de képtelen volt rá, viszont rugdosta azokat, akik meg merték tenni. Mivel unatkozik, így belelovalja magát dolgokba, pl. mint Rebeka, aki végletekig gyűlölte szegény lányát, aki merészelt akarni egy jobb életet, mint amit Magyarországon kapott volna. Ők azok a mamikák, akikből sosem lesz mamika, sőt, általában nagymamika se… Akik egyedül és kínlódva halnak meg, akiket alig várják, hogy eltemethessenek. Akik még a sírból is kifelé bámulnak.
Sajnáltam, hogy nem volt ütős befejezése ennek a nem kicsit ütős könyvnek…, talán a címben említett „A nyugalom” kezdődött el akkor, de lehet-e egy idegbeteg élet lezárása után bármi nyugalom…? (és mi a célja a névelőnek?) Viszont az írásmódot nagyon szerettem: ezt a „gondoltam, gondoltam, gondoltam...”-felsorolást és a szeretkezős jelenetek is nagyon jól voltak megírva!
Van egy kép a 2001-es kiadás borító belsejében az íróról. 33 éves, kigombolt ing, lógó cigi a szájban, félig sötétben áll…, baromi hatásos kép! Nem tudom, tényleg ilyen ember-e, de teljesen kompatibilis a regénybeli énnel. Film is van, névelő nélkül, ocsmány plakáttal: Udvaros Dorottya, Gryllus Dorka, Makranczi Zalán. A könyv fényében egyelőre nem merem megnézni…
William Shakespeare: Othello: Elkezdtem olvasni a Szász Károly féle MEK-es fordítást, de nem értettem semmit. Aztán találtam egy Marton László-féle fordítást, na ez sokkal jobb volt.
Mielőtt elkezdtem olvasni ezt a drámát, eszembe jutott, hogy már találkoztam vele, kb. 20 éve a főiskolán. Arra emlékszem, hogy nagyon utáltam benne Othello-t. Nem Yago-t, hanem őt. És most is jobban utáltam őt, mint Yago-t…, de most, Keresztes Balázs a videójában megmagyarázta, hogy tökre nem fura, hogy őt utáltam és nem Yago-t, aki amúgy a legnagyobb tetű… - a világirodalomban!
Ebben a drámában alig szerepel Othello meg Desdemona. Róluk szól, de igazából itt 3 fickó kavar, beszélgetnek, csinálnak dolgokat és nem nagyon tudtunk meg semmit a két „főszereplőről”, azon kívül, hogy Othello egyenes, őszinte (ehem), Desdemóni meg szerelmes belé, minta ágyú. A kettőjük kapcsolatáról semmi: nem pontosan tudjuk, miért szeretnek egymásba, nem tudjuk, hogyan szerették egymást, miről beszélgettek, mennyire értették (meg) egymást, jók-e az ágyban…, semmit nem tudunk róluk.
És az a durva, hogy nem is fontos. Mert talán bármennyire is lenne igaz és hatalmas a szerelmük, Yago lyukat beszélne még a Marianna árokba is (és szerintem nem is volt az).
Hogy miért utálom Othello-t? Mert egy szánalmas fa...jankó. Bár Yago mesterien elülteti és locsolgatja benne a féltékenység magvát, ő maga meg sem próbálja tisztázni a kérdést és kitépni tövestől. Mutatnak neki egy zsebkendőt, amit amúgy akárhol elhagyhatott a csaj, de ő azt hiszi, odaadta másnak. - - - Mondjuk, Dezdemóni se merte elmondani neki, hogy elvesztette, ez aztán az őszinte kapcsolat!
Hogy miért nem utálom Yagot? Mert egy pszichopata, egy idegbeteg lóláb! És mint ilyen, mesterien tudja manipulálni az embereket: Othello-t, a két másik fickót…, engem… El tudja hitetni, hogy ő nem káoszt akar a rendből, hanem egy másik rendet. Hogy nem úgy a jó, ahogy van, hanem másképpen. Hogy neki is jár a jó! És ehhez nem kell mást tennie (főleg egy drámában… hehe…), csak beszélnie. Nem hiába hívják Yagonak a papagájt, ugye.
Ilyen és még más gondolatébresztő gondolatokat (…) mond Keresztes Balázs ismét nagyon összeszedett videójában. Folyt.köv., mert imádom!
((amúgy ki ölelget kit ezen az Európa kiadós borítón?))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése