Reggel átmentünk Andrással Egerbe egy totál fölösleges Tescozásra. Igazából ő virágföldet akart venni, én meg szétnéztem a Stáhl-könyves kihíváshoz hozzávalókért – utolsó esély –, de még drágán se találtam kecskesajtot, édesköményt, ricottát és persze csirkemájat, ami szerinte minden tésztaételhez szükséges… Így már biztos, hogy másik könyvet fogok választani, valószínűleg azt a süteményeskönyvet, amit Kornitól kaptam karácsonyra.
Odafelé úton felhívtuk anyósomat. Úgy tűnik, túlélte a Coronát. Még gyenge, de már eszik. Állítólag az idősek jobban bírják… Andrásnak meghalt egy ismerőse, aki annyi idős volt, mint mi. Egy másik ismerősünknek a beteg férje is felépült, ő is idősebb nálunk 20 évvel. Egy harmadik ismerős ismerőse pedig oltás után 1 héttel kapta el egy családtagtól, most kórházban van, még éppen nem lélegeztetőn, de nagyon fullad. Nem lehet tudni semmit, hogy kinek hogy reagál a szervezete, nem számít semit az annyira emlegetett „alapbetegség”.
Hétvégén kotyvasztgattam, de megint vacakul sikerültek a „szuper kaják”.
Vetettem még korábban gnocchit az egyik Stáhl-os kajához, de nem volt hozzá valami más, azt viszont muszáj volt megcsinálni, mielőtt megromlott. Találtam hozzá klassz receptet (nyilván nem csináltam édesburgonyából gnocchit, hanem vettem simát a boltból), de ez a borsós tejszínes-tojásos szósz borzasztóan tömény volt.
Sütöttem palacsintát is; régen csináltam Bécsi túrós palacsintát, aminek sodót kell főzni az aljába, az nagyon jól sikerült, de most szerintem túlpakoltam a tálat, a sodó vizes trutyinként folydogált az alján. Nem is fogyott el, pár nap múlva dobhattam ki a végét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése